Manapság egyre többet hallunk az ún. ritka betegségekről, ill. megismerésük, köztudatba vitelük szükségességéről. Nincs elég gondunk, bajunk a gyakori betegségekkel, a cukorbajjal, magas vérnyomással, elhízással?
Mert isznak. Sőt, a fiatalabbak a drog helyett is inkább az alkoholhoz nyúlnak, míg a fiatal fiúk inkább „anyagfüggők”. Miért isznak a nők – például az unatkozó kismamák? A nők nagy része ugyanis az anyasági alatt kezdi emelgetni a poharat.
Az emberek többsége fanyalogva fogadja a nap mint nap rázúduló, reklámízű kampányok tömegét. Van azonban egy kivétel: az olyan kampány, amely egészségünk, életünk óvását, a betegség megelőzését szolgálja.
A meddőség a párok húsz százalékát sújtja. Vannak esetek, amikor az orvosok tanácstalanul állnak: a petefészek rendben van, a spermium rendben van. Akkor hol lehet a hiba? Lehet, hogy a fejünkben?
A diétázás egyidős az emberiséggel. Az 5 + 2 elnevezésű diéta abból a feltételezésből indul ki, hogy a szervezet sokkal gyorsabban feléli meglevő zsírkészleteit, ha egy ideig meg kell elégednie kisebb adagokkal.
Külsőnk és közérzetünk nemcsak attól függ, hogy milyen az életvitelünk, hanem attól is, hogyan működik a hormonháztartásunk. Mit tehetünk egyensúlyáért?
Általános jelenség, hogy hajlamosak vagyunk bizonyos betegségeket félvállról venni. Ha azt halljuk, hogy valaki rákban szenved, minden részvétünk a betegé. Ám ha arról hallunk, hogy a szomszéd kislány pár hónap alatt nagyon lefogyott, csak legyintünk: „ebbe nem fog belehalni.“ Nos, nagyot tévedünk...
Ön is dohányzik, kávézik, szívesen megiszik egy-két pohár bort? Ha igen a válasz, nehezen tudja majd megértetni gyerekével, hogy a kábítószerek mennyire veszélyesek. Inkább azt magyarázza meg neki, milyen könnyen függővé válik az ember.
Ez a Herbakuckó családi vállalkozás szlogenje, amit Nagy Gábor és Orsi, a fiatal nagymegyeri házaspár álmodott meg. Az egészséget egy olyan értéknek tartják, amit óvni kell.
"Leszállt egy angyalka, s azt súgta nékem: gondolj ma azokra, akik a szívedbe férnek! Eszembe jutottál te és a családod, ezúton kívánok békés karácsonyt!"