Az én szüleim zárt ajtók mögött veszekedtek. Fojtott hangon, mert akkoriban ezt diktálta az illem. Nem akarták felizgatni a gyerekeket, mármint bennünket a nővéremmel. Csak egyről feledkeztek el: a gyerekek imádják a nyílt színi családi drámákat. Ami viszont az ajtó mögött történik: attól félnek. Félnek, mert azt gondolják, most mindennek vége. Mi is azt hittük, itt a világvége, holnap a szüleink elválnak, pedig anyáék csak azon huzakodtak, hogy az üres befőttes üvegeket levigyék-e a pincébe, vagy kidobják.
Ma már arra gondolok: mennyivel egyszerűbb lett volna a gyerekkorunk, ha szüleink a kiadós, olaszos véleménycserét választják! Bizony napfényesebb, kevésbé szorongós lett volna az életünk.
Szilvia már nem emlékszik, mi miatt tört ki közte és férje között az első veszekedés. Csak a férje arcát látja maga előtt, amint hevesen gesztikulálva kiabál, a monológja végén pedig jó erősen becsapja maga mögött az ajtót. Színpadias jelenet volt, pedig Krisztián nem végzett színiiskolát. Szilvia halk hangja nem kelhetett versenyre az övével, és ez idegesítette az asszonyt. Megsértődött, és három napig csak a néma testbeszéd közvetítette az érzéseit. Milyen jó lett volna egy nagyot kiáltani, amikor elöntötte a düh! A veszekedés után dolgozni kezdett magán. A következő szóváltás alatt elsősorban arra figyelt, hogy a kellő pillanatban ő is felemelje a hangját. Hihetetlen, de pár hét alatt egész szép eredményt ért el. Még a férje is meglepődött.
Egy veszekedés nem a világvége
Paul Hauck amerikai pszichológus szerint a konfliktusok egyetlen kapcsolatból sem zárhatók ki. Legfontosabb tanácsa ez: „Legyen megingathatatlan, ne dühös!” Ha diplomatikusan tudjuk megvédeni álláspontunkat, annál jobb. A szóváltás nem feltétlenül durva. Még akkor sem, ha felemeljük a hangunkat. Nem szükségszerű, hogy szidalmazzuk egymást.
Tehát addig nem történik tragédia, ameddig a szomszédok nem hívják ki a rendőröket, vagy amíg nem járkálunk lila monoklival az utcán. Csak az történik, hogy néha nagyobb hangerővel kell megvédeni helyünket a nap alatt.
Tartsuk a féken a lábunkat
Szilvia nemsokára rájött, hogy az olaszosan hangos háztartás buktatókat rejteget. Az őszinteség lehet gyilkos is. Saját hangerőnktől felbuzdulva övön aluli ütéseket osztogatunk, a harag diktálta féligazságok és ferdítések sebeket ejtenek, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak.
Ezért úgy határozott, hogy a jövőben visszafogja magát. A kötetlenül hangos szóváltások ugyanúgy rontották a hangulatot (és a kapcsolat stabilitását), mint az ajtó mögött zajló fojtott veszekedések. És azt is megtapasztalta, hogy a hallgatás rosszabb, mint a büntetés. A hosszú hetekig tartó csend senkinek sem tesz jót. Legkevésbé a gyerekeknek, akik küldönccé válnak a házasfelek között. Főleg ott rossz a helyzet, ahol mind a két fél indulatos. Vannak olyan szerencsés természetű emberek, akikben gyorsan fölmegy a pumpa, de hamar le is higgadnak. Többet szenved az, akiben lassan csitulnak el a veszekedés hullámai, és a bántásokon nehezen tud felülemelkedni. Két makacs, indulatos ember házassága nem lankadó, fáradhatatlan harc.
Meddig tartson a csend?
A zajos véleménycserék csak a szappanoperákban végződnek azonnali kibéküléssel. A legtöbb párnak nem kevés időre van szüksége ahhoz, hogy megeméssze a történteket. Szerencsés alkat az a házasfél, aki a harag elmúltával jót nevet az egészen, és azt mondja: hisz nem történt semmi.
A hosszan tartó sértettség rosszabb, mint a temperamentumos veszekedés. A vihar utáni csend sose legyen hosszú, mert ha bevett gyakorlattá válik, éveket vesz el egy házaspár közös életéből.
Vigasztaló lehet a tudat, hogy a sértett hallgatásról le lehet szokni. A harag napjaiban Szilvia mindig Marika nevű nagynénjére gondolt, akit soha nem látott másképpen, mint gőgös, sértett arccal. Ilyenkor gyorsan abbahagyta a duzzogást, nehogy másik Marika néni váljon belőle.
Figyelni kell viszont arra, nehogy mindig ugyanaz a fél lengesse meg a béke olajágát, mert akkor ugyanúgy felborul az egyensúly, mint amikor mind a ketten hallgatnak. Gyakori hiba az is, ha a békekötés után egyikük újra „kinyitja” a konfliktust: igazolni akarja az igazát. Ez nem jó taktika – időt kell hagyni mind a két félnek, hogy indulatok nélkül tudjon beszélni. A vitás kérdés még jó ideig aknamező lesz mind a kettőjük számára. Ha nem ezt teszik, akkor akár hatszor is összeveszhetnek ugyanazon a témán.
Vannak örök életű vitás kérdések, amelyekre a házasfelek nemcsak húszévesen, hanem nyugdíj előtt állva is ingerülten reagálnak. Ilyen dolog például a foci. Hogy nézzék-e az őszi és tavaszi fordulót, vagy ne. A bölcs házaspárok úgy kerülik az ilyen témákat, mint egészséges a bélpoklost. Mert ha kinyitnák, elszabadulna a pokol. Paul Hauck ezt mondja: „Az csak álom, hogy az egymást szerető párok mindig mindenben meg tudnak egyezni. Az álláspontunkat védeni kell. Ezzel nem tönkretesszük, hanem megvédjük a házasságunkat.”
