Tisztelt Szerkesztőség! Sokáig úgy gondoltam, a fogadalmak csak arra jók, hogy megszegjük őket. Üres puffogtatások csupán, melyekkel a saját és környezetünk lelkiismeretét nyugtatgatjuk.

Aztán szilveszterkor mégis elhatározásra jutottam: feladom az elveimet, és újévi fogadalmat teszek. Sőt, nemcsak fogadkozom, de be is tartom, amit ígérek.

sikeres-fogadalom-kezdo.jpg

Azt a szilvesztert betegen, ágyban fekve töltöttem. Magas lázam volt, így szóba sem jöhetett, hogy a munkámmal törődjek. Pedig még karácsonykor is azzal voltam elfoglalva. De év végére egyszerűen kidőltem. Csak feküdtem az ágyamban, és megpróbáltam meghatározni, milyen is volt az elmúlt évem. De nem jutottam messzire, csak az irodáig.

Rájöttem, hogy minden időmet munkával töltöttem: a munkahelyemen és otthon is. Nem emlékszem bulizásokra a barátaimmal, ráérős családi ünnepségekre, de még egy jó filmre sem az elmúlt évből. Nem voltam szabadságon, és még szinte félholtan is bementem dolgozni. Akkor ismertem fel, sürgősen változtatnom kell az életemen. Úgy kell hozzáállnom a munkához, hogy más is hozzáférjen.

Megfogadtam, a következő évben megtanulok nemet mondani, kikapcsolódni és pihenni. Jóval többet mosolyogni meg nevetni.

Nem volt könnyű, de igenis erőt vettem magamon. Igyekszem időben befejezni a munkát, és hétvégén nem dolgozom. Eleinte furcsán néztek rám, de hamarosan észrevették az új hozzáállásom pozitív hozadékait. Azelőtt rengetegszer éreztem rosszul magam, náthás voltam, fájt a fejem, így a munkámra sem tudtam teljesen odafigyelni. Mostanában rengeteg energiám van: kevesebbet vagyok az irodában, mégis több munkát végzek el, mert adok időt magamnak a pihenésre is. Fáradtan, betegen nem lehet rendes munkát végezni.

És igen, szabadságra is megyek: minden hónapban kiveszek legalább egy napot, és élvezem a hosszú hétvége előnyeit. Így nem halmozódik fel a munkám, mégis kipihenhetem magam. Újra felvettem a kapcsolatot a barátaimmal, végre a családomra is jut időm. Sőt, a szerelem is rám talált. Egyszerűen boldog vagyok. És következő évre újra fogadalmat teszek: megtartom az elmúlt évben kialakított jó szokásaimat.

Judit

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!

Ímélcímünk: office [at] ujno.sk

Új Nő csapata
Cookies