ÚJ FENOMÉN VAN JELEN CSALÁDFRONTON: A PATCHWORKCSALÁD. JÖN AZ „ÚJ BARÁT”, aki megkísérli nevelni új párja gyermekét, vagy legalább viszonyulni próbál hozzá. Mit lehet, és mit nem?

A szakítópróba
– Megdermedtem, amikor összeköltözésünk elején az ÚJ BARÁTOM az egyik fiamhoz szólva fölemelte a hangját – meséli Patrícia. – Már nyitottam a számat, hogy figyelmeztetem… Mire is? Hogy ezek az én gyerekeim, s hogy neki semmi köze hozzájuk? Ezt nem mondhattam, hiszen ő írja velük a matekleckét, ő viszi őket orvoshoz, amikor megbetegszenek. Meg egyébként is, sose tesz különbséget az ő gyerekei meg az én gyerekeim között. Úgyhogy inkább a nyelvembe haraptam, és nem szóltam semmit.
Ugyanakkor az is eszembe jutott, amit a gyerekpszichológus mondott a tévében, hogy egy anyának legtöbbször a fejére nőnek a gyerekei, ezért mindig jó, ha van kéznél valaki, aki egy kicsit letöri a szarvukat... Ezért hát hagytam a barátomat, hogy intézze el a dolgot a saját belátása szerint. Most, hat év után, azt hiszem, jó megoldást választottam.
A pszichológusok szerint persze az a jó, ha a felnőttek még az összeköltözés előtt sorra vennék az összes lehető és lehetetlen helyzetet, már ami a gyerekeket illeti, és megállapodnának, hogy a jövőben mit hogyan fognak megoldani. De ez csak ideális esetben szokott megtörténni. Szerencsére sok helyzetet menet közben is sikerül megoldani. Az a legjobb, ha pár dolgot még az együttélés előtt tisztáznak. Például: hogyan fognak bánni „az én gyerekem, te gyereked”-del.

Hát nem csodálatos?
Az elején mindig az a legnehezebb, amikor meg kell magyarázni a gyerekeknek, hogy ez a bácsi eleinte ritkán, azután egyre gyakrabban, végül mindig itt fog velünk reggelizni. Sem ekkor, sem később nem szabad úgy beállítani a dolgot, mintha ezzel megütötték volna a főnyereményt... Az új „pasi” nem lesz sem a legjobb apa, sem a legjobb barát... Végső soron mindent az dönt el, hogyan fog viselkedni a gyerekekkel szemben (vagy a gyerekek vele szemben). Akkor se örüljünk túlságosan, ha „jó pajtinak” mutatja magát, mert ez a hozzáállás csak akkor van rendben, ha a nő csak kéthetente egyszer akar együtt lenni vele és a gyerekekkel. A nők legfőbb célja először nem is az, hogy a gyerekek lelkesedjenek az új barátért, hanem az, hogy végre újra pasijuk legyen. Persze, azért szeretnék, ha új kedvesük is „beleillene a családi tablóképbe”. És ha úgy érzik, szerelmesek, s újra gyereket szeretnének, a barátot mindenképpen el kell fogadtatni a „régi” gyerekekkel.

patchwork-texture.jpg

Miért vannak mindig velünk?
Néha az új viszony a legjobb szándék ellenére sem lesz tartós. – Jó pár évvel a válásom után mintha csoda történt volna: Misinek hívták– meséli Deni. – Gyerekei nem voltak, és mindig azt mondta, mennyire boldog, hogy kirándulhat velem meg a gyerekekkel, meg hogy mennyire várja már a karácsonyt… Csakhogy aztán rájött, hogy havonta két hétvégét kivéve mindig velünk vannak a gyerekek. Azután már nem tetszett neki annyira a dolog.
Misi egyre több időt követelt magának, amikor Deni csak vele foglalkozna. A gyerekekkel csak addig törődött, amíg megmutatta nekik, hogyan kell felröptetni a sárkányt. Szó nélkül megvette nekik a legdrágább ajándékokat, mindent megengedett nekik – Deni tiltása ellenére is –, másrészt viszont nem tetszett neki, hogy mindig ott vannak a gyerekek. A legnagyobb baj az volt, hogy nem tudott bánni velük. De ezt nem ismerte el, és nem is akart rajta változtatni! Ez a tönkrement kapcsolat története. A szakítás azután következett be, hogy együtt töltöttek egy hétvégét egy hegyvidéki panzióban, és este, amikor Deni már majdnem összeesett a fáradtságtól, Misi le akart menni a bárba, és szemére hányta Deninek, hogy nem hajlandó otthagyni a gyerekeket... Passzé.
Másképpen fogalmazva: az is rossz, ha az „új kedves” túl szigorú, ne adj’ isten, durva a gyerekekhez. De az sem jó, ha túl engedékeny, és mindent ráhagy az asszonyra. Hiszen sokkal egyszerűbb kedvesnek és jónak lenni, a leckeírást, a fegyelmezést meg a rendrakást pedig ráhagyni a másikra…

web-bannerek-hirlevel-02_3.jpg

Az egyik kiabál, a másik hallgat
Mi lehet a jó megoldás? Az, ha a napi teendőket, mint amilyen a házimunka vagy a gyerekek közti szokásos civódások kezelése, az összes gyerekkel egyformán rendezzük el, a nagyobb kihágásokat pedig, például ha túl tarka a bizonyítvány, mindegyik szülő a saját gyerekével beszéli meg. Végül azonban közösen is megtárgyalják, és mind a két fél gyerekei ugyanolyan büntetést kapnak.
Természetesen mindez könnyebben megy, ha a két szülő nevelési elvei hasonlítanak egymáshoz. Az nem számít, ha az egyik jobban fölemeli a hangját, mint a másik, aki inkább lelkére beszél a gyerekeknek. Csak akkor van baj, ha az egyik szülő a FAKANÁL híve, a másik meg a MEGGYŐZÉSÉ. Akkor nem fognak közös nevezőre jutni. Ráadásul ha a szülők a nézetkülönbségeket a gyerekek előtt tárgyalják meg, módot adnak nekik arra, hogy egymással szembe kijátsszák őket! A gyerekek gyorsan kitapasztalják a felnőttek gyengéit. Minél kijjebb tologatják a határaikat, és a gyengeségünket (hiszen úgy érezzük, a mi hibánk, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és lelkiismeret-furdalásunk van) alaposan kihasználják a saját előnyükre.
Más eset az, amikor csak az egyik szülő gyerekei élnek együtt az új párral, a másikéi csak minden második hétvégén futnak be. Ilyenkor a megbeszélt nevelési elvek romba dőlnek! Hiszen azokra a gyerekekre, akik „csak vendégek”, nem vonatkozhatnak ugyanazok a szigorú nevelési elvek, amelyeket a szülők egyébként követnek, mint az együttlakókra. Nem irigylésre méltó a helyzet akkor sem, amikor megjelenik az új apa egyetlen fia, aki az anyjával él, és akit a papa olyan drága ajándékokkal halmoz el, amilyeneket a másikok esetleg csak születésnapra vagy karácsonyra szoktak kapni. Ilyen esetekben kompromisszumra kell törekedni, legalább a kritikus hétvégeken.

Te a díványon fogsz aludni…
Ha az asszony meg akarja tartani új barátját, nem szabad túlzásba vinni saját gyereke dédelgetését! Álljon itt egy pasi tapasztalata: – Klári, a barátnőm remek anya volt. Olyan remek, hogy amikor a fia elhatározta, hogy az anyja ágyában fog aludni, az én helyemen, engedett a kérésnek. Mindezt azután, hogy több mint egy éve jártunk együtt, tehát az összeköltözésünk hosszas megfontolás, közös megegyezés eredménye volt. A gyerek sem volt már kisbaba, akinek a kívánságát mindenképp teljesíteni kell, hanem egy hétéves kisiskolás. Átköltöztem tehát a díványra, de szörnyen piszkált a dolog. S ezzel még nem volt vége. Klári a gyerek minden megjegyzését komolyan vette, még arra is képes volt, hogy lefújta a hétvégi kirándulást, mert a fiacskájának nem tetszett a zuhany, és hazavezényelt bennünket.
A hangulat megromlott, az eresztékek lazulni kezdtek, a kapcsolat zátonyra futott. Pedig olyasmire sor sem került, hogy a férfi rászólt volna a gyerekre, hogy rakja el maga után a mosogatóba a piszkos tányért.
Az anyák nagy dilemma előtt állnak, amikor SZERELEMBE ESNEK. Lelkifurdalásuk van, hogy már nem szentelnek annyi időt a gyerekeiknek, mint akkor, amikor még üres volt a szívük, mint a sivatag. Már nem kirándulnak együtt a közeli kiserdőbe, és este nem nézik együtt a mesefilmeket. A gyerekeknek az sem tetszik, ha az „új pasi” megszidja őket valamiért. Bár ugyanolyan savanyú képet vágnának, ha az apjuk tenne szóvá valamit, vagy ő parancsolná meg nekik, hogy vigyék le sétálni a kutyát, vagy rendesen írják meg a házi feladatot. De az persze más! – gondolja a gyerek, de ezt gondolja az anya és a „barát” is.

MERT HA MI GONDOLJUK, AZ MINDIG MÁS. AKKOR MÁS SZABÁLYOK ÉRVÉNYESEK, mint egyébként. 

Varga Klára

web-bannerek-hirlevel-01_4.jpg