Bizonyára minden anyukának van egy kaki- és pisisztorija. Utólag persze jót nevetsz rajta, de nem mindegy, mikor rozsdaszínben pompázik a babád egészen a nyakáig, és tudod, hogy se te, se a trikód nem ússzátok meg folt nélkül… A pelenka jó téma, és heves vitákat gerjeszt anyukakörökben.

family-planning-stocksy_txpf788ad69gkh200_medium_1537925-1024x780.jpg

A bolti polcokon százával tolongnak egymás hegyén-hátán az ilyen-olyan-amolyan pelenkák. Az egyik ismerős anyatársam addig ácsingózott tanácstalanul a pelenkasorok előtt a kétéves kisfiával, mígnem az megágyazott magának a legalsó polcon, és elaludt. Szegény Andi kétségbeesetten szaladgált a sorok között, hogy hol az ő egy szem kisfia? Végül a takarítónő megszánta, és odaszólt neki, hogy a gyerek ott alszik a pelenkák között a legalsó polcon. Jót derültünk rajta, és ma is sokszor felemlegetjük Andi pelenkás sztoriját. Én is gyakran tanácstalanul állok a baba-mama részlegnél, hogy melyik pelust vegyem meg, ami méretben is jó, és amit a kicsikém érzékeny bőre megtűr.
Az eldobható pelenka sokkal egyszerűbb műfaj, mint a textilpelenka. Kövezzetek meg érte, de azt mondom, hogy ez praktikus találmány. Ennek okán még nem próbálkoztam sem a textil-, sem a mosható pelenkákkal, úgyhogy az eldobható pelenka cseréjéről fogok most írni.

A pelenkaválasztékot tekintve a bőség zavarával küszködünk, a textilesek lenézik az eldobható pelenkásokat, és így tovább. Az egyik ismerős anyatársam annyit ácsingózott az üzletben a tömött pelenkasorok előtt a kétéves kisfiával, míg az meg nem ágyazott magának a legalsó polcon, és szépen elaludt...

Hogyan kell helyesen?

Az első hét után rájöttem, hogy én egyáltalán nem tudok pelenkázni. Ti tudtátok, hogy az eldobható pelenka alsó részén amolyan biztonsági gumis fonal van? Na, én nem. Cuki díszfodrok vannak a peluson – ezt gondoltam… Bizony, napok teltek el úgy, hogy a kislányom nyakig benne állt a pudingban. Nem értettem. Elkönyveltem, hogy hál’ istennek, jó az anyagcseréje. Aztán jött a nagy felfedezés! A fodrocskáknál vékony gumírozás található, melyet biztonsági okból raktak oda. Ám egyszer, mikor kihajtogattam a pelenka kis fodros részét, megvilágosodtam: és hamar megigazítottam a gumit mindkét combocskájánál! Azontúl, aminek bent kell maradnia, az bent is marad.
Büszke voltam, hogy végre a lányom felavatott, és már nem számítok gólyának az anyaságban. Azóta persze már más gondokkal küszködünk... Egy kétévesre már nagy kihívás pelenkát adni, na meg a biliztetés titkai... De az már egy másik „sikersztori”.

crop-mother-playing-with-baby-3875083.jpg

Pár hasznos infó a peluscseréről!

A pelenkacserét előre meg kell tervezni. A babát mindig olyan helyen kell tisztába tenni, ahonnan nem tud lepottyanni. Ez a legeslegfontosabb szabály! A pelenkázókomód pont erre lett kialakítva. Mindenképp ajánlott a baba érkezése előtt beszerezni. Másik aranyszabály: soha nem szabad a babát egyedül hagyni a pelenkázóasztalon! Ha nincs pelenkázónk, akkor alakítsunk ki magunknak egy olyan sarkot, ahol a napi többszöri peluscserét kényelmesen lebonyolítjuk. Mindenképp vízhatlan szivacsos feltétet válasszunk: így „baleset” esetén percek alatt el tudjuk távolítani a foltokat. (Emlékszem, a nővérem mindig a hálószobaágyon pelenkázott. Ott görbült az ágy felett napi 5-6 alkalommal, később persze a fájós hátára panaszkodott…) Akkor és ott megfogadtam: én biztos nem fogom így csinálni.
Bekészítések! Ügyeljünk, hogy minden szükséges kellék kéznél legyen. Ne kelljen keresni a törlőkendőt, a krémet, a púdert, a tiszta pelenkát… Mindig kényelmes pozícióban végezzük a peluscserét, mert a baba nem sokáig tűri a háton fekvést.
Óvatosan tárjuk fel a pelenkacsomagot! Érdemes a vetkőzést lassított eljárással végezni, a pelenkaputtonyt óvatosan tárjuk fel, mert a hőmérsékletváltozásra a babák gyakran pisivel ragálnak. Mindegy, hogy fiúbabáról van szó, vagy lánybabáról… Ilyenkor azt se tudod, hova kapj, hogy megmentsd a ruhádat és a padlót.

Hol is kezdjem? Talán a bemutatkozásnál. Egy totyogóvá érett kislány boldog édesanyja vagyok. Azt mondom, hogy a pelenkacsere egyszerű feladat – de csak addig, amíg a gyermek nem tud sürögni-forogni, elmászni vagy elfutni tőled. Az igazat megvallva először én is  izgultam, mert nem tudtam, miként csináljam, hogy össze ne törjem kis 2700 grammosom pici csontjait...

Minden pelenkázás során kéznél legyen a...

…tiszta pelenka Szinte minden héten akad egy olyan nap, mikor a pelenkázó alatti fiók – üres.  Döbbenten állok a meztelenre vetkőztetett lányom előtt... Nahát! Tízlépésnyire van ugyan egy felbontatlan pelenkacsomag, de azért el kell sétálni. Karomba fogom a kislányt, míg az egyik kezemmel leemelem a polcról a dög nehéz (86 darabos!) csomagot, a másik kezemmel a kislányommal egyensúlyozok. Szóval mindenképp bekészítésben gondolkodjunk!
…popsitörlő kendő, egy tálka langyos víz és vatta! Ha ez kevésnek bizonyul, akkor irány a zuhany. Én személy szerint multifunkcionális popsitörlő kendőt használok. Nemcsak a baba popsiját tudjuk vele másodpercek alatt tisztára törölni, tulajdonképpen mindent, amit a gyermek összemaszatol. A kislányom imád festeni: falra, fabútorra, asztalra, székre, kanapéhuzatra. A festéknyomokat is le lehet törölni a nedves törlőkendővel. Nálunk mindig kéznél van.
…tiszta ruha Legyen tőled egy karnyújtásnyira. Ha balul sült el a dolog, óvatosan húzd le a babáról a ruhadarabokat (a hajra vigyázni kell). A zuhanyozást követően pedig adj rá új ruhát.
…popsikrém vagy hintőpor A kipirosodás megelőzésére, esetleg olyan összetételű kenőcs, ami a pelenkakiütések kezelésére való.
…játék Ajánlatos színes csörgőt vagy játékot adni a baba kezébe, hogy lekössük a figyelmét, míg mi tesszük a dolgunkat.
Ha ezek mind kéznél vannak, ügyesebben megy a pelenkázás.

nevtelen_terv_2.png

Mikor kell pelenkát cserélni?

Egy egészséges baba napi 2-6 alkalommal pisil, s ahogy egyre több folyadékot visz a szervezetébe, annál gyakrabban fogjuk a pelenkát is cserélni. A nagyobbacska babák naponta általában 5-6 pisis pelenkát produkálnak. A kakilással más a helyzet. Vannak olyan gyerekek, akik naponta többször is ürítenek, mások csak kétnaponta.  A kislányom naponta egyszer székel, és majdnem mindig ugyanabban az időben. Előre tudom, mikor lesz peluscsere, nem szükséges szaglásmintát venni.

Íratlan szabály, de jó, ha tudjuk, mikor szükséges a pelenkacsere.
Szaglás- és tapintásminta:
Szaglásmintát veszünk, és tapintással győződünk meg róla, hogy újra kell-e pelenkázni a babát. Ha se a szaga, se a súlya nem árulkodó, hátulról, ahol a derékrész rugalmasabb, bedughatjuk az ujjunkat, hogy érezzük a nedvességet. Már vannak pelenkák, ahol az elején egy kék színű nedvességjelző csík mutatja, hogy megtelt. Egyébként a jobb pelenkák akár 12 órát is kibírnak. Ezek éjszakára jók, mert nem kell hajnalban vacakolni a pelenkacserével. Napközben viszont ajánlatos gyakrabban pelenkát cserélni, hogy elkerüljük a kipirosodást, mert az a babának nagy fájdalommal jár.
Sírás: Kezdetben a babák sírással kommunikálnak, azzal jelzik a szülőnek, hogy teli a pelus. Ilyenkor érdemes megszagolgatni.
Evést követő pelenkacsere: A baba általában etetés után ürít, úgyhogy étkezést követően számítsunk egy újabb peluscserére.
Alvás után is pelenkacsere: A másik kiszámítható helyzet, amikor a baba alvást követően felébred. Ekkor is célszerű megvizsgálni a pelenkát, vajon tartogat-e meglepetést.

Pelenkás trükkök és tippek egy anyától! A pelenkázás nem a szükséges rossz, amit muszájból kell csinálni, hisz ez is a babagondozás része. Akár a gyengédség, a szeretet és a törődés kifejezési formája is lehet, nézőpont kérdése az egész. Elmondom, hogyan! A pelenkázás ma rutinfeladatnak számít. Egy idő után becsukott szemmel is képesek vagyunk pelenkát cserélni. (Ezt is csak addig hiszed el, míg el nem követed az utolsó előtti baklövést.)

Hogyan cseréljünk pelenkát?

Fektessük le a babát a pelenkázóasztalra vagy az ágyra.
A pelenkázás során fölösleges teljesen levetkőztetni a csöppséget. MARGÓRA: Ezzel sokáig nem voltam igazán képben, és 4-5 hónapon keresztül teljes meztelenre vetkeztettem a kislányomat a pelenkacserénél. Úgy gondoltam, így végzek csak precíz munkát. Majd láttam az anyukámat, hogy csak letolta a kicsiről a nadrágot, kigombolta alul a bodyt, és ripp-ropp, kész is lett. Ez rövidebb tortúra. Lehetőség szerint mindig olyan rugdalózót vásároljunk, ami alulról nyitható.
A derék két oldalánál nyissuk fel a pelenkát, és ellenőrizzük a tartalmát, hogy tudjuk, kisdologgal vagy nagydologgal állunk-e szemben. A bokáit összefogva emeljük fel a baba lábát, hajtsuk egymásra a pelenkát. A popsit addig hagyjuk az összezárt pelenkán, míg nedves törlőkendővel tisztára nem töröltük. Óvatosan emeljük ki alóla a régi pelust. Ha derékig vagy nyakig benne vagyunk a pácban, érdemes a fürdőszoba felé venni az irányt. Mindig langyos folyó víz alatt öblítsük le a baba popsiját.
Ha időnk engedi, ilyenkor érdemes kicsit szabadon hagyni a baba popsiját, hogy 
felfrissüljön. Közben simogassuk a pocakját, masszírozzuk a talpacskáját, beszéljünk hozzá vagy énekeljünk neki. A baba élvezni fogja a közös játékot, és megbarátkozik a pelenkacserével. A baba nem szeret öltözni – ám sietni sem. Ha a pelenkacserét gyors tempóban hajtjuk végre, azt a baba úgy éli meg, mint a szükséges rosszat: és végigsírja az egészet. A kapkodásnak nyögés lesz a vége. Érdemesebb játszva cserélni a pelust.

cream-194116_1920.jpg

A krémezés fontos!

A tiszta és száraz babapopsit krémezzük be az irritáció elkerülése érdekében. A krémet vékonyan kenjük be a nagyajkak, kisfiúknál a herezacskók érzékeny területére. A nemi szervekbe nem kell belenyúlni. A kisfiúk előbőrét nem kell felhúzni – és a lányok szeméremrésébe se szabad törlőkendővel menni. Ezeket a területeket a saját váladékuk tartja tisztán.
A bokájánál fogva óvatosan emeljük fel csípőig a baba két lábát, és tegyük alá a szétnyitott új pelenkát. Hajtsuk a pelenka elülső részét a hasára, majd az öntapadós fülekkel rögzítsük. A pelenka csomagolásán rajta van, miként kell használni. Az eldobható pelenkának két típusa van: a hagyományos és a bugyis. (Az utóbbit ügyesebben lehet cserélni.)
A pelenkát mindig derékmagasságban rögzítsük. Nem jó, ha köldökig ér a széle: az a pelenka már kicsi. Ne húzzuk túl szorosra a baba hasán és a comboknál. Az a helyes, ha a mutatóujjunk kényelmesen befér a pocak és a pelenka közé.
Miként tudjuk megállapítani, hogy a baba kinőtte a pelust? Egyszerű. Már alig tudjuk becsatolni. Ha a pelenka hamarabb átázik, már nem bírja elnyelni a növekvő pisi- és kakimennyiséget. Érdemes nagyobb pelenkaméretre váltani.

Sokan azt mondják, hogy nem kell parázni az anyaságon, jön az ösztönösen… Viszont egy biztos: mindig adódik olyan helyzet, ami nem úgy sül el, ahogy előre megterveztük. Például a pelenkázásban is követhetünk el bakikat. Erre sincs recept. Ám ettől még jó anyák vagyunk és maradunk!

ÉRDEMES TUDNI! 

HA KISFIÚT PELENKÁZUNK: Miután kibontottuk a pelust, húzzuk a pelenka elejét a fütyije felé, és várjunk néhány percet. A fiúk ugyanis a hőmérsékletváltozásra érzékenyen reagálnak, és a hirtelen hideg hatására megindulhat a pisiszökőkút. Nem árt felkészülni rá. Majd emeljük fel a hímvesszőt és a heréket is, hogy alaposan körbetörölhessük, de a fitymát nem szükséges hátrahúzni. Figyeljünk arra, hogy a baba kukiját lefelé irányítsuk, ellenkező esetben a hasa felé folyhat a pisi.
HA KISLÁNYT PELENKÁZUNK: Fontos, hogy mindig belülről kifelé töröljük a popsiját, ne pedig fordítva, másképp baktériumok kerülhetnek a hüvelybe. Ügyelni kell arra is, nehogy krém kerüljön a lányok nemi szervébe.
Ha mindennel végeztünk, akkor hamarosan kezdhetjük újra tiszta lappal, vagyis tiszta pelussal. A peluscsere örök körforgás!

Varga Henrietta

 

Bizonyára neked is van jó néhány pelenkacsere-élményed és trükköd!
GYŰJTJÜK AZ ANYATÁRSAKTÓL SZÁRMAZÓ JAVASLATOKAT, TIPPEKET, MELYEK EGY KEZDŐ ANYUKÁNAK JÓL JÖHETNEK.
Oszd meg velünk, Te hogyan csinálod: office [at] ujno.sk.
 

Kapcsolódó írásunk: Baby shower vagy mi a szösz

web-bannerek-instagram.jpg

Új Nő csapata