Szent életű nagyanyám szokta volt mondogatni: A házasság ma is az, ami száz és ezer évvel ezelőtt volt – üzlet. Én adok neked sót, te adsz nekem medvebőrt. Én rendben tartom a házadat, te adsz nekem enni! Valamit valamiért.
Mi van, ha egy pár a kapcsolat, összeköltözés elején nem fekteti le az alapokat? Hogyan oszlanak meg a háztartási teendők? Lehet ezen később sértődés nélkül változtatni?
Vannak mondatok, amelyek elsőre ártatlannak tűnnek, mégis képesek alattomosan aláásni egy házasság alapjait. De mégis mik ezek, és miért lenne jobb örökre száműzni őket a szókincsünkből?
Az én szüleim zárt ajtók mögött veszekedtek. Ma viszont már azt gondolom: mennyivel egyszerűbb lett volna a gyerekkorunk, ha szüleink a kiadós, olaszos véleménycserét választják!
Hol vannak a filmekben látott apák, aki megoldják a kétismeretlenű egyenleteket, szombaton fonott kalácsot sütnek, vasárnap pedig piknikezni viszik a családot? Lehet, hogy nálunk, otthon!
Manapság nem tartósak a házasságok. A párok felében felmerül a kérdés: Válni vagy együtt maradni? Ha nem tudnak dönteni, érdemes kikérni egy hivatásos kívülálló, a mediátor (közvetítő) véleményét.
Együtt élni egy emberrel, akit már nem szeretünk, nehéz. Mégis ódzkodunk attól, hogy kimondjuk: vége. Hiszen ezzel megfosztjuk magunkat az érzelmi és anyagi biztonságtól. Sőt, beismerjük, hogy igenis kudarcot vallottunk.
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."