Hogy mi hozza be elsőként az ősz ízét a konyhánkba? Hát persze hogy a nap érlelte cukros szőlőbogyók! Az aranyló fürtöket pedig nem csak borba és mustba lehet ám felhasználni: ha szőlős pitét készítünk belőle, az egész család megnyalja utána mind a tíz ujját!

Igazi séfek ritkán árulják el kincset érő receptjeiket, így mi igazán szerencsések voltunk, hogy Madi Ervin, a Villa Rosa (Dunaszerdahely) szakácsa megosztotta velünk isteni szőlős pitéjének titkát!

szolos-pite-kezdo.jpg

Bár a szőlős pitének is rengeteg variációja létezik, szerintünk mindegyiknél két dologra érdemes odafigyelni. Az első a cukrozás: a szőlőnek alapvetően magas a cukortartalma, ezért ha nem szeretjük a túl édes dolgokat, óvatosan bánjunk a cukorral! A másik fontos összetevő egy piténél a tészta – ha kellemesen szaftos, ugyanakkor morzsolódós végeredményt szeretnénk elérni, akkor ezt a süteményt egy perccel tovább sem szabad benn felejteni a sütőben!

Hozzávalók:

400 g finomliszt
125 g olvasztott vaj
2 tk. porcukor
2 tk. kristálycukor
1 kg fehér, illetve piros szőlő ízlés szerint
1 db citrom vagy lime lereszelt héja

A pitét bármilyen gyümölccsel el lehet készíteni: almával, körtével, eperrel vagy szilvával is isteni végeredményt kapunk!

Elkészítés:

Egy tálba rakjuk a finomlisztet, a porcukrot, a kristálycukrot és a citrusgyümölcsök lereszelt héját, majd az olvasztott vajjal együtt homogén tésztává gyúrjuk. Vékonyan egy tortaforma aljára terítjük, és egyenletesen eloszlatjuk, lenyomkodjuk. Ha igazán szép kinézetet szeretnénk elérni, akkor az oldalaihoz is nyomkodjunk egy kis tésztát, és hagyjuk, hogy egy karima erejéig túllógjon az edény falán. Egy kis darab tésztát félreteszünk, mert ebből fogunk a végén a pite tetejére díszítést készíteni!

web-bannerek-instagram.jpg

Ha szeretnénk egy krémesebb réteget a tetejére, akkor az összes szőlőszemet kinyomkodjuk egy lábasba – a héját nem használjuk fel –, majd közepes lángon főzzük 8-10 percig. Amikor kész, levesszük a tűzről, átszűrjük, hogy ne maradjon benne mag, majd ízlés szerint cukrot adunk hozzá (csak akkor, ha nagyon édesszájúak vagyunk, mivel sütés közben a szőlő cukortartalma még jobban előjön, és könnyen émelyítő lehet a végeredmény).

Ha inkább kihagynánk ezt a réteget (nem kötelező lépés, és akár mindkét verziót is megcsinálhatjuk egy süteményen), akkor a szőlőszemeket félbevágjuk, kimagozzuk, majd a pite tetejére halmozzuk, és kicsit belenyomkodjuk a tészta felső rétegébe.

szolos-pite-belso.jpg

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, kb. 20 percig sütjük a pitét, majd tűpróbával ellenőrizzük. Ezután visszavesszük a hőmérsékletet 160 fokra, és nagyjából még fél órán keresztül sütjük – folyamatos ellenőrzés mellett! Fontos odafigyelni rá, hogy abban a pillanatban kivegyük, amikor már nem ragad rá a tészta a tűre, mert könnyen kiszáradhat, és ropogóssá válhat!

Ha késznek érezzük, kivesszük a sütőből, félbevágott, kimagozott szőlőszemeket helyezünk a tetejére, majd a korábban félretett tésztából morzsát reszelünk rá. Megvárjuk, amíg kihűl, majd szeletelve tálaljuk! (Fotó: Dömötör Ede)

Slávik-Varga Virág
Cookies