Dórit táncos lábú balerinaként ismertük meg egy fotózáson. Büszkén mesélte, hogy megkérték a kezét (20 éves volt ekkor!), és amint befejezi a konzervatóriumot, férjhez megy.

Ritkán találunk ma egy fiatalban annyi céltudatosságot, mint amennyi a vezekényi Ballán Dórából sugárzik. Kamaszfejjel már tánccsoportot vezetett, az iskola mellett is szorgalmasan dolgozott. Azt is elárulta, hogy szeretne mihamarabb anyuka lenni. S lőn! Két év múlva már párjával és kisbabájával fotóztuk. A fotó adja a kérdést: Miként laknak párjával, Szekács Adriánnal?

feszekrakok-tetoterben-kezdo.jpg

– Ment minden, mint a karikacsapás! – mondja a mindig mosolygós Dóri. – Bár a legnagyobb tervet átírta a sors, borult a sorrend. Előbb jött a baba, utána meg a pandémia: úgyhogy a házasság elmaradt.

Dóra 2020 márciusában tudta meg, hogy várandós. Lett is nagy ijedelem, hisz pont megérkezett a koronajárvány. A nyitrai magánkonzervatóriumot végül távúton fejezte be.

Tanulmányaimat befejeztem, a lagzit viszont lemondtuk. Helyette inkább fészekrakásba fogtunk. A szülői házban átépítettük a tetőteret.A párom is vezekényi, nem idegenbe jött, a szüleim is örömmel marasztaltak bennünket. A bátyámék pont felépítkeztek, és elköltöztek, úgyhogy miénk lett az egész tetőtér.

A tetőtéri felújítást a család maga végezte.

– Először is van egy ezermester apukám, a párom pedig remek segédje volt. A bátyámék egykori szobája lett a gyerekszoba. A többit viszont úgy kellett kitalálni, hogy előtte itt minden padlás volt. Falakat húztunk, gerendákat csiszoltunk, parkettáztunk: mindezt a rendes munkaidőnk után. Én vagy csiszoltam, vagy festettem, vagy harapnivalóval láttam el a fiúkat. Még egy gardróbot is lecsíptünk a hálóból, egyszóval, kihoztuk a tetőtérből a legjobbat – meséli lelkesen Dóri. Emilyvel együtt ma három generáció él békésen együtt a vezekényi szülői házban.

– Én a szülésig dolgoztam, vittem a tánccsoportjaimat, a jegyestanítást. Kislányunkat novemberre vártuk, de ő bizony már 7 hónaposan kikívánkozott. Nehéz időszak van mögöttünk, egy hónapig kórházban volt. Hála istennek, egészséges, mint a makk.

elofizetes_uj_no_14.png

A kezdetektől fogva építkezni akartak, de ma már nem akarják elsietni. Emily megszületése óta tudják, hogy mindennek időt kell adni.

– Sajnos, Vezekényen nem nyitnak új utcát. Ezért a szomszéd községben, Tallóson veszünk majd telket. Arról is szó van, hogy esetleg a tallósi nagymama hosszú kertjének a végében építkeznénk, csak fel kéne tölteni, mert lejt. 8-10 ár bőven elég lesz, a szülői házunk udvara 18 ár. Nagy telek, nagy gond! – magyarázza Dóri.

Modern, minimál stílusú, L alakú lapos tetős házat képzelnek el a családnak. Négy szobát, amiből kettő biztosan gyerekszoba lesz!

A nappalit, az étkezőt és a konyhát egy légtérbe tervezik. A konyhából nagy terasz nyílik majd, hogy az egész népes család elférjen az ünnepi lakomákon. Az udvarba pedig sok zöldet, fákat és virágokat ültetnek. Egy kis fűszerkertet magaságyásban (a zöldfűszer jól jön majd a konyhára), mellé gyümölcsfákat vesznek, hogy legyen saját termés, mert az az igazi.

A házat kölcsönből és spórolt pénzükből finanszíroznák, az építkezést nem adják ki cégnek, hanem a rokonság segítségével szeretnék kivitelezni. Régen is ez volt a módi. Az elképzelések megvannak, az ötéves tervet már csak kivitelezni kell. Mi szorítunk!

M. Ando Krisztina