Michal Deraj Komáromban született. (Apja családja 1947-ben Békéscsabáról jött a Felvidékre. Itt ismerkedett meg édesanyjával, aki a férj halála után visszaköltözött a családi birtokra, Balázsfára. Itt él most Michal is a kisfiával és élettársával.) Egész életében lelkes természetvédő volt. 1987-90 között a Csallóközi Múzeumban dolgozott biológusként. 15 éves korától a Szlovák Természetvédők Szövetségének tagja. A pozsonyi Comenius Egyetem környezetvédelmi szakán végzett, aktívan tiltakozott az épülő bősi vízi erőmű okozta természetrombolás ellen. Jelenleg a Duna Menti Ligeterdők Tájvédelmi Körzet felügyelőségén dolgozik. Hatáskörük alá tartozik a Duna ártere Pozsonytól Helembáig. Dolgozott nemzetközi szervezeteknél, világjáró is volt. Szíve végül hazahúzta Balázsfa-Kolóniára, a telepes dédszülők házába, amelynek udvarát, kertjét nagy odaadással ápolja.

Egy érezhetően más világ előtt álldogáltunk. Megéledt az utcarészlet, a zöld-sárga kapu mögött ott húzódott a természet – mindaz, amit szóban kifejezni nagyon nehéz. Amikor áthaladtunk a lecsüngő cseresznyeág alatt, mindenütt zöld életet láttunk, megtörve néhány színes virággal és elképesztően sok piros bogyós gyümölccsel, madárfüttyel. Egy igazi őskertben jártunk. Félig a természetben, félig emberkéz alkotta világban, és abban a körforgásban, ami a kettő egymásba való megtéréséből születik. Michal, aki élteti és vigyázza ezt a szelíd vadont, hatalmas szeretettel beszélt róla...

– Ez itt az én édeni vadonkertem, egy darabka csallóközi természet. A CSERESZNYE pedig a vendégfogadóm – invitál minket Michal a zöldre és sárgára festett kapun túlra. Mi pedig fejet hajtunk a cseresznyétől roskadozó ág előtt, hogy egy őskertszerű elvadultságban találjuk magunkat.
– A természet alakít itt mindent, csak néha avatkozom be. Most poszáták énekelnek, májusban fülemüle énekére ébredtem... Ha engedjük, hogy a természet végezze a munkáját, idővel minden újjászületik. Például sokkal több lett a hangyaboly, a madarak közül visszatértek a poszáták, a tengelic, a zöldike, a rozsdafarkú barázdabillegető, a fülemüle, a kuvik. A fajok száma mindig növekszik, és ez egy nagyon jó érzés. Életfelfogásom szerint együtt élek a természettel. Természetesen, mint minden csallóközi kertben, nálam is vannak gyümölcsfák, rengeteg cseresznye, meggy, barack, málnás, alma, körte... Némelyik fa 70-80 éves, de van sok, amit én ültettem, például az őszibarackot, a cseresznyefát. Ránk maradt a szőlős is. Próbáljuk a termés fennmaradó részét eladni, hasznosítani valahogy, de nem jellemzően a pénz miatt. A kertem nyitott: aki betéved, ehet a gyümölcsökből, megcsodálhatja a zöldet. A napi munkába járás mellett nehéz mindent gondozni, főleg, hogy szinte csak egyedül vagyok rá. Mégis van tervem rengeteg. Szeretnék még az egykori, tőzeggel feltöltődött Duna-ág helyén tündérrózsáknak, halaknak új élőhelyet kialakítani, tisztán ökológiai elvek alapján.

– Manapság sokan fogódzót keresnek, ami kivezet a zsákutcás fogyasztói kultúrából. Keresik a nyugalmasabb életet, ahol fel tudnak töltődni. Anyai dédszüleim tanítók voltak, utolsó évtizedüket a nyugdíjig itt, Hegyétén tanították le. A birtokot – szláv kolonistaként – a balázsfai nagybirtokok feldarabolása után kapták. A nagyszüleimnek is ÖNFENNTARTÓ gazdaságuk volt, állatokkal. A földeken gabonát, kukoricát termeltek, volt kaszálójuk, rétjük. Idővel én is szeretnék kialakítani egy önfenntartó gazdaságot, amely összeköti a múltat a jelennel és a jövővel. A kecskéket most is fejem, a tejet fogyasztjuk, és majd sajtot is szeretnék készíteni eladásra. Egyébként az állatokat szénával etetem, hiszen a vadfű kiváló minőségű a kertben és a kert mögötti réten. Az egész területet kímélem a vegyszerektől.

Mielőtt elköszönnénk, sok erőt és kitartást kívánunk a további munkálkodáshoz. Hosszasan búcsúzkodunk, integetünk a kicsinek, a házigazdának, és kicsit sóvárogva gondolunk arra, hogy milyen idilli lehetne a Csallóköz – igazi Aranykert! –, ha ilyen őskertek népesítenék be. S még csodára, aranyhajú tündérekre sem volna szükség!
Flaska Katalin
Fotó: Dömötör Ede

Kik voltak a kolonisták?
Michal anyai dédszülei morva telepesek voltak. 1929-ben – a földreform keretében – a csehszlovákok szétosztották a magyar nagybirtokokat, s ennek részeként zajlottak a szláv telepítések. (A SZLÁV TELEPÍTÉSEK Dél-Szlovákia történelmének eléggé feldolgozatlan részét képezik, és Simon Attila történész foglalkozott velük egyik munkájában. Ő is egy egykori kolónián, éppen riportunk színhelyén, Balázsfa-Kolónián rendezkedett be, amelyet morva telepesek alapítottak, de mára elvesztek a helyi magyar lakosságban.) A föld szláv kézbe adása annak idején a csehszlovák nemzetállam fegyvere volt. Hodža szerint csak a magyarok által elfoglalt ősi föld visszafoglalásáról volt szó. A kolonizálást igazából a déli területek magyar etnikai egységének megbontására találták ki.
 

A csallóközi őskert szeretetében
A csallóközi őskert szeretetében
A csallóközi őskert szeretetében
A csallóközi őskert szeretetében
A csallóközi őskert szeretetében
A csallóközi őskert szeretetében
Apa és fia
A csallóközi őskert szeretetében
A csallóközi őskert szeretetében