„Van gyerekük?“ – kérdezik tőlem sokszor. Mindig azt kell válaszolnom: nincsen. De ugyanúgy mondhatnám azt is, hogy volt. Csak meghalt. Mintha kést forgatnának a szívemben.
Egy fabölcső, amely több mint a gyermek első bútordarabja. Vándorbölcső, mely családról családra vándorol, és magyarrá ringat... Mit érez az édesanya, aki egy ilyen különleges bölcsőben ringatja a babáját? Varga Heni megírta.
Van egy mondás: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! Nem másról szól, mint hogy minden lány egyszer olyan lesz, mint az édesanyja, akár hiszi, akár nem.
Van a nő lényének egy olyan része, amely csak akkor nyílik ki, amikor gyermeke lesz. Ez az ösztönös késztetés, ez a bensőjéből áradó végtelen szeretet ad neki erőt, hogy átvészelje a nehézségeket, és amíg él, óvja, terelgesse, segítse a gyermekeit.
Bár a Covid-helyzet kellős közepén voltunk, várandósságom most is eseménytelenül indult... Az aggodalmaskodás nem jellemző rám. A rossz tapasztalatok azonban megtanítottak, hogy nem árt résen lenni.
Új fenomén van jelen családfronton: a patchworkcsalád. Jön az új barát, aki megkísérli nevelni új párja gyermekét, vagy legalább viszonyulni próbál hozzá. Mit lehet, és mit nem?
A mérgező anyák után itt vannak a mérgező anyósok. Egyik kifejezést se szeretjük, mert: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!“ Mégis beszélni fogunk róluk, s megnézzük, milyen ártó szülői típusok léteznek.
Annak, hogy jó anyósra tegyünk szert, kisebb az esélye, mint a lottóötösnek – mondta egyszer az egyik régi szomszédasszonyom, amikor arról áradoztam neki, hogy milyen aranyszívű anyósom van.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."