Ritkán képzeljük bele magunkat igazán a gyerekek helyébe. Számukra még nem értelmezhető a jó és a rossz fogalma. Pláne nincs „házasság” meg „válás”, csak apa van és anya, akiktől ők lettek, és ez a lényegét tekintve megváltoztathatatlan.

Vannak átírhatatlan dolgok, és az egyik ilyen, hogy a gyerek ÖRÖKRE apa és anya csemetéje marad. Ez adott. Gyermeki szemmel az is megfoghatatlan, hogy a szülők hogyan élnek együtt: jól élnek-e együtt? A gyerekeknek nincs összehasonlítási alapjuk, hogy megítéljék, milyen a „jó” házasság, és milyen a „rossz”. 

Ám ha jobban belegondolunk, még felnőttként is azt tekintjük „normálisnak”, ami otthon, a saját családunkban megszokott volt. Ami meg nem volt, az mindig különös és furcsa lesz. Például, akik csak sósan eszik a káposztás kockát, azoknak meglehetősen vad ötletnek tűnik megcukrozni – hogy csak egy egyszerű példát említsek. A gyerek számára is az lesz magától értetődő, ami náluk otthon bevett szokás volt. Ha a szülők minden este veszekednek, akkor majd ez tűnik neki „természetesnek” és rendjén valónak. Ha viszont halkan beszélnek, a gyerekben mindig furcsa érzéseket fog kelteni a hangosabb szó. De ahol civakodnak, a gyerek ott sem fogja soha megkérdezni: miért harcoltok ti egymással megállás nélkül? Az ő szülei ilyenek, és pont. Ez csak a kívülálló számára tűnik megkérdőjelezhetőnek.

Veszekednek? Veszekednek! Ez van. Ahogy azt sem fogják firtatni, miért NEM áll ki valaki az igazáért. Nincs is tudásuk ezekről a fogalmakról, arról, hogy mi az igazság vagy a hazugság, főként arról, HOGYAN NÉZ KI egy jó család, és milyen a rossz. Hiszen ezek valójában értékítéletek, amelyek úgy alakulnak ki, hogy belenövünk a saját kultúránkba. A gyerekek csak vannak, és létezésük minden momentuma a szüleiktől függ. Az ebben való bizalom – hogy a dolgok úgy vannak jól, ahogy vannak! – az egyetlen választásuk. Mert nincs más választásuk, mint a vak hit, másként életük gyökereit tépnék ki. (S minden ilyen megsemmisüléssel jár.)

– A gyerek fejében nincs olyan, hogy „rossz házasság”. A veszekedés vagy van, vagy nincs. Mert a világ úgy lett teremtve, hogy a szülei összetartoznak, és szeretik egymást. Ha egész nap veszekednek, hát akkor veszekednek. ENNEK FESZÜLTSÉGÉT persze nehezen viseli a gyerek, de soha nem mondja, hogy akkor váljatok el. A GYEREK SOHA NEM AKARJA, HOGY A SZÜLEI ELVÁLJANAK! AZT CSAK A SZÜLŐK MONDJÁK, HOGY ÍGY MAJD JOBB LESZ NEKED. Ezért a szülők nem várhatják el a gyerekeiktől, hogy megértsék a párkapcsolatukat. Ha úgy döntenek, hogy szakítanak, akkor az nem lesz jó érv a válás mellett, hogy ez egy „rossz házasság” volt. Ezt a gyerekek nem fogják érteni, csak annyit, hogy most valami rossz történik velük. S lehet, pont ők a hibásak benne, mert rossz fát tettek a tűzre. Rengeteg gyerek van, aki azt képzeli, hogy ő tehet arról, hogy a szülei elváltak, mert ő nem volt elég jó, nem volt elég megfelelő gyerek. (A lánygyerek például, aki az anyukával rivalizál az apa figyelméért, sokszor azt képzeli, őt hagyta el az apja – mint nőt. Mert nem volt elég jó nő. S a későbbiekben állandóan gondjai lesznek a férfiakkal, nem bír megbízni bennük.)

 

A gyerekek csak vannak, és létezé-sük minden momentuma a szülőktől függ"

 

Katit édesanyja nevelte, mert a szülei kétéves korában elváltak. Az anyja gyakorta elmesélte neki élete fájdalmát. „Apád beleszeretett egy másik nőbe – mondogatta –, és elhagyott miatta. Azt mondta, a szülés után meghíztam, s már nem tud velem élni. Azóta nem tudok bízni egy férfiban sem. Magunkra hagyott bennünket, egyedül vagyunk a világban, mint az ujjam.” Kati azóta sem ment férjhez, gyereket sem akar. Attól fél, ha gyereke születik, őt is otthagyják miatta. Egész gyerekkora azzal telt, hogy az anyja a párnájába zokogott a világ igazságtalansága (és a férfiak) miatt. Féltestvérével soha nem találkozott, nem is akar. 

web-bannerek-hirlevel-02_5.jpg

Zsuzsa férje munkanélküli volt, nem is nagyon akart dolgozni. Fekete munkákat vállalt, míg Zsuzsa egy ambiciózus nő volt. A férj menthetetlenül lemaradt tőle. A lányok már nagyok voltak (15, 17 évesek), amikor találkozott egy olyan férfival, aki mellett végre igazi nőnek érezte magát. A házassága már régóta kihűlt, évek óta nem voltak benne közös programok, szex, csak valamiféle csendes együttműködés. Amikor megmondta a lányoknak, hogy ő ezt nem csinálja tovább (férjhez persze nem akart menni, mert a másik pasi a lányokat a mindennapokban már nem vállalta), azt remélte, majd megértik a boldogság utáni vágyát. Hogy neki is kijár még egy kis románc az élettől! Ám valami furcsa történt. A két nagyobb lány ellene fordult: kijelentették, hogy ők az apjukkal akarnak majd maradni, mert az apjuk ártatlan és nem hibás, bezzeg az anyjuk. Zsuzsa tehát benne maradt egy rossz házasságban. Nem akarta megfizetni a boldogság árát: a kivetettséget. 

A gyerekek sok mindenre képesek azért, hogy a szüleiket egyben tartsák. Kiutálhatják apa új barátnőjét, anya új barátját vagy annak gyerekeit. Az ilyen „összefogás” azonban betegítő is lehet. Egy kamasz számára ugyanis ez azt jelentheti, hogy a felnövekedése veszélyes. Gyereknek kell maradnia ahhoz, hogy a szülei együtt maradjanak. Másként az egyikük „kiugrik”. A kisebbek gyakorta elkezdenek tüneteket produkálni (rosszalkodnak, bepisilnek, verekednek). Nem értenek ugyan semmit se, de pontosan érzik a szüleik közötti feszültséget. A szülőkben gyakran még egyáltalán nem tudatosodott, hogy a házasságuk válságban van, de a gyerek viselkedése már jelzi ezt.

Egy ilyen helyzet sokféle tünetet válthat ki. A gyerek megbetegedhet, esetleg úgy viselkedhet, hogy a szülő soha ne maradjon egyedül. Például előfordulhat, hogy nem lehet beszoktatni az óvodába. A felnőttek ezt általában úgy értékelik, hogy a gyerekkel van a baj. Amíg ez így van, addig felmentődnek a felelősség alól, hogy a saját elrontott életükkel foglalkozzanak. A „tünet” igazi esélyt is adhat arra, hogy a kapcsolatuk megjavuljon. Tenniük kell azért, hogy csökkenjen otthon a feszültség, már csak a gyermek érdekében is! 

Ha mégis elválnak, akkor fontos, hogy megértsék: a gyerek számára ez igazi veszteség. Beléjük van írva az apjuk és az anyjuk, és ha ők ketten szakítanak, akkor ennek a fájdalmát maximálisan tiszteletben kell tartani. Ne akarjuk őket meggyőzni, hogy a válás jó lépés. A VÁLÁS MINDIG KUDARC. Engedjük őket sírni! Azért is szükséges ez, mert a veszteségük igazi veszteség. ELVESZTIK AZ ILLÚZIÓT ÉS A BIZTONSÁGOT, hogy nekik a legjobb – az egész! – jutott, nem csupán a fél. A család fele: vagy az apa, vagy csak az anya. Mert együtt már nem megy tovább, mert ez már nem egy egész család, akárhogy is akarjuk toldozni-foldozni az életünket. 

Varga Klára

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg