Gyakran hangzik el a vád, hogy életünket „túlmedikalizáljuk“, azaz a korábban normálisnak tekintett jelenségeket betegségként fogjuk fel. Például az izgő-mozgó, nem figyelő gyerekre valamikor azt mondtuk, túl csintalan, ma figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar miatt „gyógyíttatjuk“ őt.
Persze, előfordul az ellenkező véglet is: nem ismerjük fel a betegséget a „rossz szokásnak“, „szépséghibának“ tekintett állapot mögött. Ez utóbbira példa az ún. obstruktív alvási apnoe szindróma. A rövidítéseket kedvelő orvosok csak az angol nevének kezdőbetűiből alkotott „OSAS“ néven emlegetik.
(© Noon - Rest from Work (after Millet) (1890). Oil on canvas. Musée d'Orsay, Paris)
Közismert, hogy aki alszik, az általában – időnként – horkol is. Ez tehát „normális“ velejárója az agyat pihentető, izmainkat lazító állapotnak. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a férfiak 13, a nők 6%-a nem „normálisan“ horkol. Náluk alvás közben olyan intenzív izomellazulás (relaxáció) jön létre, hogy az elernyedő izmok elzárják a felső légutakat.
Erre utal a tünetegyüttes nevében az „obstruktív“ szó. Az elzáródás légzésszünetet, azaz apnoét okoz. A néhány másodpercig tartó légzésszünet miatt a vérben megcsappan az oxigén- és megnövekszik a szén-dioxid-tartalom. Ezek a változások a megfelelő agyi központokat izgatva reflexes folyamatokat indítanak be, amelyeknek következménye az ébredési reakció.
Ennek során a még alvó beteg kapkodva vesz levegőt, felhorkant, és újra normálisan kezd lélegezni. Ezáltal elegendő oxigén jut el a tüdőbe, és helyreáll a vér oxigéntelítettsége is.
Addig nincs gond, amíg a most leírt folyamat csak egyszer-kétszer fordul elő egy éjszaka során. Sajnos, súlyos esetben a horkantás, a légzéskimaradás több százszor (!) megismétlődhet. Ennek viszont már komoly következményei lesznek: felborul az ún. vegetatív (tudatunktól függetlenül) működő idegrendszerünk egyensúlya, az erek belső falát károsító szabad gyökök keletkeznek, fokozódik a vérrögösödési és gyulladásos hajlam. Vagyis olyan kóros folyamatok indulnak be, melyek siettetik az érelmeszesedés, a „szklerózis“ kialakulását. Ma már általánosan elfogadott nézet, hogy az OSAS ugyanolyan rizikófaktora a szívinfarktusnak, mint pl. a dohányzás.
A betegséget leggyakrabban a „hálótárs“ ismeri fel. Felfigyel a horkolásra, a többszöri felriadásra, éjszakai izzadásra, gyakori WC-re járásra. A beteg a nem pihentető alvás miatt nappal fáradt, „ideges“, aluszékony, gyakran fejfájással ébred.
Fontos tudni, hogy az éjszakai apnoés epizódok megemelik a vérnyomást is, ill. az ilyen beteg vérnyomása rosszabbul reagál a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekre. Nagy tehát a feleség, férj felelőssége: nem szabad kézlegyintéssel, másik szobába költözéssel „elintézni“ a partner szokatlanul erős horkolását!
Amennyiben a fent említett tünetek fennállnak, forduljunk a körzeti orvoshoz, akinek módjában áll a feltételezett alvási zavar objektív felismeréséhez vagy kizárásához igénybe venni az ún. alváslaboratórium segítségét. Az alváslaboratóriumban poliszomnográfiával, azaz az alvás folyamatos, műszeres észlelésével pontosan fel lehet állítani az OSAS diagnózisát. Súlyos esetben ma már elérhető az ún. légsínterápia. Ennek az a lényege, hogy egy készülék egész éjjel képes nyitva tartani a felső légutakat, azaz nem engedi meg az alvás alatt elernyedő légzőizmok összezáródását.
