Három évvel ezelőtt olyan boldogok voltunk, hogy csak ma tudjuk igazán, mennyire boldogok is lehettünk. Olyan messzinek tűnik mindez, hogy ennek a letűnt világnak a cserepeit sem találjuk.
1952-ben indult útjára a Dolgozó Nő. Mikor erre az első lapszámra gondolok, nem bekötött példányokat látok a szemem előtt, hanem az olvasókat. Az első nőket, akik a kezükbe kapták a nekik szerkesztett lapot...
A nő számára sokáig a család egyben tartása volt a legfőbb parancs. A Nyugat mítosza az, hogy „bármi lehetsz”: pedig csak annyi lehetsz, amennyi benned van.
Kamaszkorunkban – tizenéves korunk elején – folyton szerelembe estünk. Nyár volt, szünidő, a városi fiúk biciklivel járták kis falunk utcáit, mi pedig szerelmesek voltunk, mint az ágyú.
Az okosok eddig azt mondták, az állattenyésztést abba kell hagyni, éljünk zölden. A földnek elég lesz a zöldtrágya. Mára bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. A tehénkék metánt böfögnek fel, és nitrogént eregetnek, ezért Európából menniük kell.