Vagyis soha nem is mentek ki a divatból. A csíkos pulóver időtlen és örök darab minden nő ruhatárában. Kinek a nevéhez kötődik, és mivel kombináljuk 2023 tavaszán és nyarán?

Nem véletlen, hogy leginkább kék-fehér változatában szeretjük, hiszen ez a párosítás a tengerészeket, a hajókat, a mediterrán tengerpartokat idézi fel emlékezetünkben. A marinière-nek nevezett póló, amely nevét eredeti viselőiről, a bretagne-i halászokról kapta, a 19. század közepétől a francia tengerészek munkaruhája volt. Az eredeti francia csíkos pólót a rajta levő huszonegy csíkról ismerni fel, amelyek Napóleon Bonaparte huszonegy győztes csatájára emlékeztetnek.

csikos-divat-kezdo.jpg
(© carolinaherrera)

A könnyed blúzokra, ruhákra nyárig még várni kell, azonban a csíkos darabok a mostani hűvösebb szezonban is jelentős figyelmet élveznek.

A mai trend legnagyobb slágere a csíkos pulóver – nem csupán kék-fehér változatban.

Megjelent már vajszín-fehér, fekete-fehér kombinációban is, sőt közkedveltek a színesebb – például a zöld, rózsaszín, piros vagy narancsszínű – összeállítások is.

csikos-divat-chanel.jpg
Coco Chanel csíkosban (© Wikimedia Commons.)

A vízszintes csíkozás a klasszikus elegancia jelképe, amelyet Coco Chanel, a francia divat nagyasszonya honosított meg.

csikos-divat-pulover.jpg
(© MaxMara)

Hagyományos és hétköznapi

Gabrielle Chanel életéről több film is készült. A legújabban, amely divatikonná válása előtti életét térképezi fel, van egy emlékezetes jelenet: Audrey Tatou Coco szerepében épp az említett csíkos trikót veszi magára. A reakció döbbenetes: a fűzőbe szorított nők elképedve merednek a hihetetlen látványra.

minden_reggel_ujno.sk.png

Coco Chanel 1917-ben egy egész kollekciót készített a tengerészek ihlette csíkos pólókból és pulóverekből. Évtizedekkel később több divattervező is követte az ötletet, például Jean-Paul Gaultier, bár ő némileg a sztereotip francia öltözködést – beleértve a csíkos darabokat és a svájcisapkát – parodizálta vele.

csikos-divat-kosztum.jpg
(© MaxMara)

Hogyan hordjuk ma a csíkos pulóvert – több mint száz évvel azután, hogy először megjelent a tengeri mólókon? Kora tavasszal tökéletesen illeszkedik a szintén örök darabnak számító bézs színű tavaszi kabát és fekete nadrág összeállításhoz.

csikos-divat-kek.jpg
(© MaxMara)

Akkor sem követünk el hibát, ha tengerészkék vagy fehér farmerrel és sportcipővel kombináljuk. Bőrszoknyával és rövidnadrággal is jól mutat – lehet, hogy nejlonharisnyával és csizmával már régen hordjuk is.  

K. Cséfalvay Eszter
Kapcsolódó írásunk 
Cookies