Bott Frigyes: – Gyakorlatilag ötödik éve, hogy borkedvelőből borász lettem – kezdi az őrsújfalusi borász. – Agráripari középiskolám van, de szőlőművelést nem tanultam. Ez nem hátrány, hisz az iskolában úgyis másként tanítottak volna. Mi itt kerüljük a gyomirtó és rovarölő szereket, és kontaktszereket – rezet, ként – használunk, hogy megvédjük a szőlőt. Hosszú távú célunk egy biodinamikus szőlőművelés.
– Ez mit jelent?
Bott Frigyes
– Megtapasztaltuk: nem az a megoldás, hogy mindig erősebb vegyszerekkel permetezzünk. Az olyan, mint amikor antibiotikumot szed az ember, ami legyengíti az immunrendszert. A szőlőnél is érvényes: minél erősebb a vegyszer, annál inkább legyengíti a szőlő védekezőképességét. Ez egy ördögi kör. Azzal, hogy kis terhelés van (ez tőkénként 4-5 fürtöt jelent), sok levelet hagyunk, megerősödik a szőlő, és kevésbé lesz fogékony a betegségekre. Ez a pár év tapasztalat ezt mutatta nekünk a Muzslai-hegyen.
– Merthogy lakhelyüktől 50 km-re, Muzslán van szőlőjük.
– A Muzslai-hegy a Kárpát-medence egyik legjobb termőhelye. Én bízom benne, hogy ezt borainkkal alá is tudjuk támasztani. Kedvező a hegy mikroklímája: a Duna folyik előtte, mögötte pedig a Garam. Talaja löszös agyag, magas mésztartalommal, ami lehetőséget ad késői szüretelésű borokra: a mész miatt szép savak maradnak meg akár túlérett szőlő esetében is. Nálunk 50 cm-re a talajtól van a vezérdrót, ott vannak a fürtök. Ez két szempontból is fontos: a szőlő sokkal korábban be tud érni, mert a talaj nem kismértékű hőt ver vissza, másrészt a fürtökbe jut, és nem veszik el a törzsön keresztül való szállítás során az ásványiasság, ami miatt mi Muzslára járunk. A Muzslai-hegyről származó szőlőből még a bélai kastély palackozik bort. Csak a bélaik elsősorban az édes borokra szakosodtak.
– És Önök?
– Mi úgy gondoljuk: elsősorban a száraz boron keresztül lehet megmutatni, mit tud egy termőhely.
Először csodabogárnak néztek, hogy belevágtam. De most már van a munkának eredménye. Remélem, lesznek követőink is. Ha legalább öt-hat, a miénkhez hasonló kis családi birtok lenne, a borvidék gyorsabban fejlődne.
– Hol és hogyan készül a bor?
– A szőlő elkerül Őrsújfalura, a házunk köré épített pincébe. A borokat a lehető legkevesebb beavatkozással, faélesztő és enzimek nélkül készítjük. Az iskolában megtanítják, hogy melyik enzim milyen illatot tár fel. Mi rájöttünk, hogy erre nincs szükség. Az a legjobb, ha a bor egyedi! Nem mindenki francia típusú Chardonnay-t akar inni. A termőhely sok helyen egész mást tudna, de az élesztőkkel és az enzimekkel „uniformizálják” a borokat. Mi csak ként használunk, azt is módjával, és a boraink hosszas hordós érleléssel készülnek. Lassan erjednek a borok, saját élesztővel 3-4 hónapig, és egészen a palackozásig a hordóban maradnak. Néha lehet borkő a borainkban. A 95%-a egy év alatt kicsapódik a hordóban, de ami netán nem csapódik ki, attól sem kell félni.
– Végig többes számban beszélt. A család is bekapcsolódik a munkába?
– Mind a négyen – a feleségem és három gyermekünk (6, 10, 14 évesek) – abszolút részesei a szüretnek. A kicsi egyelőre csak rajzol a hordóra, a kislány már néha kóstolgat, a nagyfiú már segít címkézni és a szőlőben is. De a borfesztiválokra is elvisszük őket. Azt szeretnénk: ne csak a munkát lássák, hanem az élvezeti részét is. Mert a munkánknak akkor van értelme, ha lesz folytatása. Mi a nulláról kezdtük, de egy generáció kevés arra, hogy komoly tudásra tegyünk szert. Ha a mi 30-40 év szüretnyi tapasztalatunkat továbbadjuk a gyerekeinknek, akik szintén megszerzik a maguk 40 évnyi tapasztalatát, akkor a harmadik generáció már elég nagy tudással fog rendelkezni ahhoz, hogy eligazodjék a természeten.
– Mi az, amit végezetül még fontosnak tart elmondani?
– Mi a szőlőn és a boron keresztül kommunikáljuk, hogy milyen szerencsés helyre születtünk. Ugyanez lehetséges egy gyümölcsnél is, vagy minden másnál. Szerintem nem igazán becsüljük ezt a helyet, ahová születtünk. Pedig az egyik legjobb helyen élünk itt, ahol élünk, s ezt tudatosítani kellene.
Bodó Judit
– Bősről származom – mondja a jelenleg Tokajban élő borász. – 2000 óta foglalkozom borral, bár eredetileg nem borásznak készültem. Mosonmagyaróvárra jártam az agrártudomány-egyetemre. ’98-ban elutaztam Dél-Tirolba, mert sokáig tanultam németet, de német embert még nem is láttam. Szerettem volna kicsit külföldön élni, kipróbálni, hogy milyen az, ha az ember magára van utalva. Gyerekre vigyáztam, almáskertben, szőlőben szüreteltem. Két kisebb családi pincészetnél dolgoztam. Ők megvettek Tokajban 16 hektár szőlőt és egy szép régi kúriát, viszont nem találtak embert, akire rábízhatták volna. És akkor jött a telefon: el tudnám-e képzelni, hogy Tokajba költözzem?
– És elfogadta az ajánlatot…
– Kihívás volt. Családom még nem volt, nagyon nagy kapcsolatról nem kellett lemondani. Jó háromnegyed évet jártam a borvidékeket, próbáltam egy kis tapasztalatot szerezni, ellesni a technológiákat, furfangokat. Elzászban és Dél-Afrikában is szüreteltem…
Bodó Judit
– Milyen volt a kezdet?
– 2000 szeptemberében nagyon korán indult Tokajban a szüret, s rá kellett jönnöm arra, hogy aszúszemet nem is láttam. El kellett hát kezdenem kőkeményen a tanulást „Tokajból”! Hatalmas szerencsém volt: van most egy generáció, amely mindent elkövet, hogy Tokajból a legeslegjobbat mutassa meg a világnak. És ezek a borászok nagyon nyitottak. Mindenkit tárt karokkal várnak, aki minőségre törekszik. Senkivel sem találkoztam, aki azt mondta volna: vállalati titok az, amit csinál. Kimentünk a szőlőbe, megmutatták, hogyan készítik az aszút, hogyan válogatják a szőlőt. Ezt szépen lassan, lépésről lépésre meg kellett tanulni. S a tanulás a mai napig tart! Nálunk bizony sokáig mennyiségi borászkodás folyt. Azt, hogy különböző dűlők, terroárok vannak, mára mindenki elfelejtette – ezt újra kell építeni. Hozzám hasonlóan a többi borász is tanul még.
– A borászkodást inkább férfiszakmának tartják. Milyen nőként borásznak lenni?
– Nagyszerű! A férfiak segítőkészek. Tokaj kicsit el van kényeztetve női borászok szempontjából. Rajtam kívül még három-négyről tudok, akik nagyon jó borokat készítenek.
– Hogyan zajlik egy borász napja?
– Reggel elviszem a kisfiamat az óvodába, aztán megyünk ki a szőlőbe. Ott januártól decemberig mindig van munka. Hajtást és fürtöt válogatunk, címkézünk, kapszulázunk, kartonozunk, hogyha van éppen borunk. Mire ez megvan, jönnek a fesztiválok – például az etyeki pincefesztivál –, ahol a szakmának és a nagyközönségnek is elmondjuk, hogy az előző évjáratból mit szüreteltünk. A megterhelőbb fizikai munkát főleg a férjem végzi (ő Somorjáról származik, és művészettörténetet tanult: vele vagyok a képen), én a pincében dolgozom többet.
Döntést mindig közösen hozunk. Szinte mindennap mást csinálunk: ez a varázsa az egésznek. Mire megunnánk az egyik munkát, jön a másik. Egyelőre az egyik legkisebb pince vagyunk Tokajban. Magam címkézem a borokat, a férjem pedig kint a szőlőben nagyjából minden munkát el tud végezni. Nem arra törekszünk, hogy több száz hektárt felügyeljünk. Szeretjük ezt az életet, amit most élünk.
– Amikor borászattal kezdett foglalkozni, még Bott Juditnak hívták. Aztán felvette a férje nevét.
– Úgy gondoltam, hogy a mi kis családunk névben is legyen teljes, és mindenki a Bodó nevet viselje. Viszont édesapámnak két lánya van, és mindketten felvettük a férjünk nevét. Azért a lánynevemet is szerettem volna valamilyen formában megtartani. Így maradt meg a nevünk Bott Pinceként.
