Varga Heni gyakorló kismama, aki írásában a paraanyaságot veszi górcső alá. Paraanyák vagyunk, akik aggódó kis szörnyecskékké képezzük ki magunkat a neten...
Azt mondják, hallgatni arany. Ám sokszor néhány dicsérő szó igazán különleges gyémántnak számít, főleg, ha párunk méltatásáról van szó. Aprócska szerelmi...
Bizony, jól látod. Apró kis titkok ezek, melyekről mi magunk is képesek vagyunk sokszor megfeledkezni. Nem árt felidézni, mi az, ami igazán erőssé teszi egy nő...
Éppen sorra kerülnénk, már kevésbé vagyok ingerült, inkább csak elcsigázott. Berobog – szó szerint – egy anyuka a kislányával, nem néz senkire, megelőz, bekopog. Végh Koncz Csilla jegyzete a váróteremről.
Volt egy barátnőm, aki örök életében azon sírt, hogy az apja nem becsülte semmire, mert lánynak született. S egész életében a férfiakkal való viszonyával...
Ki keres többet? Az asszony vagy az ura? Intim kérdés. Mert ma igazán annak tűnik – ugyanis érzékenyen érint. Ki a családfenntartó? Ma már az asszony is lehet...
Körbevesznek jó barátok... családtagok. Család és vállalkozás. A kettő nem illik egybe? Dehogynem, sőt, sikersztorit, boldogságot is hozhat, ha el tudjuk különíteni a munkát és a családot. Azt, hogy hol kezdődik a munka, és mikor van családi vacsora.
Olvasónk írja: ,,Nagyon kényes helyzetbe kerültem, és nem tudom, hogy mit csináljak. A fiam barátnője utál engem. Ha nálunk van (szinte alig), szabályos undor ül ki az arcára."
Nem is tudom, hol kezdjem el a „mi” közös történetünket. Az igazat megvallva, azt hittem, hogy a gyermekvállalás hipp-hoppra sikerül, hiszen minden barátnőmnek olyan könnyen összejött.
