A mély baráti viszony bizalmat, nyitottságot feltételez. Férfitársaságban nemigen fordul elő a szoros barátság kifejezés, mintha ostobaság volna. A haverkodás más – az a nyers férfiak között megengedett. Meghittség, nyitottság és a hozzá kapcsolódó sebezhetőség? Soha. Mert az gyengeség! Talán éppen ez a hiba. Miért félnek a férfiak attól, hogy valaki a közeli barátjuk legyen?
„Nyitott embernek tartom magam. Másrészt viszont be kell vallanom, sok minden van, amit nem mondok el a barátaimnak. Egy-két dolgot meg akarok tartani magamnak még akkor is, amikor mélyponton vagyok – mondja a harmincöt éves András. – A haverom másképp látja azt a dolgot, amivel éppen most küszködök, ezért nem avatom be minden részletbe, és azt se mondom el neki, hogy mit érzek. Mégis azt gondolom, hogy azok közé tartozom, akik nem szokták szégyellni az érzelmeiket” – folytatja András. És azt, hogy ennek mi az oka, a gyerekkorába vezeti vissza. Abban a korban nőtt fel, amikor a poroszos szigorúság volt divatban, „a fiúk nem sírnak” korában. Ma vajon jobb lenne a helyzet?
A férfiak ódzkodnak a vallomástól
Saját kutatásaimat nem nevezhetem reprezentatív felmérésnek, mert csak öt barátomat és ismerősömet faggattam. Tőlük is hasonló válaszokat kaptam, mint Andrástól. Mintha az érzések beismerése gyanús volna. Szinte hihetetlen, de még ma, a 21. században is felvetődik a kérdés: Ha két férfi között bizalmas a viszony, nem játszik közre a homoszexualitás?
„A férfiak nem akarnak érzelgősek lenni” – mondta nagy meglepetésemre a huszonnégy éves fiam. Pedig mindig azt gondoltam, hogy őt is, akárcsak a húgait, bátorságra és nyitottságra neveltem, hogy bátran elmondhassák, mit éreznek. De lehet, hogy a környezet erősebben hat rájuk, mint gondoltam.
A pszichológus erre ezt válaszolja: „Legszívesebben azt mondanám, hogy ezek az előítéletek nagyrészt már nem léteznek vagy meggyengültek. De sajnos még mindig elevenen élnek, és hagyományozódnak egyik nemzedékről a másikra.”
A horgászok és a többiek
Robert Garfield amerikai pszichológus Breaking the Male Code című könyvében leírja, milyen alapvető különbség van a férfiak és a nők barátsága között. Ezt a különbséget a barátság más értelmezése, más alapja adja. A nők a barátkozásban főleg a gondolatok közlésére alapoznak, míg a férfiak a közös tevékenységet részesítik előnyben. Erre Robert Garfield a „célirányos barátság” kifejezést használja, azt a konkrét tevékenységet, amelyre a kapcsolat épül. „Természetesen a mai férfiak is keresik azokat a helyeket, ahol találkozhatnak.
Férfiszórakozásnak tartjuk a péntek esti pókerpartit, a közös sörözést, a hétvégén szervezett cégbulikat, a focimeccset, a horgászást vagy a baráti teniszjátszmát. Sok férfi azonban elmondja, hogy nem szereti, ha ilyen esetekben magánügyekről beszélnek. Hogy nézne ki az, ha a focilabdát a partvonalra állítva valamelyikük kijelentené: Akkor most szünet, fiúk, meg akarom beszélni veletek, hogy jövő hónapban várhatóan ki fognak rúgni a munkahelyemről! Nincsenek bevett szabályok, mikor van alkalom arra, hogy szorosabb barátságot kössenek” – írja könyvében a szerző, aki hosszú ideje foglalkozik a férfiak mivoltának kérdésével és a férfiszemélyiség fejlődésével.
Vállvetve
Milyen tehát az átlagos férfibarátság? A férfiak barátságának alapját leginkább a közös érdeklődés alkotja. Az első helyen áll a sport, amely többnyire csapatsport. Érzelmeiket a férfiak közvetve közlik egymással – mélyenszántó beszélgetésre általában alkalomszerűen kerül sor, például késő este néhány korsó sör elfogyasztása után, esetleg közös autóutakon. A férfibarátság jellemzésére Robert Garfield is használja a szociológus Geoffrey L. Greiftől származó szakkifejezést, ami így hangzik: „vállvetve”, és nem azt mondja, hogy „szemtől szembe”.
Leegyszerűsítve ezt úgy jellemezhetnénk, hogy ha nők találkoznak, leülnek egymással szemben, és elkezdenek beszélgetni. Ezzel szemben a férfiak állnak vagy ülnek egymás mellett – a teniszpályán, a tóparton horgászva, grillezés közben. Garfield szerint a férfiak is vágynának kölcsönös barátságra, ugyanakkor kerülik, hogy az érzelmeikről beszéljenek, mert ez a férfiak között nem szokás.
„A férfiaknak általában van valamilyen közös hobbijuk, vagy közösen dolgoznak egy cél megvalósításán. Ilyesminek csak örülni lehet, mert ez alkalmat ad arra, hogy valami személyes dologról is szó eshessen” – mondja a pszichológus, és hozzáteszi, hogy a közös tevékenység lehet az első lépés egy mélyebb kapcsolat kialakításához.
A férfiak ehhez általában kerülőutakon jutnak el. A nőknek erre nincs szükségük, nekik nem jelent problémát sokkal közvetlenebb módon elkezdeni egy barátságot.
A csapat ereje
Miért csapaton belül születik a legtöbb barátság? Egy csapatban nem kell magunkról beszélni, mégis ki tud alakulni valamiféle összetartozás-érzés. A csapat ráadásul megszünteti a félelmet a már említett „hátsó gondolatoktól”. Sok férfi tart attól, hogy ha közelebb kerül egy másik férfihoz, akkor azt a többiek furcsának fogják tartani, s hogy lesz valaki, aki majd erotikus töltetűnek érzi a szimpátiát. Egy megkérdezett ötvenéves férfi mondta: „Focizni meg sörözni járunk a srácokkal. De hogy egyvalakivel bemenjek a kocsmába, és az életről beszélgessek vele? Az egy kicsit gyanús lenne, ilyet a melegek csinálnak, nem?” Sok férfi emiatt tart három lépés távolságot. Ennek az az eredménye, hogy bár számos barátjuk van, paradox módon igen kevés az olyan, akinek elmondják a gondjaikat.
Be nem vallott magány
Csakhogy a bizalmas barátság hiánya sok gondot okoz a férfiaknak – minél idősebbek, annál inkább. Gondoljunk csak azokra az idős férfiakra, akik a feleségük halála után teljes elszigeteltségben találják magukat, főleg azért, mert a társasági és családi kapcsolatokat nagyrészt a feleségeik kezdeményezték. A Breaking the Male Code című könyvben idézett felmérések azt mutatják, hogy a férfiak kevesebb érzelmi kötődéssel rendelkeznek, mint a nők. Gyakrabban mondják azt, hogy nincs senki, akivel beszélgethetnének személyes dolgaikról. Éppen ezért a pszichológusok a barátságot a lelki higiénia fontos részének tartják.
„Én sok barátságot tartok fenn – mondja az egyik megkérdezett –, mert tudom, hogy nekem a barátság létfontosságú, elsősorban annak megelőzésére, amit egyszerű szóval elszigeteltségnek neveznék. Sok férfi csak a terápián kezd beszélni a gondjairól. Ha egy férfi terápiára kezd járni, annak már nyert ügye van. Úgy látom, sok ember számára könnyebb megbeszélni a problémáit egy szakemberrel, mint egy baráttal – ez pedig nagy kár.”
Féken tartott érzelmek
Robert Garfield arra is felhívja a figyelmet, hogy a fiúgyerekek rengeteg szabály közepette nőnek fel – mintha létezne egy kódrendszer, hogy milyen is egy „igazi férfi”. Vezet az az elvárás, hogy a férfi soha ne mutasson gyengeséget, segítség nélkül oldjon meg minden problémát, kerülje az érzelmességet. Az erőt és a céltudatosságot helyezi előtérbe. „Ez a rendszer a férfiakat úgy ábrázolja, hogy a férfi nem tudja kifejezni az érzelmeit, és nem tud spontánul reagálni mások érzéseire.
A szociológiai kutatások szerint azonban a valóságban maguk a férfiak határoznak úgy, hogy így fognak viselkedni, holott valójában csak ahhoz igazodnak, amit a közvélemény elvár tőlük. Azt feltételezik, hogy a normáknak megfelelő viselkedésnek köszönhetően elkerülik a sérüléseket és a csalódásokat” – mondja Robert Garfield. A pszichológus árnyalja a képet: „Az érzelmek visszaszorítása a férfikód egyik eleme. Erőteljes parancs, mégis ez az a szabály, amit a mai férfiak a leggyakrabban szegnek meg.”
Változás a láthatáron?
Jó hír, hogy a helyzet fokozatosan változik. A fiatalok nemzedéke nyitottabb az érzelmek és kapcsolatok tekintetében, mint apáik voltak. „Ma már sok olyan könyv és film jelent meg, amely nyíltan beszél erről a kérdésről – mondja a terapeuta. – Nagyon helyes, ha a férfiak jelentőséget tulajdonítanak a barátságnak. Még az olyannak is, amelyik az elején a közös érdeklődésre, az azonos hobbira épül” – fejezi be gondolatát.
