Első tojásfestéses baklövésem a piros krepp-papírhoz kötődik. Hétfő hajnalban az ukázok alapján – vagyis ahogy gyermekkoromban láttam – betekertem a kreppbe a tojásokat. Mindent úgy csináltam, ahogy kellett, de a krepp csak nem fogta meg a tojást. A végén nagy utánajárással sikerült kiderítenem, hogy az ecetet kifelejtettem a főzőléből.

Öltözzünk ünneplőbe testileg-lelkileg, süssünk egy finom süteményt és fessünk tojást! Emelkedjünk felül a mindennapi gondokon és félelmeken.

tojasfestes-kezdo.jpg

A meghitt otthoni légkör feledtet minden bajt. A tojásfestés kellemes családi program kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az ünnepi hangulat számtalan kelléke közül a húsvéti tojás a legfontosabb. Tojást festeni vagy berzselni –  ilyenkor hagymalevéllel festjük meg –  az egyik legjobb ünnepi elfoglaltság. Bátran kreatívkodhatunk, elég pár szabályt betartani. (Abban most egyébként is jók vagyunk.)

Az otthoni tojásfestés alapszabályai 

Vannak különböző trükkök, melyek megkönnyítik az otthoni tojásfestést. A tojásokat minden esetben alaposan tisztítsuk meg. Zsírtalan felületen könnyebben megtapad a festék. Ha főtt tojásokat szeretnénk festeni, óvatosan helyezzük a főzővízbe.

Literenként legalább négy evőkanálnyi sót tegyünk a vízbe, segít elkerülni, hogy megrepedjenek a tojások. Miután megfőztük, tartsuk melegen őket.

Színkeverés 

Akár ételfestéket, akár természetes oldatokat használunk a tojásfestéshez, minden esetben a forró vagy hideg vízbe (festéke válogatja) tegyünk egy evőkanálnyi ecetet. Ebbe az oldatba helyezzük a frissen kifőtt, még meleg tojásokat. Minél tovább hagyjuk a tojásokat a színező folyadékban, annál sötétebbek lesznek. A festés befejeztével a tojásokat öblítés nélkül szárítjuk. Száradás után, ha szép fényes színt szeretnénk nekik kölcsönözni, kenjük át zsírral vagy szalonnabőrrel.

Tipp: Ha lehet használjunk fehér héjú tojásokat, ezeken élénkebben kijönnek majd a színek. 

elofizetes_uj_no_3.png

Természetes színezőanyagok!

A természetes színezőktől ne várjunk olyan élénk színeket, mint a bolti tojásfestéktől. Nem bonyolult a természetes tojásfestés sem. Az alaprecept: egy liter vízhez két evőkanál ecetet, egy evőkanál sót rakunk. Ebbe tesszük a természetes festékanyagot, majd az egészet felforraljuk, és fél órán át főzzük. A kapott levet leszűrjük, hűlni hagyjuk és beletesszük az előzőleg keményre főzött tojásokat. Mivel festhetjük „természetesen” színesre húsvéti tojásainkat?

Kék szín
Legalább negyed kiló vörös káposztát vágjunk fel apróra. Fazékban öntsünk rá sós, ecetes vizet, majd főzzük fél órát. A főtt tojásokat a kihűlt lében áztatjuk, amíg fel nem veszik kékes színüket.

Lila szín
A lila hagyma héját főzzük ecetes, sós vízben fél órán át (hagyjuk forrni). Ezután tesszük bele a nyers tojásokat, és főzzük, amíg felveszik a nekünk tetsző árnyalatot.

Krepp-papírral is festhetünk tojást! Áztassuk a krepp-papírt forró, enyhén ecetes vízbe. Ha különböző színű tojásokat várunk, mindegyik krepp-papírt külön csészébe. Tegyük bele a tojásokat, s addig hagyjuk a vízben, amíg eléri a kívánt árnyalatot.

Vörösbarna szín
A legjobb választás a vöröshagyma. Az eljárás ugyanaz itt is, mint a lila hagymánál. Lila hagymával, vöröshagymánál történő festéskor a tojásokat nyersen tesszük bele a lébe!

Halványsárga, narancssága szín
A halványsárga tojáshoz citrom- vagy narancshéjat használjunk. Négy citrom vagy narancs héját főzzük egy liter vízben negyedórát, majd helyezzük bele a tojásokat –  és addig főzzük, amíg megfesti őket a lé. Ha szeretünk kísérletezni a színekkel, érdemes hozzá pirospaprikát is adni. Szép narancssárga színt tudunk elérni. (Arány: nyolc evőkanál pirospaprika 0,5 liter vízhez.)

Zöld szín
A legtermészetesebb alapanyag a festéshez a spenót. Friss vagy mélyhűtött egyaránt megfelel. Apróra vágjuk a zöldséget, felöntjük sós, ecetes vízzel. Fél óráig főzzük, majd a kihűlt lébe tesszük a főtt tojásokat. Addig áztassuk, míg elnyerik az óhajtott árnyalatot.

szines-tojasok.jpg

Díszítésük

Szedjünk a kertünkből apró zöld leveleket, lóherét, virágokat… A régi, jól bevált nejlonharisnyás módszerrel igazi hagyományos dekorációt készíthetünk belőlük. Rászorítjuk a tojásra a leveleket, apró virágokat, nejlonharisnyába csavarjuk, összekötözzük jó szorosan a végét. Mehet is a forró hagymahéjas vízbe. Gyönyörű mintázatok születnek így.

Ha kifújt tojást szeretnénk megfesteni, első lépésként rázzuk össze a tojást. Egy vastagabb varrótűvel csináljunk lyukat a tojás két végén, s fújjuk ki erősen az összekeveredet sárgáját és fehérjét. Végül mossuk ki alaposan forró vízzel.

Menő tojásdíszítési technika: festés körömlakkal

Előnye, hogy nagyon gyorsan elkészül, és hihetetlenül látványos a végeredmény. Márványos hatású tojásokat tudunk vele készíteni. A művelethez kifújt tojásokra, különféle színű körömlakkra van szükség. Egy „feláldozható” tálat megtöltünk langyos vízzel, beleöntjük a körömlakkokat. Ha a cseppek lesüllyednek, nem jó a víz hőmérséklete. Az a jó, ha szétterül a víz tetején. Hurkapálca segítségével jól összekeverjük, majd mehet belé a húsvéti tojás. Alaposan forgassuk meg a lakkos vízben, majd vegyük ki száradni. Ha nem fogta be teljesen a tojások felületét, többször is belemártjuk a lakkos vízbe. Végig hurkapálcára szúrva tarthatjuk a tojást a körömlakkos vízben.

hagyomanyos-piros-tojas_0.jpg

Az ötletes és könnyű módszerek meghozzák a kedvet a tojásfestéshez. Bár nem árt tudni, hogy a klasszikus, az örök a piros tojás. A húsvéti tojás az egyházi hagyományoknak köszönhetően lett piros, Jézus Krisztus értünk kiontott vérére emlékeztet. Később azt tartották, hogy a piros szín megvédi az embereket a betegségektől, és gyermekáldáshoz segíti a családra vágyókat.

Sallay Erika
Kapcsolódó írásunk 
Cookies