Örökség, amit nem lehet „hirtelen” átvenni! A téli szél csípős, a szőlőtőkéken vékony dér csillan. Szathmáry Ferenc lassan mutatja, hol kell metszeni a vesszőt – mit hagyjunk meg, mit engedjünk el. Mellette lánya, Éva figyel, ő veszi majd át a borászatot.
Az ilyen azonban nem megy hirtelenjében, főleg nem errefelé. Tokaj peremén vagyunk, Kistoronya északról zárja be (már Szlovákiában) a nevezetes borvidéket. Ez a reggel a szőlősorok között nemcsak a metszésről szól, hanem a generációváltásról is: arról, hogyan adja át egy borász a mesterségét és a felelősséget az egyetlen gyermekének.
Évának (aki a hétköznapokon a tőketerebesi Andrássy-kastélyban dolgozik projektmenedzserként) nem lesz könnyű dolga. A borkészítés még mindig elsősorban férfiak dominálta elfoglaltság, így nemegyszer szembe kell majd úsznia az árral...
A borászat még mindig férfias szakma, de már sok a női borász. Kóstolásban a nők nemegyszer jobbak, mint a férfiak – és a Hegyaljából is lassan „nőnek való vidék” lesz.
A női borászok másfajta érzékenységeket hoztak be a borok világába, így valószínűleg Szathmáryéknál is a generációváltás szemléletváltás is lesz. Éva nem tagadja, hogy emiatt is nagy kihívás átvenni egy családi pincészetet, amelyik ugyan kicsike, de annál jobban hozzá tud nőni az ember szívéhez.
„A pályám elején voltak kételyek, kimondva vagy kimondatlanul” – vallja be. A válasza erre a még több munka volt, a mesterség csínját-bínját elsősorban az édesapjától próbálja elsajátítani.
Amikor a föld nemcsak munka, hanem vita tárgya! A Szathmáry család története összefonódik a Tokaji borvidék keleti peremével. Ferenc gyerekkori álma volt egy nagy pince – habár sokan lebeszélték róla, ő kitartott. „Egy méterrel odébb, és ma feleekkora lenne” – jegyzi meg mosolyogva, mintha a sors apró döntéseire emlékezne vissza.
Ferenc kitartását – és a szőlő iránti szeretetét – a jogszabályok is próbára tették. Évtizedeken át művelt földek tulajdonjogát kellett megvédenie egy új törvény bevezetése után, amely lehetővé tette a korábban eladott vagy mások által használt területek visszakövetelését. Volt, hogy a rendőrségig jutott egy konfliktus – végül a hivatalos dokumentumok igazolták az állítását.
„Az ember ilyenkor érti meg igazán, mennyire törékeny az, amit felépített” – mondja. Talán ezért is fontos számára, hogy amit létrehozott, biztonságban adja tovább. A birtok hosszú ideig persze csak „melléküzemág” volt a család életében, de a bor mindig ott volt az asztalon, és a beszélgetésekben is fő szerepet kapott. Évában a döntés (hogy idővel átvenné édesapjától a borászatot) sokáig érlelődött.
„Gyerekkoromtól természetes közegem volt a szőlő. Ám a szőlő felelősség is.”
A mesterség átadása: türelem, földtisztelet! Ferenc munkájának alapja mindig a föld és a szőlő tisztelete volt, a minőség elsőbbsége a mennyiséggel szemben.
A pincében Furmint, Hárslevelű és Sárga muskotály sorakozik – a Tokaj-Hegyalja klasszikusai –, az archívumban pedig gondosan őrzött évjáratok. A borok nem sietnek; náluk nincs karácsonyi „újbor”, az idő itt nem ellenfél.
Éva azt mondja, az értékeket változatlanul vinné tovább. Ahol viszont mozgásteret lát, az a fenntarthatóság, a modern megoldások megfontolt használata és a közvetlenebb kommunikáció a vásárlókkal. „A hagyomány időtálló, de a világ körülöttünk változik. A kettőt össze lehet hangolni” – teszi hozzá.
Kis pince, nagyobb történet!
A nagy pincészetek árnyékában egy családi borászatnak láthatóvá kell tennie magát. „A mi előnyünk, hogy kicsit mások vagyunk, mint a nagy szomszédok. Hiszem, ha következetesen és hitelesen meséljük el a történetünket, emlékezni fognak ránk” – fogalmaz Éva.
A borászati turizmust természetes folytatásnak látja: borkóstolók, tematikus séták. Mindez közelebb hozza a bort a helyhez és az emberekhez. Éva és férje (ő is toronyi, Éva teljes neve Szathmáry Hančovská Éva) nem csupán a szőlőfürtök szerelmese, méhészkednek is. A kaptárak a szőlő közelében nemcsak a beporzók jelenlétét jelentik, hanem egy másfajta szemléletet: a biodiverzitás tiszteletét. Sokszínűen szép az élet!
A metszést akkor kell elkezdeni, mikor a nagy fagyoktól már nem kell tartani, de nem lehet odáig halasztani, amíg a nedvkeringés megindul. A metszés előtt el kell végezni a rügyvizsgálatot: a termőrügyet ketté kell vágni, s ha halványzöld, nem teljesen barna, akkor egészséges hajtás fejlődhet ki belőle. A metszést a rügyek épsége alapján kell eldönteni. Először persze az elszáradt, letermett csonkokat, fás részeket kell eltávolítani, utána kerülhet sor a metszésre. „Némi gyakorlattal elsajátítható”, bizonygatja Éva, aki a végén levisz a pincébe, ahol nemespenész, régi palackok és finom kostoló vár. Helyben vagyunk!
Hová tart a pince?
Éva olyan borászatról álmodik, amelyet név szerint ismernek, és amelyről tudni lehet, hogy Tokajból érkezik, története és arca van.
A domboldalon közben megbeszélik édesapjával a téli metszést: a tőkét nem szabad túlterhelni. A vesszőkben már ott a tavasz ígérete. A szőlő nem siet, a generációváltás sem. Mindent a maga idejében.
A Vitis Vinifera, a bortermő szőlő. A világ minőségi borainak 95 százaléka ennek a különféle változataiból készül, évezredek során nemesítették ki. Nálunk a falusi pincékben viszont még mindig a direkt termő szőlőfajtákból (Othello, Delavári, Izabella) készítenek bort, mert azok kevésbé érzékenyek a betegségekre, s nem kívánnak különösebb növényvédelmet. Az EU-ban tilos az ilyet forgalomba hozni, mert „magas lehet bennük a káros metil-alkohol tartalom”.
