Lengyel Ugrik Évi öt évvel ezelőtt járt nálunk. Akkor még csak reménykedett abban, hogy van kiút az endometriózisból. Azóta nemcsak egy új vezetéknévvel gazdagodott, de már egy éve egy csodálatos kisfiú édesanyjaként éli egyelőre tünetmentes mindennapjait.
Lengyel Ugrik Évi Bátorkeszin él férjével és kisfiával. Most épp gyermekgondozási szabadságon van, egyébként a madari alapiskola szlovák–biológia szakos tanára.
Évi arcáról az utóbbi évben újabban nem tűnik el a mosoly. Szelídsége mögött az edzett harcosok szíve dobog. Azt mondja, Isten a legnagyobb harcosoknak adja a legnehezebb csatákat. Ő kiütéssel győzött az endóval szemben.
– Hogyan kezdődött a történeted? Kérjük, meséld el a kezdetektől!
– Kilencéves koromban menstruáltam először. Negyedikes voltam. Azt mondták, azért ilyen korán, mert magas, vékony lány vagyok. Görcsöltem, volt, hogy elájultam a fájdalomtól, hánytam. A gyermekorvos azt mondta édesanyámnak, hogy csak hisztizek, gyenge a tűrőképességem. Kiírta a fájdalomcsillapítót. Végül tizennyolc éves koromban anyu bejelentett a nőgyógyászához, aki megadta a diagnózist. Endometriózis.
– Tudtad, hogy ez mit jelent? Ismerted a betegséget?
– Azt sem tudtuk, eszik-e vagy isszák. Kutatni kezdtünk anyuval az interneten. Meddőség, ciszták, örök fájdalom: szörnyű érzés volt szembesülni azzal, hogy mi vár rám... Az orvos már az elején leszögezte, hogy ő nem specialista, esetleg hormonális kezelést kaphatok, mert ő nem operál. Elkezdett gyógyszerezni, aztán egy hónap múlva a kontrollon kiderült, hogy nemcsak megnőtt a cisztám, de már kettő van belőle. Rövid idő elteltével három cisztánál tartottam.
– Gondolom, tudtad, hogy lépni kell. Mihez kezdtél?
– Eljött az ideje, hogy orvost váltsak. A másik nem kertelt, kijelentette, hogy teljesen „kipakol”. Tizennyolc éves voltam, imádom a gyerekeket, sajátot is szerettem volna. Elküldtek egy másik orvoshoz, majd még egyhez és még egyhez. Mint egy láncmesében. Végül Slezák Igor doktor urat ajánlották Dunaszerdahelyen, a Sagax Klinikán. Ő volt az, aki kulcslyuksebészeti eljárással megműtött. Ennél az eljárásnál 3-4 kis lyukat ejtenek a hason, azon keresztül vezetik a kamerával felszerelt csövet, a laparoszkópot a hasüregbe. Amennyiben találnak endometriózisos elváltozásokat, azokat elégetik vagy kimetszik.
Három ilyen műtétem volt, az elsőnél három ciszta helyett ötöt találtak. Majd a pajzsmirigyemet is megműtötték, úgy nézett ki, mint egy virágoskert, tele volt apró cisztákkal, összenövésekkel.
– Hány nőgyógyásznál jártál életed során?
– Több mint tíz szakembert kerestem fel. Sokat sírtam, de csak mentem, kerestem. Mindig a legjobb orvost. Nem hagytam annyiban. Kettőjüknél éreztem azt, hogy igazán foglalkoznak a problémámmal. Az egyik Slezák doktor úr volt, a másik pedig az első nőgyógyászom, Anna Bašternáková. Nagyon hálás vagyok nekik.
– Jellemző rád ez a kitartás?
– Igen. Akkor is, ha falakon kell átmenni.
– Ostoroztad-e magad valaha, hogy így működik a tested?
– Hogyne. Nagyon haragudtam magamra. Nem feltétlenül amiatt, hogy ennyire fájtam. Féltem, hogy tényleg nem lehet gyermekem.
– Aztán, mit sem törődve az előrejelzésekkel, anyává váltál...
– Igen! Augusztusban van a szülinapom. Megbeszéltük a kedvesemmel, hogy abbahagyom a fogamzásgátlót. Az endometriózis miatt javallották, hiszen nem engedi meg, hogy a nő ovuláljon, védi a petesejteket. Aki folyamatosan szedi, kis védettséget kaphat az endóval szemben. Akkor már tíz éve volt a mindennapjaim része. Ilyen állapotban, mint amilyen az enyém, úgyse lesz semmi, gondoltuk. A gyógyszernek még ki kell ürülnie a szervezetből, tehát teljesen nyugodtak voltunk. Aztán novemberben nem jött meg a menzeszem. Mondtam is a kolléganőimnek, hogy öt napja késik a menstruációm. Ők kérdezték, hogy csináltam-e terhességi tesztet. Nálam nem ritka, ha késik, de bogarat ültettek a fülembe. Szaladtam a patikába, mindjárt négy tesztet vettem. Biztos, ami biztos.
Az első három két csíkot mutatott. Nem hittem a szememnek. A negyediket meghagytam reggelre, hiszen akkor a legmagasabb a HCG-hormon koncentrációja a vizeletben, így pontosabb a teszt. Az is pozitív lett. A faluban mindenki úgy nézett rám, mint Szűz Máriára. „Te terhes vagy? Hiszen te nem eshetsz teherbe!”
– Mi volt az első reakciód, mikor biztossá vált?
– Az, hogy egyszerre félek és örülök. Sírtam, mint egy kisgyerek.
– Milyen volt a várandósságod?
– Elkerültek a rosszullétek. Rendben ment minden. Az utolsó három hétben maradtam csak otthon az orvos javaslatára. Addig dolgoztam. Anyu később bevallotta, aggódott miattam, hogy nyafogni fogok. Nem lett igaza. Imádtam a várandósságom minden percét, a babám minden rúgását. Reggelente simogattam a hasam, beszéltem hozzá: „Szia, örülök neked, itt legyél, itt maradj.”
– Milyen volt a szülés?
– Viccesen alakult. Augusztus 6-ára voltam kiírva, pont a párom születésnapjára. Július 22-én a testvérem, mint aki kinyilatkoztat, így szólt: „Evcsu, holnap fogsz szülni, huszonharmadikai lesz, mint te meg én.” Jót nevettem rajta. Aztán hajnali fél négykor felébredtem. „Annyira mélyen aludtam, hogy bepisiltem?” De a második gondolatom már az volt, hogy elfolyt a magzatvizem. Nagy nehezen felébresztettem a férjem, mondtam neki, hogy még szépen megreggelizek, lezuhanyozok, kifestem magam, aztán mehetünk. Értetlenül nézett rám, hogy minek akarok sminkelni, ha szülni megyek, de közöltem vele, hogy valahogy csak ki kell néznem... Fél öt környékén beértünk a kórházba, délben már a karomban tartottam a kisfiamat, Benjámint.
Ha sárga szalagot veszünk észre valakin, akkor gondoljunk arra, hogy épp egy harcost sodort az utunkba az élet...
– Milyen érzés volt?
– Csodás. Leírhatatlan, hogy annyi szenvedés, műtét után itt van a baba. S ő az én kisfiam.
– Mit üzennél most annak a lánynak, akinek tizennyolc éves korában azt mondták, lehet, hogy sohasem lesz gyermeke?
– Hogy megéri olyannak lenned, amilyen vagy. Ha embertelenül nehéz is, akkor sem szabad soha feladnod.
– Hogyan éled meg az anyaságot?
– Nehéz, mert száz százalékot akarok adni a fiamnak, de olyan szép! A legszebb a világon! Reggeltől estig – és még a hajnali sírásokat sem adnám oda senkinek. Az esti altatás a kedvencem. Ilyenkor csak mi ketten vagyunk a szobában, befekszünk az ágyba, ő gügyög, mondja a magáét a saját kis babanyelvén, szorongatja a maciját, mocorog.
Összebújunk, simogatom, így alszunk el. Azt viszont tudom, hogy nem lesz második. Nekünk így már kerek a családunk.
– Gondoltál-e arra, hogy ezt a nagyon sűrű, intenzív tapasztalatot megoszd a sorstársaiddal?
– Folyamatosan kapom az üzeneteket. Hol ismerős, hol ismeretlen ír, én pedig próbálok segíteni. A nők nagyon tájékozatlanok. Fontosnak tartom, hogy minél több embernek elmeséljem a történetemet, mert nálunk még nagyon keveset tudnak a nők az endóról. Sokszor maga az orvos sem tudja, mihez kezdjen. Ha így állunk, akkor a betegnek kell kiokosítania magát. Nehéz egyébként, mert azért meg kellett húznom a határaimat. Meghallgatok másokat, s örömmel segítek bármiben, de ma már tudom: nem vehetek a vállamra minden terhet.
– S mi a te személyes, külön bejáratú tapasztalatod?
– Meggyőződésem, hogy az endometriózis lelki eredetű is lehet, a sok stressz sem tesz jót a nőknek. Volt egy rossz kapcsolatom. Amióta viszont megismerkedtem a férjemmel, minden megváltozott. Kisütött a nap, tünetmentesen tudok élni. Nincs szorongás, biztonságban érzem magam mellette.
– Végül elárulnád pontosan, mi is az az endometriózis?
– Az endometriózis világszerte nők millióinak életét keseríti meg, mégis gyakran éveket kell várni, míg egyáltalán eljutunk a diagnózisig. Ez a krónikus betegség akkor alakul ki, amikor a méhnyálkahártyához hasonló szövet a méhen kívül jelenik meg. Például a petefészkeken, a hashártyán, a tüdőn, de sok más helyen is találtak már endót; még az agyban is. Ez az „eltévedt” szövet úgy viselkedik, mint a méhnyálkahártya: a menstruációs ciklus alatt megvastagszik, lebomlik és vérzik. Viszont, mivel a test belsejében van, és nem tud onnan kijutni, gyulladást okoz. Erős fájdalommal, fájdalmas menstruációval és sok esetben meddőséggel járhat.
Részletek az öt évvel ezelőtti interjúból
Csokisciszta
„Az orvosnő megállapította, hogy csokicisztám van. A csokoládéciszta a petefészekben van, a beltartalma csokiszínű alvadt vér, innen a neve. Teljes filmszakadásom volt. Annyi maradt meg bennem, hogy műteni kell. Két évre visszamenőleg minden éjjel úgy ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Az endokrinológus az ultrahangos kivizsgálás során cisztát látott a torkomban. Először tablettás kezelést kaptam, Thyrozoltkellett szednem, amit pajzsmirigy-túlműködés esetén adnak. Ugyanott végeztem, mint először: mire a műtőbe kerültem, már minden mindennel össze volt nőve. Végül a pajzsmirigyemet teljesen eltávolították, 1 mm-t hagytak csak meg belőle.”
Ördögi kör
„2013 óta, mióta a petefészkemre műtöttek, fogamzásgátlót szedek. Februárban újra kés alá kellett feküdnöm, méhszájsebem és hüvelypolipom volt. Az orvos azt mondta, ez akár lehet a fogamzásgátló mellékhatása is. Ám ha abbahagyom a szedését, akkor meg az endometriózis jön vissza. Mit csináljak? Ördögi kör ez. Időközben orvost váltottam, aki rögtön az első ellenőrzésen újabb diagnózissal szembesített: PCOS (policisztás petefészek szindróma). Ez egy összetett betegség, hormonális egyensúlyhiányra utal, és meddőséget okozhat. A legutóbbi ultrahangvizsgálaton már én is láttam a petefészek körüli apró foltokat...”
Olvasd el a teljes régi interjút itt: Stop endó!
