Néveri Varagya Szilvia (33) a dunaszerdahelyi Nevitel Rt. vezérigazgatója, PR-szakember, a PRimage (PR-ügynökség) tulajdonosa.

Újságírást, magyar nyelvet és irodalmat tanult, majd közgazdasági tanulmányokat folytatott, végül a kommunikáció területén talált igazán magára.

hatartalan-szabadsag-osszevagott-2.jpg

Kipróbálta magát PR-menedzserként, miniszteri szóvivőként, majd egy német pályázatnak köszönhetően egy évig a német szövetségi kormánynak dolgozott. A nagyvárosok meghatározó állomásai voltak életének, végül azonban egy kisvárosban, Nagymegyeren találta meg a boldogságot, és ment férjhez. A Szeretlek, Dunaszerdahely! nevű kampány vezetőjeként a közelmúltban a dunaszerdahelyi polgárokat buzdította összefogásra.

– A kampány a legélvezetesebb munkáim közé tartozott. Bár kisebb kampányról volt szó, de közérdeket szolgált: a vandalizmus ellen lépett fel. A kampány első szakasza komoly sikert könyvelt el a Szlovák Public Relations Szövetség Prokop 2013 elnevezésű díjkiosztó ünnepségén is. A program a regionális kommunikáció kategóriában második helyezést ért el, olyan kampányokat utasítva maga mögé, melyek költségvetésükben, hatósugarukban jócskán meghaladták a szerdahelyi lehetőségeket.

Imád főzni, mert ahogy mondja, ez is egyfajta alkotás. Az olasz konyha a kedvence, de az édességeknek is nehezen tud ellenállni. A Szamos-féle Eszterházy-tortánál finomabbat még nem evett.

Szilvia legkedvesebb hobbija a lovaglás és az autóvezetés.

– Számomra mindkettő életérzés, a határtalan szabadság érzését adja – árulja el. Rajong a magyar fővárosért, Budapestért is, ugyanis gyerekkora óta inspirálja a kozmopolita közeg, a sokrétű kultúra, a nyüzsgés, a pezsgés. Ha teheti, többször is ellátogat e gyönyörű városba, ahol pár hónapja egy francia főzőtanfolyamot is elkezdett. Nagy ínyencként szeret különlegeseket alkotni, így a francia ételek igazi kihívást jelentenek számára.

minden_reggel_ujno.sk_158.png

–varga–
Kapcsolódó írásunk 
Cookies