A családi csomag teher vagy értékes örökség? Nő és férfi, ő és én. Azt hisszük, csak mi ketten vagyunk a családi házban. Bizony nem így van. S most nem a csábító harmadikról lesz szó. 

Hanem ősökről, az oldalági rokonokról és felmenőkről. A kotnyeles anyósról, a beteg nagynéniről, de a kártyás dédapa emléke is a családi csomag része. (Jé, a testvérünk is játékgépezik!) Tulajdonképpen hányan is vagyunk ebben a családi ágyban? Bizony, jó sokan. A fiú az anyukájához hasonló lányt vesz feleségül, a lány olyan férjet keres, mint az apja. Azt választjuk, ami ismerős, amit megszoktunk. Hányszor megfogadjuk, hogy én aztán soha nem fogom azt mondani a gyerekemnek, mint az anyám vagy az apám. Aztán mégis a jól ismert lemezt tesszük fel, ugyanazokat a kommunikációs paneleket hajtogatjuk. Hogyan tudjuk ezt megállítani?

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

– Ha érzelmileg felfokozott helyzetben vagyunk, akkor automatikusan előjönnek a minták. Ösztönösen úgy reagálunk, ahogy az beépült – mondja Ujpál Emőke pszichológus és gyermekterapeuta (Komárom). – És azt, hogy hogyan kommunikálunk egymással, szépen hozzuk otthonról. Ha a szülők a megoldást keresték, akkor mi is közös nevezőre akarunk jutni... Vagy netán harcosok voltak, egymás ellen szegültek? Mi is ugyanezt a mintát visszük tovább. Meg se halljuk, hogy a másik mit mond, csak legyen igazunk. 

Ezen úgy lehet változtatni, ha felismerjük, hogy mit csinálunk éppen. Ám ez nem elég. Viselkedésváltozásra is szükség van. Megbeszélhetünk egy jelzést a párunkkal, hogy mikor ez és ez történik, akkor abbahagyjuk. Így ki lehet lépni ezekből a játszmákból. Nehezítő körülmény, ha a másik ragaszkodik a harchoz. – Van ilyen – erősíti meg a szakember. – Az a szerencse, hogy a játékot mindig ketten játsszák. Ez egy játszma. Ami azt jelenti, hogy ha az egyik kilép, és nem játszmázik, akkor a másik sem fog tudni. Ha nem úgy reagálok, rutinosan, ahogy megszokta, akkor ő meg fog lepődni.

 

Lehet és szabad más életet élni, mint apáink"

 

Nehéz örökség
Az érzelemnyilvánítás paneljeit is magunkkal hozzuk. Természetes a puszi, ölelés a családban, vagy inkább rideg, távolságtartó a viszony? Apu, anyu őszinték-e egymással, ki merik-e mondani a jó és rossz érzéseiket? A düh és az indulat kezelése kardinális kérdés. Akárcsak a férfi-, női szerep elsajátítása. Apu leviszi a szemetet, mert anyu ezért puszit ad, anya kacérkodik apuval, vagy csak legyint apura... A csemete leveszi a mintát, milyen nő az anyja, és milyen férfi az apja.
– A nő sokszor a szülőszerep beköszöntével leteszi a női szerepet. Megszűnik kacér női mivolta, és az anyaságban teljesedik ki. Ám ha egy anya nem éli meg a nőiségét, akkor nem fogja tudni átadni a lányának és fiának, hogy: nézd, ilyen egy nő, mikor anya, ilyen egy anya, mikor nő...

Traumák
A szülők sorsa benne van a „kezdőcsomagunkban”. Ám a felmenők, az ősök is jelen lehetnek – még ha nem is tudjuk, hogy az ő terheiket cipeljük tovább. Vannak ugyanis generációkon átívelő traumák, amelyek ránk nehezedhetnek. Ha például egy nő sérül a nőiségében, akkor azt átadja a lányának. Lehet, hogy a nőnek azért van sérülése, mert az anyukáját megerőszakolták a háború alatt. Ezt az anya nem tudta elfelejteni, és az irtózást öntudatlan átadja a lányának (majd unokájának) – akikben szintén ott lesz majd a félelem a férfiakkal szemben. – És egészen addig továbbadódhat ez az idegenkedés, amíg fel nem oldják a traumát. Ma már vannak módszerek, hogyan lehet visszaadni ezeket a terheket a felmenőknek.

Rosszul éltek?
A szülők rossz házassága is befolyásolja a gyerek későbbi kapcsolatait. Hiszen a gyereknek a szülő adja a mintát: Nini, így működik egy házasság! A gyerek fél elköteleződni, mert ez van benne: „Na, így biztos nem akarom!” Én biztosan nem fogok úgy élni, mint a szüleim – a mai generáció legalábbis ezt mondja. Attól fél, hogy ő is pórul jár, elválik, mint az anyja vagy az apja, „amilyen szerencséje van”. Éppen ezért távol tartja magát a kapcsolatoktól. Vagy hirtelen kihátrál belőlük, mikor már dönteni kéne: házasodni vagy nem, gyereket vállalni...

A lélek gyógyulni akar...
Mikor döbben rá az ember, hogy nem jó irányba halad? Általában akkor, mikor valami nem stimmel az életében. Ez hamar megmutatkozik, ha olyan helyzetbe kerülünk, ami hasonlít, rácseng arra, ami régen megtörtént velünk. Ha például apánk otthagyta a családot, és velünk is megismétlődik ugyanez, megcsal például a szerelmünk, akkor nemcsak az aktuális elhagyást gyászoljuk, ott van a hátunkon a régi „csomag” is. – Ezért érezzük annyira intenzívnek a bántást, hogy szinte belehal a lelkünk, mert ennek a traumának mélyebb gyökere van. A lélek viszont gyógyulni akar. Ezért tudattalanul ugyanolyan helyzetekbe sodorja magát, ahol lehetőség van ugyanezt megtapasztalni és meggyógyulni, átírni ezt a forgatókönyvet. Ám mivel ennek nem vagyunk tudatában, gyakran ugyanaz ismétlődik meg, és csak mélyebb lesz a seb.
A traumák feldolgozásához szakember szükséges. Bár manapság sok önismereti könyv található, egyedül nehezen fog menni.
Legjobban egy reflektív kapcsolatban lehet fejlődni. – Ez azt jelenti, hogy a párunktól vagy a családunktól mindig kapunk visszajelzést. Olyasmi ez, mint amikor a szülő felneveli a gyereket, és vele van, szeretetben kíséri őt. Ami egy párkapcsolatban az én problémám, az előbb-utóbb a párom problémája is lesz, mert ki fog ránk hatni. Nem lehet különválasztani a kettőt. Sokszor nem beszélnek sokat a párok ilyen dolgokról. Az általános témákról nagyon jól elbeszélgetnek, de ami már kicsit mélyebb, ott húznak egy falat: eddig, nem mehetsz tovább. Pedig egy jól működő párkapcsolat gyógyító is tud lenni. Ha a másik fél biztonságosan tud kötődni, akkor tud segíteni a párjának.

hanyan.jpg

Hagyjuk tombolni az érzelmeinket
Általában akkor szánjuk rá magunkat a terápiára, amikor már nagyon nagy baj van az életünkben, és ezt nevezzük „szenvedésnyomásnak”. – Eljön egy krízis, ami arról szól, hogy már nem tudom úgy folytatni, ahogy eddig. Vagy belehalok, vagy valamit kezdek magammal! Sokszor el kell jutni a végletekig, és csak akkor szánjuk rá magunkat erre a nehéz munkára. Az mindig tiszteletre méltó, amikor valaki meg akarja oldani a gondjait. Mert igazából problémái mindenkinek vannak, csak nem mindenki vállalja fel ezeket, akár saját maga előtt is. Ami egyáltalán nem a gyengeség jele, hanem éppen az erőé. A változáshoz erő kell!
Hogyan zajlik a traumafeldolgozás?
– Beszélgetéssel, illetve többféle segítő technika létezik – mondja a pszichológus. – Sokszor az önismeret ott bukik meg, hogy tudatosítjuk ugyan a dolgokat, csak a felismeréshez nem kapcsoljuk hozzá az érzéseinket. A feldolgozás azt jelenti, hogy találkozunk azzal a bántó érzéssel, amit annak idején megéltünk. Egy terápiában ezt lehet korrigálni, például egy hipnózissal vagy más technikával. A seb ki tud vérezni, és utána be tud gyógyulni.

Mikor túl kevesen vagyunk egy kapcsolatban
A családnak a párkapcsolat, a szülők kapcsolata az alapja. Ha az egyik fél például huzamosabb ideig külföldön dolgozik, nehéz fenntartani a viszonyt. A gyerekek is megsínylik, hogy kiesik az a szülő, és nincsen ott a fontos pillanatokban. Van olyan is, hogy bár ott van a szülő, még sincs jelen a család életében. Fizikailag jelen van ugyan, de igazából odafordulásban, lelkileg nem, mert túl sokat dolgozik, netán valamilyen szenvedély rabja, elhatárolódik, nem érdeklődik. Ilyenkor a magára maradt szülő próbálja ellátni az ő szerepét is. 
– Ha az egyik szülő mindig a gyerek mellett van, reagál az érzéseire, akkor tőle a gyerek meg tudja kapni a biztonságérzetet. Akkor van baj, amikor egyik szülő sem elérhető, és így máshol keresi a gyerek a figyelmet, az elfogadást. Valamilyen kártékony kortársi csoportban például.

 

A szülők sorsa benne van a „kezdőcsomagunkban”. Ám a felmenők, az ősök is jelen lehetnek – még ha nem is tudjuk, hogy az ő terheiket cipeljük tovább."

 

Örökbefogadás – új kezdet
Az adoptált gyerekek családi batyuja nehéz. Nekik ugyanolyan fontos, hogy ne nulláról kezdjék az életüket, hanem tartozzanak egy családba, annak őseivel, történetével, szokásaival, mindennapjaival együtt. – Nagyon sokat jelent a szocializáció, a társadalomba való betagozódás. Egyrészt hozzuk a tudattalan csomagot magunkkal, másrészt az sem mindegy, hogy milyen környezeti ingereket kapunk – vallja Ujpál Emőke. – És ha egy örökbe fogadott gyerek megkapja az elfogadást és a szeretetet, akkor tud pozitív mintát építeni. Titkolózni viszont nem szabad.

Értékek a batyunkban
Az, hogy sokan vagyunk egy kapcsolatban – ősök, családtagok, rokonok –, nem csak hátrány lehet. Fontos, hogy ismerjük a gyökereinket. Ha elvágjuk ezeket a szálakat, akkor nem fogunk tudni teljes életet élni. – Minden adhat erőforrást. Gyűjtögetjük a hátizsákunkba a történeteket, vegyesen van benne ilyen is, olyan is. Például a nagypapa, aki megjárta a háborús fogságot: az ő kitartása és életigenlése igenis példa lehet. Amikor felnövünk, a hátizsákot érdemes kibontani és átnézni. Ami fontos számunkra, azt megtartjuk, és amit másképpen csinálnánk, azt lecseréljük olyan valamire, ami nekünk jó. 
Prékop Ivett

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg