A koronavírus-járvány miatti bezártság pszichés következményének tartják az úgynevezett barlang-szindrómát. Sokakat érintő probléma, amelynek lényege, hogy a korlátozások feloldása után nem rajzunk ki a világba, hanem ugyanúgy otthon maradunk, mint eddig. Félünk a világtól, félünk magunktól, félünk a másik embertől.
Karosszékben utazunk! Most ez az egyik legmenőbb téma: hol jártunk és hova mennénk szívesen. Megadja az ég az idei nyarat? Fogunk még ejtőzni igazi flow-ban, csak a pihenésbe feledkezve?
A vírus megmutatta, hogy nincs biztos munka – s minden, ami kiszámíthatónak tűnt, az egyáltalán nem stabil. Azokra a szakmákra volt a legnagyobb szükség, amelyek a biztonságos időkben nem voltak előtérben. Mit is jelent számunkra a munkánk?
Kinézek az ablakon, mozgó autókat alig-alig látok, a városban csend honol. Szokatlanul nyugodt minden, csak a madarak csicsergése töri meg időnként a csendet. Odakint most minden olyan ijesztő, minden olyan komoly... A bezártságnak is megvannak a maga fázisai: nézzük, ki hogyan éli meg!
Terjed a sok karanténos mém, de ugye, tudjuk, hogy minden viccnek legalább a fele igaz? A bezártság próbára tesz bennünket. Kénytelenek vagyunk otthon maradni, külső ingerek nélkül.
A koronavírus miatti bezártság talán a gyerekeket viselte meg legjobban. Mit tehet a szülő, ha gyermeke elszokott az emberi kapcsolatoktól és beszippantotta őt az online világ?
Egyedül a négy fal között... Az emberben keletkezik egy benső feszültség. Így van az ember megalkotva. Nem tudjuk, mitől, de van. A gyerekben is. Ez most bennünk reked, mert nincs hol levezetni...
A karantén nem csak pluszkilókat és romló szemeket hozott magával: arra is tökéletes időszak ez, hogy megismerjük saját határainkat, és tisztában legyünk vele milyen erősek is tudunk lenni.
Emlékszem, hogy eleinte nem igazán tartottam a járványtól. Messzinek tűnt. Ám mára kiderült, hogy van olyan veszedelem, amitől semmilyen határ nem képes megvédeni minket. Azóta majdnem egy év eltelt...
