Fiú a szomszédból – szokták mondani, ha egy srác, akivel azonosulni tudunk, akiről úgy érezzük, közülünk való, hirtelen álomszerű karrierre, nagy sikerre tesz szert. Nos, ilyen srác a galántai Takács Nikolas is.
Az RTL Klub X-Faktor című tehetségkutató verseny döntősének a műsor óta nő a népszerűsége. Április végén debütált saját számával, A zene kísér majd cíművel, és a számot már most imádják a hallgatók. Takács Nikolas rajongói között vannak 5 éves gyermekek és 80 éves nagymamák is.
– Országszerte és határokon túl naponta két-három fellépésed van, emellett televíziós és rádiós beszélgetésekre, fotózásokra, lemezstúdióba jársz. Hogy lehet bírni ezt a tempót?
– Egyelőre élvezem: mindig is szerettem a pörgést. Azért, persze, én is emberből vagyok, néha elfáradok. Azokon a napokon, amikor semmi dolgom, igyekszem kipihenni magam. Találkozom a számomra fontos emberekkel, vagy egyszerűen nem csinálok semmit. Csak fekszem az ágyon, tévézek, néha még azt sem. Aztán másnap újra nyakamba veszem az országot: utazom egyik koncertről a másikra. Mikor meglátom a közönséget, amely gyakran kilométereket utazott miattam: elmúlik a fáradtságom. Érzem, hogy örülnek nekem, és szeretetükkel feltöltenek.
– Óriási sikered van. Mi a vonzerőd titka?
– Az emberek úgy érzik, közülük való vagyok. Minden helyzetben magamat adom, és ez lejön a színpadról. Az sem mellékes, hogy hosszú éveken keresztül tanultam zenélni, csiszoltam a hangomat – nem egyik napról a másikra kezdtem el énekelni. 24 éves vagyok, de sokkal idősebbnek érzem magam: már sok minden megtörtént velem.
– Nagy hatással vagy a lányokra: szerelmes tinik egész serege omolna a karodba egyetlen szavadra. Egy csajozós pasi kihasználná a lehetőségeket...
– Ebben igazad van. Csakhogy én sosem voltam az a nagy nőcsábász, nem volt számtalan partnerem – annak ellenére, hogy a lányoknak mindig is tetszettem. A felszínes kalandok nem vonzanak, meg aztán mindig ott motoszkálna hátul a kisördög: nem csak a hírnevemnek szól a rajongás? Ebben a pillanatban nem vágyom barátnőre: egy szerelmet ápolni kell, és ez nem fér bele az életembe.
Ugyanez igaz a barátságra is. Mostanában sokan próbálnak közel férkőzni hozzám, olyanok is, akik eddig nem voltak részesei az életemnek. Csak azokkal tartom a kapcsolatot, akik régebben már bizonyítottak.
– Az internetes honlapok kommentjeiben kapsz hideget is, meleget is. Hogy lehet feldolgozni egy rosszízű megjegyzést?
– Eszem ágában sincs ezeket elolvasni. Ha száz dicsérő visszajelzés között akad egy becsmérlő, akkor azon az egyen rágódom. Ráadásul a legtöbb nem építő jellegű, hanem irigy és rosszindulatú megjegyzés. Akkor minek foglalkozzam vele? Sok levelet kapok: szerelmes lányoktól, rajongó férfiaktól. Sokan arról írnak, hogy átsegítettem őket életük egy nehéz szakaszán. Ez erőt ad ahhoz, hogy tovább járjam a megkezdett utat. Kialakult bennem a hivatástudat: úgy érzem, tartozom ezzel a közönségnek. És mivel hívő vagyok, hovatovább kezdem azt gondolni: nekem az éneklés a küldetésem.
– Mélyen hívő vagy?
– Igen, bár már ritkán járok templomba. Bőven elég nekem, ha imádkozom. Innen merítek erőt, ha rám törnek a negatív gondolatok. Nekem is vannak rossz napjaim, engem is érnek csalódások. Ilyenkor jó, ha vissza tudok vonulni a világomba.
– Az embernek általában szüksége van a biztos háttérre. Te viszont mostanában csak keveset lehetsz szeretteid körében. Mit szólnak szüleid a népszerűségedhez?
– Egyrészt megnyugodtak, mert van munkám, és sikeres vagyok. Másik oldalon viszont féltenek, hiszen a csillogásnak árnyoldalai is vannak. Az X-Faktor óta sajnos nagyon ritkán tudunk találkozni, és bizony hiányoznak. Nemrégiben az édesanyám nálam töltött néhány napot, de gyakran eljönnek a szlovákiai koncertjeimre, és legalább egy fél órát együtt vagyunk. Mindnyájan tudjuk, hogy most fut a szekér, ez most az az időszak, amikor sokat kell dolgozni.
– Valahol olvastam, hogy mikor 3-4 éve átjöttél a pozsonyi konzervatóriumból Budapestre, a Kőbányai Zenei Stúdióba dzsesszt tanulni, egy év múlva már nem voltak nyelvi problémáid. Szlovák vagy magyar srác vagy?
– Nagyon érdekes a dolog, mert a nemzetiségem magyar. De az én családomnak magyar, szlovák és cseh tagjai is vannak. Kialakult egy sajátos kavalkád: amolyan vegyes nyelven beszélünk otthon. Ráadásul szlovák iskolába jártam – a szüleim nem gondolták, hogy egyszer majd fogom magam, és elmegyek Magyarországra tanulni, mi több, második leszek egy tehetségkutató versenyen.
– Hogy fogad az itthoni közönség?
– Szerencsére nagyon jól, és megjegyzem, az erdélyiek is. Valószínű, a felvidékiek és az erdélyiek számára többet jelentek, mint a magyarországi magyaroknak. Nyilván van bennünk egy kisebbségi érzés, miszerint sem itt, sem ott nem vagyunk elég jók. Az én történetem példa arra, hogy a határnak ma már nincs jelentősége. A siker a személyiség, a tehetség és a kitartás függvénye. A zene átível a határokon.
– Annak idején Szlovákiában is megpróbálkoztál egy tehetségkutató versennyel (SuperStar), azonban már az első körben kiestél. Most, az X-Faktor után mégis felfigyeltek rád: a Miss Slovensko 2011 rendezvényén te is énekeltél. Ez elégtétel a számodra?
– Hát, nem tagadom, jólesik... Azonban különösképpen nem foglalkozom azzal, ami volt. A SuperStarra hét éve jelentkeztem, az X-Faktor pedig tavaly zajlott. Hat év alatt rengeteget lehet fejlődni, zeneileg és emberileg. Akkor nem azt a karaktert keresték, amilyen én voltam.
Érdekes, hogy miután kiraktak, azt nyilatkoztam: „Nem baj, én kitartok, és egyszer bebizonyítom, hogy igenis nagyszínpadon a helyem!” Mert én mindig is hittem saját magamban! Az X-Faktorba már kiforrott stílussal jelentkeztem.
– Az ám, stílus. Mikor veszed le a kalapod?
– Egy ideig még biztos nem. Már a műsor előtt is hordtam: ez vagyok én. Nem azért viselem, mert kopaszodom, hanem mert így érzem jól magam. Az X-Faktornak köszönhetően lett egy saját kalapkészítőm is, Erdei Ildikó Virág. A közönség pedig nemcsak elfogadott kalapostul, mindenestül, hanem sokan szeretnének rám hasonlítani. Keresik a kalapokat az üzletekben. Nos, az enyémek egyedi darabok, de mivel hatalmas az érdeklődés, Erdei Ildikó Virággal szeretnénk létrehozni egy saját kalapmárkát.
– Vannak nézők, akik annyira szeretnének már kalap nélkül látni, hogy képesek lennének akár le is verni a fejedről. Mit szólsz ehhez?
– Nem javaslom senkinek... Mert olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik mindenféle szempontból vigyáznak rám. Testőröm nincs, de van egy turnémenedzserem, aki elég nagydarab ember...
– Most is itt ül velünk a sajtóért felelős menedzsered. Mennyi ember dolgozik körülötted, hány ember építi a Takács Nikolas-imázst?
– Nem tudom megmondani. Ez egy nagy csapat, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata: más foglalkozik az általános menedzseléssel, más a sajtóval, egy harmadik ember szponzorokat keres a rendezvényekhez, és ott vannak a programszervezők is. Sokan vannak, de nem tudnék pontos számot mondani..
– Milyen érzés, hogy ennyien vesznek körül?
– Ha működik a gépezet – márpedig profi csapat vesz körül –, akkor jó. Nem nekem kell foglalkoznom az apró-cseprő feladatokkal. Csak arra kell figyelnem, hogy topon legyek, hogy átadjam a személyiségemet a színpadon – és természetesen, hogy énekeljek. Beülök az autóba, és visznek. Nem kell azon gondolkodnom, vajon hogy jutok el a helyszínre, mikor van kezdés, mikor van a dedikálás, hol vannak a dedikálókártyák.
(© Takács Nikolas - Facebook)
– Mi van, ha valamihez nincs kedved?
– Ha valamit nem szeretnék, akkor nyíltan megmondom. Vagy kompromisszumot kötünk. Nem szoktak semmit rám erőltetni, mert abban a percben nem lennék hiteles, és az senkinek sem lenne jó. Úgy érzem, jó kezekbe tettem a sorsom: a csapatom hosszú távra építi Takács Nikolast. Nem az a lényeg, hogy amíg szalad a szekér, minél több haknit lenyomjak, és aztán négy-öt hónap múlva kiégjek. Próbálunk a minőségre építeni. Ilyen például a már említett kalapmárka.
– Most is rendkívül jól öltözött vagy. Fel is öltöztetnek?
– Ezek már a saját ruháim. Sokan hiszik, hogy órákon keresztül agyalok a szekrény előtt, mi mihez illik. Ez nem így van. Csak benyúlok – és ösztönösen jól választok. Szerencsésnek érzem magam, mert gyakran mondják, hogy jó az ízlésem.
– Tervek? Álmok?
– Május 27-én lesz egy önálló koncertem Budapesten. Kétórás műsor, 14 tagú zenekar, 8 táncos – amerikai jellegű show-t képzeltünk el. Itt aztán mindent ki fogok adni, ami bennem van. Mindig is nagy álmodozó voltam. Szeretném, ha világszerte elismert zenésszé válhatnék, szeretnék értéket képviselni. Bízom benne, hogy az emberek 10-15 év múlva is kíváncsiak lesznek rám.
