Az üzletben itt-ott hallom, hogy az érettségiről beszélnek. Máshol mindenki hozzászól az érettségi kérdéséhez, az is, akinek nem sok köze van hozzá. Itt mindenki szépen belenyugodott, hogy lesz majd egy kigenerált érdemjegy. Pedig nem jó ez a gyerekeinknek! Beszéljük meg velük, mit jelent ez.

erettsegi_0.jpeg

Nagyon nem örülök, mert ezzel azt üzenjük a mi 18 éves felnőtt gyerekeinknek, hogy bizony vannak feladatok és kötelességek, amelyeket nehezített körülmények között nem kell ellátni. Pedig az élet nem erről szól. Vannak feladataink, olyanok, amelyek újszerűek, amelyek szorongást keltenek bennünk, amelyek nehéznek tűnnek, sőt, amelyek igazságtalanok – és amelyeket mindezek ellenére rendesen teljesíteni kell.

Az érettségi az érettségi!
Azt kívánom a gyerekemnek, hogy olyan felnőtt legyen, aki nem ijed meg, nem futamodik meg csak azért, mert nehezebbek a körülmények. Tudom, fontos a biztonság – ez a kigenerált érdemjegy azonban olyan hányaveti. Sok gyerek van, akit a tanár el sem tud érni, érdemben meg sem tudja beszélni vele a jövőt. Mert igenis szükség volna arra, hogy a tanárok elbeszélgessenek a gyerekeinkkel. Mint igazi kis felnőttekkel. A tinédzser azonban sokszor elbújik. A tanárnak meg nagyon nehéz dolga van!

Szép, okos gyerekeink vannak, a világhálón keresztül az életük nemzetközi terepen zajlik. Amerikai vagy orosz szervereken játszanak angol nyelven, sokszor olyan számítógépes játékokon, amikből mi keveset értünk. Ahogy mondani szokták, olyan foglalkozásokat fognak űzni, amiknek ma még a nevét sem ismerjük. Mit veszítettek ezzel az érdemjegy-érettségivel?

Az érettségi az érettségi. Erre készül minden iskolás 12 éven keresztül, ez a közoktatás „koronája”. Most az utolsó pillanatban elvágtuk a célszalagot. Bízunk benne, hogy a sok ügyes középiskolai tanárnak sikerül majd megbeszélni a dolgot a tanítványokkal. Eljut a fiatalokhoz az üzenet, hogy ezzel nem nyertek – hanem veszítettek. Nem fognak ott állni öltönyben, kék szoknyában a virágokkal feldíszített termekben. A négy év lezárása elmarad. Snitt!

Biztosan sokat fogunk még erről mesélni az unokáinknak. S főleg arról, hogy mennyire sajnáltuk, mert lemaradtunk valami nagyszerűről.

erettsegi2_0.jpeg

A bakai Magyarics Kata egy szép diáklány, aki ügyesen forgatja a tollat. Idén érettségizne – de nem fog. Alább megosztja velünk, amit ő gondol erről a koronás forgószélről, ami derékba szelte a legszebb hónapjait.

– Először ujjongtunk, mikor megtudtuk, hogy egy hétre bezárt az iskola. Kis extra pihenés mindig jól jön! Kaptunk egy hét tanulóidőt, hogy átismételjük azokat a leckéket, amiket a tavaszi szellő kifújt a fejünkből. Legalábbis mi így értelmeztük a karantént. Nemsokára azonban az iskolaügyi miniszter kijelentette, hogy még két hétig otthon leszünk, online tanítás kezdődik, és a várva várt érettségi is kétséges. Ekkor már kezdett hiányozni a megszokott „sulis rutin” az életemből. Minden nap más időpontban keltem fel, aztán rajzoltam, fotóztam, olvastam ...
Majd új hír érkezett, miszerint a rendelkezés visszavonásáig mindenki maradjon a négy fal között, illetve az érettségi kitolódik. Kétségbeestem! Önerőből tanulni nehézkesen megy, a barátaimat is csak a telefon képernyőjén keresztül láttam már hetek óta. A kényszerpihenő mámora elillant. Tanáraink megnyugtattak, hogy csak folytassuk a tanulást, kövessük az utasításokat, a vizsgák miatt meg nem kell aggódni. Biztosan kitalálnak a felelősök valami jó megoldást!

A mai gyerekeknek kell majd átvenni a stafétabotot, kiépíteni egy igazi országot, ahol minden a helyén van, aminek helyén kell lennie. Ha azt tanulják meg, hogy bármit fel lehet adni, s csak külföldön szép a világ (de azt is kiépítette valaki, ők sem készen kapták), akkor a mi kis világunkban nem sok jó várható.

Úgy is lett, szépen kialakult a munkás karanténrutinom. Eddig csak interneten küldtük vissza a tanároknak a kidolgozott feladatokat, most már online óráink is voltak. Rendszeresen órák, melyeken megbeszéltük a tananyagot, sőt, feleltünk – közben láttuk is egy kicsit egymást. (Olyan jó volt ez a messzi kontaktus is.) Tanulás után pedig maradt idő ismételni, új fejezeteket elsajátítani a tananyagból. A hobbijainkra is jutott idő és tér, én például megtanultam horgolni (ami legnagyobb meglepetésemre nem is olyan bonyolult).
Lassan, de munkásan teltek a napok – és jöttek az új fejlemények is. Már csak a szóbeli vizsgától tartottunk, mivel az írásbelit eltörölték. A tanáraink sokat feleltettek, hogy segítsék a felkészülésünket. Ekkortájt már nem számoltam a napokat, nem követtem, hogy kedd van, vagy már szerda. Viszont sokat voltam magam a négy fal között. Volt hát időm megismerkedni önmagammal. Az embernek, mégha ilyen fiatal is, mint én, ez is fontos ám! Hogy reagálok erre a helyzetre, miért viselkedik másként Zoli vagy Cynthia? A nagybetűs élet kapujában ez, szerény véleményem szerint, nagyon sokat elmond rólunk. Ez új tananyag volt, amivel nem számoltunk, mégis tanulgatjuk. Az önismeret gyakorlása során letisztult, mit is szeretnék kezdeni az érettségi bizonyítvány megszerzése után. Például összeszedtem a bátorságomat, és nekiláttam megírni ezt a cikket, mikor is újabb hírt kaptunk...

wf5uui4g_0.jpeg

Magyarics Kata

Elmarad! Megúsztuk!

A telefonom megrezzent, és láttam, hogy az osztálycsoportba jött üzenet. Megnyitottam, és nem hittem a szememnek... A négy év átlaga kerül majd az érettségi bizonyítványainkra. S ha valakiknek ez nem felelne meg, azok esetleg szóbelizhetnek.
Ám úgy, ahogy nekem, sokaknak megfelel az átlag. S ezzel megúsztuk a nagy izgalmakat! Hihetetlen hír volt, szinte beleborsózott a bőröm.
Örültünk, de utána kicsit elgondolkodtunk. Ezzel a döntéssel egy életre szóló élményt vettek el tőlünk. Más generációknak vannak és lesznek érettségizős emlékeik, melyeket a baráti összejöveteleken majd mindig elmesélnek, és jókat derülnek rajtuk. Ellenben az is megtörténhet, hogy az elkövetkezendő években is ezt a módszert fogják alkalmazni... Hogy miért? A diákok legalább tudatosítanák, hogy gürizni kell és tanulni, mert igenis számít az az év végi átlag. Ám ez is a jövő nagy kérdéseinek egyike.
Úgy vélem, sok minden fog változni az életünkben ezzel (legalábbis az én generációm életében). És bár a járványnak még nincs vége, amennyit elvett, annyit adott is számomra. Kicsit megismertem magamat, a krízis pedig felvértezett a jövőmre. Addig is szorgosan fejlesztem magam, és készülök az előttem álló nagybetűs életre.

(–néva–, Magyarics Kata)

Kapcsolódó írásaink: Még csak el sem köszöntünk!
                                      Egy tanító vallomása a karanténról 

web-bannerek-hirlevel-02.jpg

Új Nő csapata