Nem szeretjük a házassági leckéket? Nem. Ezt meg ezt ne csináld: olyan ez, mint a házi feladat az iskolában.

Pedig nem a váláshoz kellenek értelmes emberek, hanem az együtt maradáshoz. Ezt egy civil ember mondta, nem szakértő, de igaza volt. Mihalec Gábor pár- és családterapeutától házassági leckéket kapunk.

valas-nyito.jpg

Többször voltam a tanúja annak, amikor egy férj társaságban degradáló és sértő megjegyzéseket tett a feleségére. Hogy lehet ezt kivédeni?

– Tudatosítani kell: ahogy a férfi a feleségéről beszél, azzal magát is minősíti. A férfi magát akarja királlyá koronázni, ezért a párját leszólja vagy befeketíti. Ám minél feketébbre festi valaki a párját, annál feketébb lesz ő maga is. Egyszer edzésen hallottam, hogy egy negyvenes férfi azt mondta a barátjának: „Megyek, megnézem mit főzött otthon a banya!” Kiről beszélt így?! A feleségéről? Csakhogy egy banyának a férje legalább egy barlangi troll! Ellenben ha a feleségünkre királynőként tekintünk, és úgy is viselkedünk vele, akkor mi is királyok leszünk. Ezt minden férfinak kognitív szinten kellene magában helyre tenni. A nők viszont ott követik el a hibát, hogy mindent lenyelnek. Ebből a férfi azt a következtetést vonja le, hogy ez a fajta viselkedés megengedett. Azonnal, már az első alkalommal a tudtára kell adni, hogy nem az. Meg kell húzni a határokat, mert a gyerekek hamar rájönnek, hogy apát és anyát ki lehet játszani egymás ellen. Ha a szülők aláássák egymás tekintélyét, akkor a gyerekek azzal nagyon vissza tudnak élni. Pokollá tehetik az egész család életét.

Egy régi mondás szerint kutyából nem lesz szalonna. Az ismerkedés fázisában mire ajánlott intő jelként tekinteni?

– Több ilyen van. A saját lányomnak például biztosan azt tanácsolnám, hogy nagy ívben kerülje el a hímsovinisztákat. Az a férfi, aki felsőbbrendűnek gondolja magát csak azért, mert fiúnak született, soha nem fogja igazán tisztelni a nőt, mert nem tekinti egyenrangúnak. Az ilyen férfi szóban és tettben – szexualitásban is – kifejezi majd a dominanciáját, egy krízishelyzet pedig ki tudja hozni belőle a bántalmazót. Azokat pedig, akik néha „lekevertek egyet” az előző barátnőjüknek, mihamarabb el kell felejteni. Ha valakit bántalmaztak gyermekkorában – és ez nincs feldolgozva –, a bántalmazás viselkedési mintaként előjöhet. Egy bántalmazó személyiség nincs tekintettel a másikra.

– Mit ajánlana a fiának, ő milyen lányokat kerüljön?

– A fiamnak viszont azt mondanám, hogy kerülje azokat a „lábtörlő” típusú lányokat, akiknek az önbecsülése mindig valami külső tényezőtől függ. Akiknek nincs erős, méltóságteljes tartásuk. Velük szemben mindig résen kell lenni, mert ha egy nap nem dicsérjük meg őket legalább háromszor, akkor összeomlanak. És kerülje a függőket is! Ugyanis egy szenvedélybeteg életében mindig függőségének a tárgya lesz az első. Utána következhet csak a társ. Ráadásul a függők gyakran bocsátkoznak hazugságokba. Velük kapcsolatban nincs mit mérlegelni. Ne akarjuk a megmentőjüket játszani, mert csak sérülünk. Jobb azonnal venni a kalapunkat.

Fontos az alapozás: csak két egészséges személyiségű ember tud jó alapokat lerakni. Futóhomokra nem lehet se várat, se házasságot építeni.

Ha valakinek a szemére vetik a hibáit, gyakran azzal védekezik, hogy ő ilyen típus! Nem tehet róla…

– Amikor valaki azt, hogy hajlamos a félrelépésre és a bántalmazásra (legyen az lelki vagy testi), vagy akár a függőségeit azzal magyarázza, hogy ő már csak ilyen: akkor ez azt jelenti, hogy nem akar megváltozni. Nincs meg rá a hajlandóság! Mindenki más változzon, de ő nem fog, alkalmazkodjon a másik. Az együttjárás egyik célja, hogy kiderítsük, alkalmas-e a másik ember arra, hogy az életünket a kezébe tegyük? Ha már ebben a szakaszban előbukkannak torzulások, akkor a kapcsolatot le kell zárni. Természetesen árnyaltabb a kép, ha már egy házasságban, két gyerekkel a puttonyban merül fel a kérdés: kibírlak vagy sem? Egy életen át ebben az esetben sem kell elviselni a kibírhatatlant, de máshol van az a pont, ahol felállunk az asztaltól. Ha a bántalmazó vagy függő fél belátja a hibáját és hajlandó változni, akkor párterápiával szép eredményeket lehet elérni. Praxisom során több olyan párral dolgoztam, akiknél elfajultak a dolgok, végül mégis sikerült jól működő kapcsolatot kialakítani egymással. Igazság szerint másfél-kétévente visszajárnak hozzám „felülvizsgálatra”: így nyomon tudom követni a viszonyt.

Mi az alapköve egy jól működő kapcsolatnak?

– A legfontosabb a meggyőződés, hogy a másik a javamat akarja. Ha erős várunk ez a meggyőződés, akkor egy konfliktusban nem inog meg a szövetségünkbe vetett hitünk. Ugyanilyen fontos, hogy tudjuk: a másik nem tenne tudatosan olyat, amivel nekünk fájdalmat okoz. Ezért akkor is bízhatunk a hűségében, ha éppen mosolyszünet van, vagy valamelyikünk egészségi állapota miatt a szexualitás átmenetileg lekerült a listáról. Ilyen helyzetben lesz fontos a lojalitás. Óriási, nehezen feldolgozható trauma, ha valakit megcsalnak, és nehéz helyreállítani az elvesztett bizalmat. A bizalmat el lehet játszani hazugsággal is. Egy házasságban a hazugság a lehetetlenség kategóriája. Elkötelezzük magunkat a másik mellett, s ezzel önként lemondunk a magánszféránkról, hogy a másik emberrel egy kizárólagos és beteljesítő kapcsolatot alakítsunk ki.

elvalas-indito.jpg

Az ember fejében akarva-akaratlanul is mindenféle megfordul. Olyasmi is, amit ha megosztanánk a párunkkal, azzal beletaposnánk az önérzetébe. Vagyis nagyon megbántanánk.

– Az őszinteség egy házasságban A-tól V-ig terjed. Vannak olyan dolgok, amelyek beleférnek a V-től Z-ig terjedő területbe. De a fájdalmas titkoknak nincs helyük egy házasságban. Mindenkinek jogában áll tudni, ha a párja a zavarosban halászott, és meg kell neki adni a lehetőséget, hogy ennek ismeretében döntsön a további életéről. A titkok idővel úgyis szétfeszítik a kapcsolatot. A párterápiára jelentkező párok 60-70 százalékának a kapcsolata hűtlenség miatt futott zátonyra. A titkolózás csak ront a helyzeten!

Akkor mégis mit sorolhatunk a V-től Z-ig terjedő tartományba?

– Azokat a titkokat, amik nem a másik ellen – hanem a másikért vannak. Egy tervezett ajándékot, születésnapi meglepetésparti tervezgetését és a többi… Ide sorolhatjuk a titoktartási kötelezettséggel járó munkahelyi információkat és az álmainkat is. Ha valakinek a buja álmában főszerepet kap a szomszéd vagy a szomszédasszony, aki egyébként nem jelent számára semmit, azt azért nem kell reggel a párja orrára kötni. Mint ahogy azt sem, hogy ha éppen a saját életünkből szabadságra mennénk egy lakatlan szigetre: ezzel csak elbizonytalanítanánk a másikat. Az életünk pillanatokból adódik össze, és minden elrontott pillanat növeli az egymás közti távolságot. Tiszteljük meg a másikat azzal, hogy megajándékozzuk az őszinteségünkkel és önmagunkkal.

Kapcsolódó írásunk: Hogyan ne váljunk el nyaralás után?

Janković Nóra
Cookies