Az első jelkép a bárány, hiszen Jézus maga Isten báránya.

A tojás a második legfontosabb jelkép, az új életet jelképezte. Később a feltámadás jelképévé vált.

husveti-jelkepek-kezdo.jpg
Benko Tünde tojásai Gömörsídről

A piros szín Krisztus vérét jelentette. A kiscsibék, kiskacsák, a nyuszi a tavaszt, a gyarapodást jelképezik. Ráadásul a tojást tojó nyuszi(!) talán csak egy fordítási tévedésnek köszönhető.

Régebben húsvétkor császármadarat ajándékoztak a tojásaival együtt.

A császármadár németül Haselhuhn, a nyúl neve pedig Hase.

A húsvét a tavaszvárás ünnepe (is). Magyar neve arra utal, hogy régen, a 40 napon át tartó böjt után ekkor ettek először húst az emberek, „húst vettek magukhoz“.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

TOJÁSOK ÉS NYULAK MÁSKÉPPEN

Két ügyes kezű nagymegyeri asszony, Nagy Ilona és Nagy Irénke munkáit mutatjuk be. Ilona saját kútfőből készített mutatós húsvéti tojásokat. Ezeknek nincs meszes héja, épp meglepő anyaguk miatt meglepetések. Ilonka mézeskalácsból, Irénke fonalból gyártja a színes húsvéti dekorokat.

tojasok-es-nyulak-maskepp-nyuszis.jpg

Dekortippek házilag!

Erre nem is gondoltunk! Hogy mézeskalácsból is lehet húsvéti tojásokat készíteni. A nagymegyeri Nagy Ilonka (62) vándorló méhészként sok ételkiállításon megfordult, s itt figyelt fel az illatos mézeskalácsra. Azóta ősszel, télen, mikor a méhek pihennek, a mézeskalácssütés a hobbija. Melegíti a sütőt, s hipp-hopp, nemsokára igazi mézeskalácscsodák hagyják el a konyháját.

tojasok-es-nyulak-maskepp-szalma-mezeskalacs.jpg

– Sütéstől sütésig fejlődök. Időbe telik, míg elkészül az optimális állagú tészta, amivel már lehet dolgozni. A tésztának jót tesz, ha huszonnégy órát pihentetjük. Ezután ráteszem a formára, van gömb, szívecske és tojás alakú formám – pontosabban ez csak egy fél tojás. A sok-sok félből születnek aztán az egész tojások. Kisütöm, kiegyengetem és lereszelgetem őket.

tojasok-es-nyulak-maskepp-kovon-mezeskalacs.jpg

– A festéssel várok még egy napot, mert a tészta még lélegzik, húzódik. Megvárom hát, míg rendesen kihűl, s mikor már nem mozog, akkor kezdem a festést.

tojasok-es-nyulak-maskepp-fuves-mezeskalacs.jpg

Díszítés

Ehhez cukrot kever ki tojásfehérjével. A cukormázat beleteszi egy zacskóba, lyukat vág rá, majd rajzolni kezd vele. A mázat néha ételfestékkel színesíti. Néha cukorkát vagy csokoládét is dug a tojások belsejébe, hogy a gyerekek örüljenek a „meglepinek”.

Pillangók és nyulak

Horgolt pillangók és nyulak a tavasz ígéretével... A nyári délutánok aranyló fényében kedves harmonikaszó repül végig az utcán – ilyenkor tudom, hogy két házzal odébb az aranykezű Irénke néni játszik az udvaron. Máskor a virágaival babrál, vagy lassan sétálgat a járdán, miközben meg-megáll szót váltani az utcabéliekkel.

tojasok-es-nyulak-maskepp-kotott-viregok.jpg

Kaptunk már tőle szív alakú terítőt, horgolt pillangókat, nemrég pedig a stílusos húsvéthétfő kellékeivel, horgolt nyulakkal lepett meg bennünket, melyeket a sonka mellé tálalt főtt tojásokra húzhatunk.

tojasok-es-nyulak-maskepp-kotott-nyuszik.jpg

Cikk folytatása: Tojások és nyulak másképpen

–varga–
Cookies