Új fenomén van jelen családfronton: a patchworkcsalád.

Jön az új barát, aki megkísérli nevelni új párja gyermekét, vagy legalább viszonyulni próbál hozzá. Mit lehet, és mit nem?

pathchwork-2.jpg

A szakítópróba

– Megdermedtem, amikor összeköltözésünk elején az új barátom az egyik fiamhoz szólva fölemelte a hangját – meséli Patrícia. – Már nyitottam a számat, hogy figyelmeztetem... Mire is? Hogy ezek az én gyerekeim, s hogy neki semmi köze hozzájuk? Ezt nem mondhattam, hiszen ő írja velük a matekleckét, ő viszi őket orvoshoz, amikor megbetegszenek. Meg egyébként is, sose tesz különbséget az ő gyerekei meg az én gyerekeim között. Úgyhogy inkább a nyelvembe haraptam, és nem szóltam semmit. Ugyanakkor az is eszembe jutott, amit a gyerekpszichológus mondott a tévében, hogy egy anyának legtöbbször a fejére nőnek a gyerekei, ezért mindig jó, ha van kéznél valaki, aki egy kicsit letöri a szarvukat... Ezért hát hagytam a barátomat, hogy intézze el a dolgot a saját belátása szerint. Most, hat év után, azt hiszem, jó megoldást választottam.

A pszichológusok szerint persze az a jó, ha a felnőttek még az összeköltözés előtt sorra vennék az összes lehető és lehetetlen helyzetet, már ami a gyerekeket illeti, és megállapodnának, hogy a jövőben mit hogyan fognak megoldani. De ez csak ideális esetben szokott megtörténni.

Szerencsére sok helyzetet menet közben is sikerül megoldani. Az a legjobb, ha pár dolgot még az együttélés előtt tisztáznak. Például: hogyan fognak bánni „az én gyerekem, te gyereked”-del.

Hát nem csodálatos?

Az elején mindig az a legnehezebb, amikor meg kell magyarázni a gyerekeknek, hogy ez a bácsi eleinte ritkán, azután egyre gyakrabban, végül mindig itt fog velünk reggelizni. Sem ekkor, sem később nem szabad úgy beállítani a dolgot, mintha ezzel megütötték volna a főnyereményt... Az új „pasi” nem lesz sem a legjobb apa, sem a legjobb barát... Végső soron mindent az dönt el, hogyan fog viselkedni a gyerekekkel szemben (vagy a gyerekek vele szemben). Akkor se örüljünk túlságosan, ha „jó pajtinak” mutatja magát, mert ez a hozzáállás csak akkor van rendben, ha a nő csak kéthetente egyszer akar együtt lenni vele és a gyerekekkel. A nők legfőbb célja először nem is az, hogy a gyerekek lelkesedjenek az új barátért, hanem az, hogy végre újra pasijuk legyen. Persze, azért szeretnék, ha új kedvesük is „beleillene a családi tablóképbe”. És ha úgy érzik, szerelmesek, s újra gyereket szeretnének, a barátot mindenképpen el kell fogadtatni a „régi” gyerekekkel.

Miért vannak mindig velünk?

Néha az új viszony a legjobb szándék ellenére sem lesz tartós.

– Jó pár évvel a válásom után mintha csoda történt volna: Misinek hívták– meséli Deni. – Gyerekei nem voltak, és mindig azt mondta, mennyire boldog, hogy kirándulhat velem meg a gyerekekkel, meg hogy mennyire várja már a karácsonyt... Csakhogy aztán rájött, hogy havonta két hétvégét kivéve mindig velünk vannak a gyerekek. Azután már nem tetszett neki annyira a dolog.

hirlevel_web_banner_1_254.jpg

Misi egyre több időt követelt magának, amikor Deni csak vele foglalkozna. A gyerekekkel csak addig törődött, amíg megmutatta nekik, hogyan kell felröptetni a sárkányt. Szó nélkül megvette nekik a legdrágább ajándékokat, mindent megengedett nekik – Deni tiltása ellenére is –, másrészt viszont nem tetszett neki, hogy mindig ott vannak a gyerekek. A legnagyobb baj az volt, hogy nem tudott bánni velük. De ezt nem ismerte el, és nem is akart rajta változtatni! Ez a tönkrement kapcsolat története. A szakítás azután következett be, hogy együtt töltöttek egy hétvégét egy hegyvidéki panzióban, és este, amikor Deni már majdnem összeesett a fáradtságtól, Misi le akart menni a bárba, és szemére hányta Deninek, hogy nem hajlandó otthagyni a gyerekeket... Passzé.

Másképpen fogalmazva: az is rossz, ha az „új kedves” túl szigorú, ne adj’ isten, durva a gyerekekhez. De az sem jó, ha túl engedékeny, és mindent ráhagy az asszonyra. Hiszen sokkal egyszerűbb kedvesnek és jónak lenni, a leckeírást, a fegyelmezést meg a rendrakást pedig ráhagyni a másikra...

Az egyik kiabál, a másik hallgat

Mi lehet a jó megoldás? Az, ha a napi teendőket, mint amilyen a házimunka vagy a gyerekek közti szokásos civódások kezelése, az összes gyerekkel egyformán rendezzük el, a nagyobb kihágásokat pedig, például ha túl tarka a bizonyítvány, mindegyik szülő a saját gyerekével beszéli meg. Végül azonban közösen is megtárgyalják, és mind a két fél gyerekei ugyanolyan büntetést kapnak. Természetesen mindez könnyebben megy, ha a két szülő nevelési elvei hasonlítanak egymáshoz.

Az nem számít, ha az egyik jobban fölemeli a hangját, mint a másik, aki inkább lelkére beszél a gyerekeknek. Csak akkor van baj, ha az egyik szülő a fakanál híve, a másik meg a meggyőzésé. Akkor nem fognak közös nevezőre jutni.

Ráadásul ha a szülők a nézetkülönbségeket a gyerekek előtt tárgyalják meg, módot adnak nekik arra, hogy egymással szembe kijátsszák őket! A gyerekek gyorsan kitapasztalják a felnőttek gyengéit. Minél kijjebb tologatják a határaikat, és a gyengeségünket (hiszen úgy érezzük, a mi hibánk, hogy ilyen helyzetbe kerültek, és lelkiismeret-furdalásunk van) alaposan kihasználják a saját előnyükre. Más eset az, amikor csak az egyik szülő gyerekei élnek együtt az új párral, a másikéi csak minden második hétvégén futnak be. Ilyenkor a megbeszélt nevelési elvek romba dőlnek! Hiszen azokra a gyerekekre, akik „csak vendégek”, nem vonatkozhatnak ugyanazok a szigorú nevelési elvek, amelyeket a szülők egyébként követnek, mint az együttlakókra. Nem irigylésre méltó a helyzet akkor sem, amikor megjelenik az új apa egyetlen fia, aki az anyjával él, és akit a papa olyan drága ajándékokkal halmoz el, amilyeneket a másikok esetleg csak születésnapra vagy karácsonyra szoktak kapni. Ilyen esetekben kompromisszumra kell törekedni, legalább a kritikus hétvégeken.

Te a díványon fogsz aludni...

Ha az asszony meg akarja tartani új barátját, nem szabad túlzásba vinni saját gyereke dédelgetését! Álljon itt egy pasi tapasztalata:

Klári, a barátnőm remek anya volt. Olyan remek, hogy amikor a fia elhatározta, hogy az anyja ágyában fog aludni, az én helyemen, engedett a kérésnek. Mindezt azután, hogy több mint egy éve jártunk együtt, tehát az összeköltözésünk hosszas megfontolás, közös megegyezés eredménye volt. A gyerek sem volt már kisbaba, akinek a kívánságát mindenképp teljesíteni kell, hanem egy hétéves kisiskolás. Átköltöztem tehát a díványra, de szörnyen piszkált a dolog. S ezzel még nem volt vége. Klári a gyerek minden megjegyzését komolyan vette, még arra is képes volt, hogy lefújta a hétvégi kirándulást, mert a fiacskájának nem tetszett a zuhany, és hazavezényelt bennünket.

no-viragok-illusztracio-felsok.jpg

A hangulat megromlott, az eresztékek lazulni kezdtek, a kapcsolat zátonyra futott. Pedig olyasmire sor sem került, hogy a férfi rászólt volna a gyerekre, hogy rakja el maga után a mosogatóba a piszkos tányért. Az anyák nagy dilemma előtt állnak, amikor szerelembe esnek. Lelkifurdalásuk van, hogy már nem szentelnek annyi időt a gyerekeiknek, mint akkor, amikor még üres volt a szívük, mint a sivatag. Már nem kirándulnak együtt a közeli kiserdőbe, és este nem nézik együtt a mesefilmeket. A gyerekeknek az sem tetszik, ha az „új pasi” megszidja őket valamiért. Bár ugyanolyan savanyú képet vágnának, ha az apjuk tenne szóvá valamit, vagy ő parancsolná meg nekik, hogy vigyék le sétálni a kutyát, vagy rendesen írják meg a házi feladatot. De az persze más! – gondolja a gyerek, de ezt gondolja az anya és a „barát” is. Mert ha mi gondoljuk, az mindig más. Akkor más szabályok érvényesek, mint egyébként.

Hogyan készítsük fel a gyerekeket?

A gyerekek rendkívül érzékenyen reagálnak az anya új partnerére, főleg akkor, ha hosszabb ideig egyedül éltek az anyával. Sok függ a gyerekek életkorától is: a kisgyerekek és a felnőttek könnyebben viselik el az új embert a családban, a serdülők nehezebben, sőt sokszor sehogy – ez a legkényesebb kor.

3 éves korig
A kicsik viszonylag könnyen elfogadják az anya új társát. Egy-két napig sírdogálhatnak, amikor az apa elköltözik, de azután tényként fogadják el a helyzetet, és az sem jelent gondot számukra, hogy egy új férfi családtag nevelési elveit kell megszokniuk. Ettől függetlenül azonban az anya már az elején állapodjon meg az új társával a testi fenyítés tekintetében.

Azt semmiképp se kívánjuk a gyerektől, hogy apjaként fogadja el a jövevényt, és ne kényszerítsük arra, hogy megszakítsa a kapcsolatot az igazi apjával.

3 és 7 éves kor között
Érzékeny kor ez a gyerek számára, sokszor mégsem lehet elkerülni, hogy ekkor kerüljön sor a válásra. Ettől függetlenül az anya csak akkor mutassa be gyermekeinek új partnerét, ha egyértelműen eldőlt, hogy az elkövetkező években vele akar élni. Amint helyet kap az új jövevény a családi asztalnál és az anya hálószobájában, egyértelművé kell tenni a gyerekek előtt, hogy ezentúl nemcsak az anya, hanem az ő utasításainak is eleget kell tenniük. Az új társsal előre meg kell állapodni abban, hogy a lehető legkevesebb dologba szóljon bele, a kényes esetek megoldását pedig hagyja az anyára.

8 és 12 év között
Viszonylag csendes időszak ez a gyerekek életében. Az új apa könnyen elnyerheti a gyerekek bizalmát azzal, ha közös kirándulásra viszi őket, és közben elmagyarázza nekik az érdekesebb fizikai, természeti törvényszerűségeket, megismerteti velük a növényeket, madarakat stb. Ugyanakkor az anya figyelmeztesse a férfit arra, hogy ne járjon túlságosan a gyerekek kedvében, elnéző se legyen mértéken felül, nehogy olyan helyzet alakuljon ki, hogy a szidást és a fenyítést a gyerekek mindig az anyától kapják. 

13 és 17 év között
Mérget vehetünk rá, hogy előbb vagy utóbb konfliktusok alakulnak ki a serdülők és az új családtag között. Ha a férfi már egy ideje ott él a családban, az anya igyekezzen nem elveszteni a fejét, és valamilyen módon lecsitítani a háborgó kedélyeket. Bár a serdülők nagymesterek a felnőttek idegesítésében, soha nem fontosabb, mint most, hogy az anya és társa összetartson, és közösen lépjen fel a durcáskodó gyerekekkel szemben. Szélsőséges esetben családterapeuta tanácsát lehet kérni, aki feltárja, mi a valódi oka a serdülő gyerekek elégedetlenségének. Ha az anya éppen ebben a korban akar összeköltözni a partnerével, készüljön fel rá, hogy folyamatos harc lesz a családban, főleg akkor, ha több évig egyedül élt a gyerekekkel.

Az asszony semmiképp se hagyja, hogy felnőtt gyerekei sarokba szorítsák, vagy szemére vessék, hogy új férje van. Sajnos, ilyesmi gyakran előfordul még akkor is, ha évtizedekkel korábban vált el a gyerekek apjától.

Mit tehet az anya?

Adja tudtára a gyerekeknek, hogy ezentúl ugyanúgy szót kell fogadniuk új társának, mint neki, természetesen abban, amivel az anya is egyetért. Hasonlóképpen a gyerekeknek meg kell érteniük, hogy anyjuk és az új jövevény egy párt alkot. Ez nem azt jelenti, hogy a jelenlétükben csókolózzanak, de az apró gyengédségek kimutatása nagyon is helyénvaló. Az anya azt is engedje meg a társának, hogy melléálljon a gyerekekkel szemben, ha azok nem hajlandók engedelmeskedni, vagy ha gúnyt űznének belőle. Ha partnerének nincs kedve beleavatkozni a gyerekek nevelésébe, az anya beszélje meg vele, hogy ha velük akar élni, nem húzódhat alibista módon a háttérbe, nem tehet úgy, mint ha kívülálló vagy semleges barát volna.

Mit ne tegyünk soha?

Az anya ne kényszerítse a gyerekeket arra, hogy az új férjet apának szólítsák, vagy hogy elalvás előtt neki is jóéjtpuszit adjanak. A társát is figyelmeztesse arra, hogy ne kívánjon ilyesmit a gyerekektől. A gyerekek előtt se jó, se rossz értelemben ne hasonlítgassa össze új partnerét a gyerekek apjával. S ami a legfontosabb: ne erőltesse az együttlakást a barátjával. Ha nyugodt lélekkel nem meri rábízni a gyerekeit néhány órára, akkor őszintén nézzen szembe a kérdéssel, vajon ő-e az a férfi, aki mellett reggelente ébredni szeretne.

Varga Klára