Az elmúlt hónapok nemigen kedveztek a férjhez menésnek. Vannak olyanok, akik nem adták fel, s akkor is összeházasodtak, ha az egész világ összeesküdött ellenük.

Az hogy kibe szeretünk bele, nem döntés kérdése. Az, hogy kit szeretünk egy életen át, mindig döntés kérdése. (Bartis Attila)

csakazert-is-ferjhez-megyek-kezdo.jpg

Titkos történeteket kérünk olvasóinktól. Hisz egyre többen azt tartják, hogy esküvő nélkül nem lehet boldogan élni, és tűzön-vízen keresztülviszik a szertartást. Idén nyáron rengeteg pótlásra került sor, sok édes kis történet van, amit jó lenne megismerni.

Várjuk az íméleket a titkos kis történetekkel!
(Ímélcímünk: ujno [at] ujno.sk)

Kis adalék

A magyar házasság kifejezés a ház szótőből ered, hisz a pár a házasság után közös házba költözött. A koszorúslányok eredetileg ugyanolyan ruhát viseltek, mint a menyasszony. A vőfély és a násznagy is – a férfi tanúi – ugyanolyan öltönyt viseltek, mint a vőlegény. Ezzel az ártó szándékú szellemeket próbálták összezavarni, akik bántani akarták a párt.

A házassághoz pedig az az ideális életkor, amelyikben éppen vagyunk, mikor hozzá akarunk menni a párunkhoz. Szóval, házasodjunk, hisz a házas emberek tovább élnek!

PEPITA-ESKÜVŐK A PEPITA BOLTBÓL

Zachar Erika a Csallóközben született, Pozsonyban végzett a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Diplomázás után következett az álláskeresés, a fordítóiroda, majd a szerelem, házasság – s a férjjel, Palival Ipolyság. A sorrend talán nem biztos, de az igen, hogy ma már ő a Pepita Wedding vezetője. Csapatával csodás kulisszát varázsol a házasulandók köré.

pepita-eskuvo.jpg

Mikor a csillogó szemű Zachar Erika felbukkant Ipolyságon, és az évente megrendezett Honti Napok kézművesvásárán kínálni kezdte a portékáját, sejteni lehetett, hogy lendülete nem hullócsillagként fog eltűnni a semmiben. Közel kilenc éve megnyitott Pepita nevű boltjában szebbnél szebb hobbikellékek sorakoztak. Aztán lett belőle Pepita-esküvők boltjaés Erika keze alól bájos esküvői és szülinapi értesítők kerültek ki, később lakodalmas helyszínek kaptak mesébe illő külsőt.

– Én is megfordultam párszor a Pepita kreatív boltban, aztán a helyiség átalakult, és egy esküvői meghívókkal teli pultnál találtam magam.

– Ha anno valaki azt mondja nekem, hogy ilyesmivel fogok foglalkozni, kinevetem – kezdi Erika. – Pedig már a bolt megnyitása után is jöttek az ötletek a vevőkörömtől. Megkértek erre-arra, nem csinálnék-e nekik szülinapi értesítőket. Az áttörés akkor következett be, amikor a városban kibővítettek egy papírüzletet, és hasonló kínálattal töltötték fel. Mivel nagyobb raktárkészlettel dolgoztak, mint én, nehéz volt versenyben maradni.

Olvass tovább: Pepita-esküvők a Pepita boltból

hirlevel_web_banner_1_412.jpg

HÁZASODNÁL, S UTÁNA MEGSZÖKNÉL?

Házasodni jó, még ha ezt manapság mintha elfelejtenénk, és a válásokból építünk katedrálist. Bezzeg régen! Mennyi fura szokást és babonát találtak ki dédszüleink, hogy bulisra sikeredjen a lakodalom! Pár ilyen szokás elől ma kifutnánk a világból, pedig sava volt és borsa. Lássuk, hogy ment ez a romáknál.

hazasodnal-es-megszoknel.jpg

Kétségtelen, hogy a magyar esküvői szokások utánozhatatlanok. A menyasszonyrablással még ma is találkozhatunk némely hagyományos esküvőn. Ma már csak viccértéke van, de régen nagyon komolyan vették. Úgy tartotta a babona, ha sikerül elrabolni az arát, akkor a vőlegény nem érdemelte meg igazán. Ha sikerült a rablás, a menyasszonyt néha el is dugták valahova – néha a vőlegény azt se tudta, hova kapjon, hogy előkerítse.

Szökés az esküvő elől

A romáknál sem sokat teketóriáztak, bizony elragadták a menyasszonyt. Itt azonban nem lakodalom közepette esett meg az ara elrablása. Nálunk, Gömörben azt mesélik, hogy a roma házasságkötésnek két elfogadott módja van: a hagyományos lakodalom és a leányszöktetés. Sokan azért választják az utóbbit, mert így megtakaríthatják a lakodalommal járó költségeket.

Akkor is szöknek a fiatalok, ha a szülők ellenzik a kapcsolatot. A bátor ifjú megszökteti s hazaviszi szíve választottját, bízva abban, hogy előbb-utóbb a szülők is megbékélnek, és áldásukat adják a frigyre.

– Egy falusi mulatságban ismerkedtem meg a férjemmel, Károllyal. Kitartóan, vagy fél évig udvarolt nekem – meséli a cakói Bari Kornélia. – 1965 októberében szöktetett meg. Apám sírjánál voltam kint a temetőben, vonattal tartottam hazafelé. Amikor leszálltam Kövecsesen az állomáson, a párom már ott várt motorkerékpárral...

– Hirtelen merész gondolatom támadt. Bátorkodtam megkérdezni Kornéliától, hogy megszökik-e velem. Ő pedig rám bízta az életét és a sorsát, felült a motoromra, és hazajött velem Cakóra – folytatja Károly.

Olvass tovább: Házasodnál, s utána megszöknél?

Új Nő csapata
Kapcsolódó írásunk 
Cookies