Bárczi Zsófia a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja. Őt kérdeztük: mi a kifizetődő az oktatásban?
– A tömegoktatás tényleg nagyon nehéz kérdés – mondja. – Én úgy tudok valamit kezdeni a témával, hogy elengedem. Most már el kell felejteni a klasszikus felsőoktatást, ma már a felsőoktatás tömegoktatás. Nagyon sokáig, egészen a nyolcvanas évek végégig elitoktatás volt nálunk a felsőoktatás. Az elitoktatás és a tömegoktatás nem komplementer, egymást kiegészítő fogalmak. Nem lehet egy kicsit tömegoktatni, majd egy kicsit elitoktatni – vagy ezt csinálom, vagy azt csinálom. A doktori iskola ezen belül még az elitoktatáshoz tartozik, ha úgy tetszik.
Bárczi Zsófia
– Ez mit jelent? Miért nem egyértelmű ez?
– Amikor valaki régen egyedül megírt egy doktori disszertációt, s bent volt közben egy tanszéken, az más, egyénre szabottabb foglalkozás volt. Egy tanulmányi programként működő valami sosem szolgálja teljes mértékben az egyén személyes érdeklődését. Egy tanulmányi programhoz diák kell. Tehát nem tehetjük meg azt, hogy négy évig nem veszünk fel senkit egy tanulmányi programra, mert várjuk azt a két kiváló, zseniális koponyát... Meg lehet csinálni, hogy évekig nem veszünk fel diákot a programra, csak akkor az akkreditációnál megkérdezik tőlünk, hogy miért van ez a program egyáltalán fenntartva...
– Az imént említette, hogy a felsőoktatás ma már tömegoktatás. Miért alakult ez így?
– Valahol úgy érzem, hogy az egész társadalmunk tudathasadásos egy kicsit. Elvárja, hogy legyen elitoktatás, de szeretné, hogy ebbe az elitoktatásba rengetegen bekerüljenek, s ezt lehetőleg zéró pénzből oldják meg az egyetemek. Nos, ez így nem működik.
Nyugaton az elitet, az okos embereket a színvonalas magánegyetemek képzik, ahol magas tandíjat kell fizetni. Nálunk ilyenek nincsenek. Az értelmiségi elitképzést átvették a doktori iskolák, melyek működnek, ahogy működnek – közel sem olyan hatékonysággal, mint a nyugati elitképző egyetemek.
– Az elitoktatás ezek szerint drága mulatság?
– Az elitoktatás rettenetesen drága, mert szűrőkön keresztül működik. Dönthet úgy az egyetem, hogy száz diákból csupán hárommal foglalkozik, de ahhoz a három emberhez ugyanúgy kell tizenkét-tizenöt tanár, mint százhoz. Ha egy társadalom a rövid távú haszonszerzésre áll rá, azzal kimondja: az oktatásba nem nyomok elég pénzt, mert nem kifizetődő. Rövid távon mindig kifizetődőbb egy alacsonyabb képzettségű embert kitanítani, mint egy magasabb képzettségűt. S ugyanígy kifizetődőbb, ha tizenkét ember százhússzal foglalkozik, mint ha tizenkét ember öttel foglalkozna. Azt, hogy hosszú távon megsínyli-e ezt a társadalom, majd meglátjuk. Ám visszatérve a tömegoktatáshoz: vannak azért előnyei is. Tehát ne csak sírjunk.
– Milyen előnyei vannak?
– Én például csodálatos dolognak tartom az első generációs értelmiség nevelését. Az a jó a felsőoktatásban, hogy egy olyan korosztályra nyit ablakot, amely még nagyon fiatal, amikor bekerül hozzánk – és nem azt mondom, hogy érett, amikor kikerül, de kevésbé zöld. (Nevet.) A diákok körülbelül kétharmada bent marad, s végzősként átveszi a magiszteri diplomát. Aki értelmiségi családból jön, annál a tudáskülönbség belépésnél és kilépésnél persze jóval kisebb, mint egy első generációs diplomásnál. Nála sok olyasmi van, amiről életében először hall: például a társadalmi problémákról. Én ezt tartom fontosnak egy egyetemen, hiszen minden mást meg lehet tanulni önállóan. Az együtt gondolkozás és a problémákra való odafigyelés nagyon fontos, ezt semmilyen tanfolyam nem pótolja. Valahol a gondolkozásra szoktatás iskolája az egyetem.
(© Tanaka Tatsuya)
– Mi a helyzet az alapiskolákban?
– Zavaros elképzelések vannak arról, hogy az alapiskolai képzésnek mi lenne a feladata. Az egyik oldalon iszonyú sokat akarunk a gyerektől, a másik oldalon meg semmit nem akarunk tőle. Ez a létező legrosszabb dolog. Tanuld meg a szorzótáblát, ha akarod, de nem muszáj... Az írás-olvasás tanulására szánt időt is nagyon lerövidítjük, de már hetediktől irodalomtörténetet tanítunk. Lehet, hogy informatív szinten kevesebb tudás is elég lenne egy alapiskolán. Emellett mára a társadalom is megváltozott. Mondjuk hozzánk, a nyolcvanas évek gyerekeihez talán József Attila közelebb állt, mint egy mostani fiatalhoz Petri György: pedig mekkora a távolság a kettő között. A tananyag valahol nem tud a társadalommal együtt változni. Ezért kérjük Jókai és József Attila ismeretét a mostani huszonévesektől – de nem biztos, hogy nekünk van igazunk. Rettentő nehéz téma ez.
– Mi akkor a fontos, mit kell egy kiművelt emberfőnek megtanulnia?
– Gyorsan változik, hogy mit tartunk műveltségnek – mert ugye ez egy egyezményes dolog. Például a mi generációnk többsége sem olvasta már eredetiben Ovidiust vagy Horatiust, pedig az 1910-es években ez elképzelhetetlen lett volna. Ők is feltehették volna a kérdést: hogyan lesz így elitünk? Az ember egy végtelenül adaptív lény. Régen varrni tudtak az emberek, ma pedig képesek pillanatokon belül információt kikeresni a Google-n. Ám ha kell, újra megtanulunk varrni. Az pedig, hogy lesz-e elitünk vagy sem, s hogy mennyire lesznek általánosan műveltek az emberek vagy mennyire nem, mindig a társadalom döntésének a kérdése. Ha ennek a társadalomnak nem kell a kiművelt emberfő, akkor nem lesznek művelt emberek, ha pedig kelleni fognak, akkor lesznek. Az is külön téma, hogy mit értünk elit alatt. Sosem az tartozik az elitbe, aki eldönti, hogy oda fog tartozni. Amikor diplomát osztok, azt szoktam mondani a hallgatóinknak: remélem, értelmiségivé neveltük őket, nem csak diplomássá.
A bolognai képzés előtt a gimnázium készítette fel a diákokat a főiskolára és az egyetemre, az „inasiskolások” pedig szakmát tanultak. Egy egészségügyi középiskolásnak eszébe sem jutott orvosi egyetemre jelentkezni. A középiskolások érettségi után munkába álltak, ők képezték a társadalom derékhadát.
Mi az a bolognai folyamat?
1999-ben Európa 29 oktatási minisztere találkozott Bolognában (ahol a kontinens egyik legöregebb egyeteme működik), hogy a felsőoktatás korszerűsítéséről tárgyaljon. Kisvártatva forradalmi változások történtek az oktatásügyben. Az egyetemi képzés a bolognai rendszerrévén rövidebb ciklusokra tagolódott – alap-, mester- és doktori képzésre –, melyek teljesítése oklevéllel zárul. Tehát már nem köteles a diák 5-6 évet tanulni ahhoz, hogy felsőfokú végzettséget szerezzen: 3 év után is ugyanúgy a kezében tarthat egy diplomát...
Mára az az elitképzés, melynek régen az egyetem volt a színtere, lassan megszűnik. Ez annyit jelent, hogy nemigen lesz elitünk – elég csak szétnézni a politikában, hogy mit jelent ez. Sokan garázsegyetemeken végeznek; nappali képzésben végzett diplomás szakembert például nagyítóval kell keresni a mostani kormánytagok között.
(© Tanaka Tatsuya)
Annak az értelmiséginek, aki nem szerez általános műveltséget (márpedig azt egy szakmunkásképző nem adja meg), nincs egy szélesebb merítése. Homokra nem lehet házat építeni... Az esztergályos kap egy jó szakmát a kezébe, melyben tudós lesz; a mohácsi vészből viszont el lehet őt adni. Régen a gimnáziumban ebből is tanultak egy kicsikét, abból is: a gimnazista semmiben nem volt szakember, de kialakult egy általános világképe.
