Egyre több gyermek születik császármetszéssel, de vajon valóban ez a biztonságosabb és könnyebb megoldás?
A műtét életmentő lehet, ám indokolatlan alkalmazása az anya és az újszülött számára is kockázatokat rejthet.
Miért nő a császármetszések száma?
Az utóbbi tíz év alatt hihetetlenül megnőtt a császármetszések száma. Ennek részben az az oka, hogy a várandós nők, a természetes szüléssel járó megpróbáltatásokat elkerülni vágyva, orvosuktól mintegy „megrendelik” a kockázat- és fájdalommentesebbnek vélt császármetszést. De vajon igaz-e, hogy a műtéti úton történő szülés biztonságosabb volna a természetes, hüvelyi szülésnél?
– A császármetszést akkor kell elvégezni, amikor el kell végezni – mondják a szakemberek. – Semmiképpen sem akkor, amikor a körülmények egyébként nem indokolnák, csupán a páciens szeretné téves információk és alaptalan félelmek hatására.
A császármetszések számának megduplázódása elsősorban az úgynevezett defenzív, védekező orvosi gyakorlat terjedésével magyarázható. Ilyenkor a szülész azért nyúl a szikéhez, hogy utólag ne lehessen gondatlansággal vádolni, miközben szakmailag nincs teljesen meggyőződve a műtét indokoltságáról.
Ezt a magatartást a műhibaperek miatti félelem alakította ki az orvosokban. A gyógyításban általános tendenciává vált, hogy inkább megelőzni igyekeznek a bajokat, mint kezelni őket. De nem kellene túlzásokba esni! Megindult szülés esetén kizárólag meggyőző bizonyítékok alapján volna szabad a császármetszés mellett dönteni – mondják a szakemberek.
Vannak persze esetek, amikor nincs helye mérlegelésnek. Ezek az úgynevezett elektív műtéti indikációk. Ilyen lehet például a magzat méhen belüli elhelyezkedése, a lábtartás vagy a harántfekvés. Ilyen továbbá a magzat és az anya közötti téraránytalanság, amikor a magzat viszonylag nagy, az anya pedig kis termetű. Valószínűleg császármetszést hajtanak végre azon az először szülő nőn is, akinél a magzat farfekvéses, becsült súlya pedig 3800 gramm…
A császármetszés az egyik legkomolyabb hasi műtét. Az érsebészeti műtétek után az egyik legnagyobb vérveszteséggel járó beavatkozás. Felvágják az anya hasát, és metszést ejtenek az egyik legnagyobb szerven, a méhen. A hasizmokat – minden ellenkező híreszteléssel szemben – nem vágják át, csak félrehúzzák.
A legsimább császármetszésnél is előfordulhat, hogy megsérül a húgyhólyag, bélműködési zavar vagy erős vérzés lép fel, később pedig sebgyulladás vagy súlyos vérmérgezés alakul ki. Nem beszélve az altatással járó kockázatokról.
Élettani stressz megy végbe az anyánál is a szülés közben: a szüléskor felszabaduló örömhormonok erősítik az anyai érzéseket, szorosabbra fonják az anya és gyermeke közötti kötődést.
Az is tévedés, hogy a magzatnak feltétlenül jobb a császármetszés. A szülés a baba számára erős megterhelés ugyan, de ha ez egyértelműen káros volna, rég kihalt volna az emberiség. A szülés közbeni élettani stressz a magzat számára kívánatos – kimutathatóan stabilabb lesz tőle a keringése.
A stressz mobilizálja azokat a hormonokat, amelyek segítik a környezethez való alkalmazkodást és növelik az ellenálló képességet. A szülőcsatornán való áthaladáskor kipréselődik a tüdőben felgyülemlett folyadék, így tisztább és nyugodtabb lehet az újszülött légzése. A császármetszéssel világra jött újszülötteknél ellenben gyakoribb az úgynevezett nedvestüdő-szindróma, amikor rá kell segíteni a légzésre.
