Ők azok, akiknek a neve rendről rendre megjelenik az Új Nő hasábjain. Akár hátul a kolofonban, akár tanácsadói minőségben, akár úgy, hogy valami fergetegesen jó cikket írnak – valamiképpen tehát reflektorfényben állnak.
Az olvasó ilyenkor önkéntelen felteszi a kérdést: vajon milyen ember lehet? S ki tudhatná ezt jobban, mint életük párja: a szeretett nő vagy férfi, aki velük él…
Dr. Kiss László
Dr. Kiss László kandidátus évtizedek óta vezeti lapunk orvosi rovatát – az egyik legolvasottabb rovatot. Az itt szereplő cikkek mindig alaposak, számos orvostörténeti adatot tartalmaznak, azonfelül érdekesen, színesen vannak megírva. Pedig tudjuk, hogy a doktor úr körorvosként működik Csilizradványon, a rádióban szerepel, gyakran tart előadásokat itthon és külföldön, tehát elfoglalt ember. Hogyan győzi ezt a tengernyi munkát? Tudjuk, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős, okos nő áll. Nyilván Kiss doktor úr esete sem kivétel! Ezért faggattuk most a háttérben szorgoskodó feleséget, dr. Kiss Lászlónét.
– Ismert ember feleségének lenni nem könnyű. Mennyiben különbözik az élete más asszonyokétól?
– A férjem mellett dolgoztam nővérként, amíg nyugdíjba nem mentem. Úgyhogy át tudom érezni a problémáit. Tudok segíteni a munkájában, és nyugalmat biztosítok számára, hogy mindent el tudjon végezni. Mivel mindig sok munkája van, azt is mondhatom, hogy teljesen tehermentesítem, nem várom el, hogy a háztartásban segítsen, hiszen nem is teheti. Ez a munka csak az enyém, és egyelőre, hála istennek, győzöm is.
– Vannak olyan munkák az orvosi rendelőben és a háztartásban, amelyeket mindig ön végez a férje helyett?
– Az adminisztratív jellegű munkákat teljesen átvállaltam tőle. Én készítem el hónap végén a zárásokat, én intézem a hivatalos ügyeket, tartom a kapcsolatot a biztosítókkal, én végzem a rendelői bevásárlásokat, és mivel a férjem nem szeret vezetni, én vagyok a sofőrje is, mindenhová elkísérem. Ezenkívül az én feladatom az ipolysági ház rendben tartása. Ez a régi szülői ház, amelyet megörököltünk, s már csak üdülőnek használunk. És rám vár a kert is.
Dr. Kiss László és felesége
– Mikor kezdett el foglalkozni a férje az orvostudomány történetével?
– Körülbelül húsz éve kezdte feltérképezni a gyógyítás történetét. Rengeteget kutat, gyakran elutazik Budapestre, az Országos Széchényi Könyvtárba, az Orvostörténeti Könyvtárba, de régi könyvekből is merít. És vannak barátai, akikkel meg tudja tárgyalni ezeket a dolgokat.
– Ünnepek idején felfüggeszti ezt a munkát?
– Most például Ádám-Évakor huszonnégy órás ügyelete volt a dunaszerdahelyi kórházban. Lázas állapotok, kisebb balesetek ilyen nagy ünnepeken is vannak. Ha úgy jön ki a lépés, hogy nincs otthon, akkor egy nappal előbb megtartjuk az ünnepet.
– Nagy családi összejöveteleket szoktak rendezni?
– Igen, mindig otthon ünnepelünk. Ilyenkor hazajön mind a három gyerek a családjával, így tizenkettőre szaporodik a létszám.
Már négy unokánk is van, és ki kellett bontani a konyhafalat, hogy elférjünk. Emeséék ebédre jönnek, Marika lányunk Budapesten él a családjával, és több napig maradnak, a fiunk is itthon van.
– Milyen körülmények között ismerkedett meg a férjével?
– Munkahelyi ismeretség volt a miénk. Az ipolysági kórházban dolgoztam helyettes főnővérként, amikor a férjem mint frissen végzett orvos odakerült. A közös feladatok közel hozzák egymáshoz az embereket.
– Három gyermeket neveltek fel. Követte önöket valamelyikük az egészségügyi pályán?
– Nem lett orvos egyik sem. Emese matematikus, és pszichológiai diplomája is van. Győrben telepedett meg a férjével és két kisgyermekével. Levente építkezési vállalkozó, családostul itt lakik velünk Csilizradványban. Marika pedig, aki angoltanár és fordító, Budapesten él a családjával.
– Elég sok dolgot felsorolt, ami mindig az ön feladata. Nem szokott elfáradni?
– Egészségem, hála istennek, van, nem érzem tehernek a munkát.
Lampl Zsuzsanna
Zsuzsa a régi Nő egyik legkedveltebb újságírója volt. A változások után visszatért tanult szakmájához, a szociológiához. Ma Pozsonyban a Comenius Egyetem szociológiai tanszékén tanít, ugyanabban az irodában ül, ahol államvizsgázott. Derűs közvetlenséggel, tinis lángolással áll minden kihívás elé, talán ez sikerének titka. Az Új Nő olvasói is szeretik az írásait, mert hála istennek, a tollhoz sem lett hűtlen. Most a férjét faggatja – önmagáról, pontosabban kettőjükről, mert hiszen minden ilyen közös interjú felér egy tükörbe nézéssel. A férj, J. (Jókai) Mészáros Károly szintén „szakmabeli”, az Új Szó munkatársa.
– Közgazdász vagy, mégis a sport világában mozogsz. Pályát tévesztettél?
– Váltottam. Persze, mindez régen történt, még a nyolcvanas évek elején. Nem volt nehéz kiismerni a szocialista céggazdálkodást, és a végén azt mondtam: na, ebből nem kérek. Az első adandó alkalommal hátat fordítottam a Slovnaftnak, s elmentem gazdasági újságírónak az Új Szóba. Sok mindent kipróbáltam, s egyszer csak sorra került a sport is. Gyerekkorom óta közel áll hozzám a testmozgás. Fociztam, gimistaként kézilabdáztam, ma pedig naponta tornázom. Tudatosan sohasem készültem sportújságírónak, csak az lettem. Negyedik éve szakmailag felügyelem a lap sportrovatát, közben menedzselem és adminisztrálom is a tevékenységét. Mindig akadt valamilyen kihívás, most az újfajta laptördelés hullámain tanulunk evezni. Egyetlen napilapunk sportoldalait lassan már ától zéig a szerkesztők készítik. Csak a nyomdába küldik el mások.
Lampl Zsuzsanna és férje, Károly
– Olyan nőt vettél feleségül, akinek alig van viszonya a sporthoz…
– Amikor megismerkedtünk, még gazdasággal foglalkoztam, s közben focizni jártam az újságírókkal. Szakmabeliek voltunk, így mindig akadt közös témánk. Gyerekeinken keresztül aztán áttételesen belopakodott az életünkbe a sport. Lányunk, Magdika tizenévesen szlovák tőrvívóbajnok lett, fiunk, Misike pedig tizenöt évi sakkozás után nemzetközi mesteri címmel büszkélkedhet. (Ma már egyetemisták.) Mindketten ott bábáskodtunk fölöttük, s együtt örültünk a sikereiknek. Nem zavart, s ma sem zavar, hogy te kevésbé vagy jártas a sportban. Ez nem játszik szerepet az életünkben. A megértés, a családi nyugalom nagyobb érték. Amivel legfeljebb egymás tisztelete és szeretete vetekedhet.
– Miben hasonlítunk a legjobban egymáshoz, és miben különbözünk egymástól?
– Munkamániás emberek vagyunk mindketten. Ha belemélyedünk valamibe, akkor kevésbé figyelünk oda a másikra, aki ilyenkor a háttérbe húzódik. Minél hosszabb ideje élünk együtt, annál inkább hasonlítunk egymásra. Benned több a bátorság, a váltási kedv, az újba kóstolás vágya. Én konzervatív vagyok, ragaszkodóbb, de azért rám is ragadt valami a nyughatatlanságodból.
– Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?
– Viszonylagos dolog a siker. Rangsorolásával sem tudok mit kezdeni.
Talán a legnagyobb az életutam lesz. A sikerélményekre viszont vadászom. Belső lökést adnak, és ilyenkor mindig elhiszem magamról: lám, azért letettem valamit az asztalra.
Dóka Tímea
A kedves olvasóknak a kolofonból ismerős Dóka Tímea (26), lapunk reklámmenedzserének és asszisztensének neve. Ő az a háttérben tevékenykedő szürke eminenciás, aki a reklámról és az olvasói versenyekről tárgyal és intézkedik, ott bábáskodik az Új Nő-bál és az Új Nő Szépe sikerénél is. Párjával, Keszi Bélával (28) beszélgettünk, aki a dunaszerdahelyi Volkswagen autószalonban dolgozik szerviztechnikusként.
– Négy és fél éve vagytok Tímeával egy pár. Tudsz még rá úgy nézni, mint az első, legforróbb pillanatokban?
– Az együttélés kicsit másról szól, mint a szerelem. Amikor ősszel összeköltöztünk, ezzel az udvarlós időszak lezárult. Igazán csak most alakulgat a közös életünk. Aztán majd egy szombaton elveszem feleségül. Ezt úgysem úszom meg!
Dóka Tímea és Béla
– Sikerült beköltöznötök első, közös otthonotokba. Egy régi lakás átépítése soha nem megy zökkenőmentesen.
– Timi édesanyjától megvettük a régi lakásukat, ő átköltözött egy kisebbe. Három hónapon át minden szabadidőnket felemésztette az átépítés. Mivel én utálok vásárolni, a bútorok kiválasztása és a berendezési terv Timire maradt. Megbízok az ízlésében, még akkor is, ha nem mindig egyezik az enyémmel. Eddig sikerült kompromisszumot kötni.
– Az ünnepek előtt fokozott a pörgés a szerkesztőségben is, és az autószalonban is. Hogy bírtátok a terhelést?
– Mindkettőnk számára fárasztó volt a tavalyi év. Mi is hazahozzuk a gondjainkat, és ez feszültséget szül. Kikerülni nem lehet, de igyekszünk mértéket tartani. És időt találni egymásra. Ráadásul hajtáskor az itthoni feladatok is megsokszorozódnak, de igyekszem kivenni belőlük a részem, és segíteni Timinek. A kedvéért még a porszívózást és a mosogatást is vállalom. Karácsony estéjén is együtt sürgölődtünk a tűzhely körül: ő a levest főzte, én a halat sütöttem.
– Meg tud még Tímea lepni?
– Időnként bizony sikerül neki. Az esetek többségében pozitív értelemben. Gyakran szervez meglepetésprogramot.
Gond csak akkor van, ha én éppen fáradt vagyok, és „fotellakólétre” vágyom, vagy ha olyankor teszi, mikor meccs van, mert nagy focirajongó vagyok. Mindenesetre hihetetlenül ügyesen intézkedik. Jövő márciusra megszervezett például egy római utazást édes kettesben.
– Amióta együtt vagytok, megváltoztál valamiben?
– Biztosan. Timi kivételes személyiség: mellette csak jobbá válhat az ember. Régen például nemigen jártam színházba, de neki sikerült megszerettetnie velem.
– Mi az, amit szeretsz Tímeában?
– Annak ellenére, hogy szépnek látom őt, nem a külseje miatt figyeltem fel rá. Van egy belső kisugárzása, ami kevés nőnek adatik meg. Emellett megmaradt benne a gyermek tisztasága. Nyitott a világra, és a végsőkig toleráns.
– Tímea a munka mellett még egyetemre is jár. A vizsgaidőszakban hogy szoktad tehermentesíteni?
– Ilyenkor átvállalom a háztartási feladatokat. Főzni nagyon szeretek, így gyakran várom őt meleg vacsorával haza. Persze az igazi nagytakarítás Timi dolga. A nagybevásárlásokra együtt szoktunk járni, ráadásul így biztosan csak azt vesszük meg, amiért elindultunk, hiszen Timi el tudná költeni az összes pénzét.
– Hogy képzeled el a jövőtöket?
– Mindenképpen Timivel, pár év múlva egy-két gyerekkel, de először még be kell fejeznie az iskolát.
