Mártinak kora van, valamint benső eleganciája. Szelíd és odaadó. Idősebb nő, fiatalabb férf: nem megszokott páros, de mindig is volt rá példa.
A férfi jóval fiatalabb, a nő fia lehetne... Erre viszont már alig van példa. Sőt, a férfi 28 évvel fiatalabb! Az ilyen kapcsolatról Hollywoodban filmet készítenek.
A kutatások alapján azt tartják, hogy az ideális korkülönbség férfi és nő között 6 év. Például a 30 éves nőhöz 36 éves férfi illik. Aki nem kisfiú, meg van alapozva az élete, tud felelősséget vállalni. De mi történik akkor, ha az ideálisat az élet felülírja? S felülírja, mert hány 36 éves férfi van egyedül, s vár a 30 éves Igazi Nőre... Az elmélet felett általában győzedelmeskedik a valóság.
A 73 éves Ág Márta (Dunaszerdahely) pontosan tudja, hogy az ő esete a kivételnél is kivételesebb. 53 éves korától együtt élt egy nála 28 évvel fiatalabb férfival. Ismerjék meg az életét!
– Nagyfödémesről származom – kezdi Márti. Vagy Márta néni? Hiszen 73 éves, de ezt senki sem hiszi el neki, még a vonaton a kalauz sem. A cégben, ahol most takarít, ötvenhét évesnek gondolták.
– Elárusítónak tanultam, utána férjhez mentem – folytatja Márti a mesélést. – Tizennyolc évesen, amint befejeztem a szakiskolát. Olyan hirtelen történt. A jókai kocsmában tanonckodtam, ott ismertem meg a jövendőbelimet. Ő volt az első férfi az életemben, mert szégyenlős leány voltam.
A házasságom másnapján már tudtam, hogy nagy hibát követtem el. Egy öreg házba költöztünk Jókán. Miután megszületett az első gyermekünk, már nagyon rossz volt vele. Hazamentem a szüleimhez.
– Összepakolt, és hazaköltözött?
– Csak hazaköltöztem volna... A szüleim visszavittek, hogy a férjem mellett a helyem, bírjam ki.
– Visszavitték a szülei a férjéhez?
– Vissza, bizony! Egy szavam sem lehetett. Megint terhes lettem, megszültem a leányomat, majd megint besokalltam, hazahurcolkodtam. A szüleim másodszor is visszavittek.
– De hogy lehet ezt, miért? Mivel magyarázták?
– Nem akarták, hogy szégyent hozzak rájuk az egész falu előtt. A válás akkoriban nagy gyalázatnak számított. Mit csinálhattam volna egyedül a két gyerekkel? Addig rágtam a férjem fülét, míg visszaköltöztünk Nagyfödémesre, ikerházat építettünk a testvéremmel. Azt hittem, ott jobb lesz, de nem.
– A volt férjével mi volt a gond?
– Soha nem szólított a nevemen. Gyere ide, hozd ide, csináld ezt, csináld azt! Így szólt hozzám, mint a kutyához. Semmi kedvességet nem kaptam tőle. Nekem csak kötelességem volt. Szórakozni sem jártunk sehová. Sem táncolni, sem kirándulni. Állandó stresszben éltem mellette, durva, goromba ember volt. Két éve meghalt, ezért nem akarom szidni. Harmincéves voltam, amikor azt mondtam: Elég! Kaptam egy külön bejáratot az új házban, és úgy éltünk. Pozsonyban helyezkedtem el, hogy elkerüljem; takarítottam. Kibírtam valahogy, de csak kibírtam. Egyáltalán nem volt jó. Teltek az évek, a gyerekeim felnőttek, családot alapítottak, én meg 53 évesen új életet kezdtem. A nulláról! Akkor tettem pontot a házasságom végére is.
– Új élet, új szerelem? Valami vagy valaki hatására váltott?
– Igen. Akkor jelent meg az életemben az a bizonyos fiatalember. Támaszom volt abban, hogy merjek lépni. Akkor már ismertem őt. Otthagytam a házat, elköltöztem Födémesről. A munkahelyemen ismerkedtünk meg. Én észre sem vettem, mertmi okom lett volna észrevenni egy nálam 28 évvel fiatalabb fiatalembert? A nyáron szabadságot vettem ki, Ciprusra utaztam. Ő meg nem tudta, hol vagyok, aggódott. Sokáig ellenálltam, éppen a hatalmas korkülönbség miatt. Te jó ég! A végén elvált miattam. Utána összeköltöztünk.
– Milyen volt a viszonyuk? És mit szóltak az emberek?
– Harmonikus kapcsolatban éltünk. A párom szeretett, én pedig addig sosemvolt harmóniát éreztem. Mindig erre vágytam, hiszen gyerekkoromban az én szüleim is harmonikus házasságban éltek, becsülték egymást.
Azt hittem balgán, hogy minden házasság ilyen. De most mindent megkaptam. Mellette nőnek éreztem magamat, fiatalnak. Törődtem vele, szerettem, ő pedig szépen szólt hozzám; ez mind a mai napig így van...
– Erre majd még visszatérnénk. De mit szóltak akkor az emberek?
– A gyerekeimnek nem igazán tetszett. Hiszen a fiamnál is fiatalabb volt! Aztán megbékéltek vele, mert látták, hogy boldog vagyok. Ők tudták, hogy rosszul éltünk az apjukkal, nem is értették, miért nem váltam el korábban. Volt egy barátnőm, aki támogatott. És ott volt mellettem a keresztlányom, aki mellesleg a volt férjem családjából való. Mellém állt, s ez simogatta a lelkemet. Persze, a hátam mögött sokan megszóltak. Én magam is úgy tartom, hogy nem természetes ekkora korkülönbség két szerelmes között. A párom szülei nem fogadtak el, az apjával időnként beszéltem, de az anyja teljesen elutasított. A nők kegyetlenebbek egymással.
– Miért?
– Csakis a nagy korkülönbség miatt. Idősebb voltam a párom édesanyjánál...
– Az élet ettől mégiscsak ment tovább. Mire gondol vissza szívesen?
– Arra, hogy mellettem állt. A lányomnak nagy szüksége volt a segítségemre: kiderült, hogy a férje halálos beteg. 7-8 hónapot jósoltak neki, félig készen állt a házuk. A párommal közös erővel befejeztük a házépítést, majd piacozni kezdtünk. A lányom a férjét ápolta, a két gyereknek is élni kellett valamiből. Hála Istennek, beköltöztek az új házba, még néhány hónapig élt a vőm is. Nehéz időszak volt ez az életünkben, s a páromnak hálás vagyok, hogy a támaszom volt.
– De az idillnek egyszer vége lett. Már nincsenek együtt...
– Igen. Én úgy gondolkodtam: ha csak egy évig fog tartani, de egy évig szép lesz, az már ajándék nekünk. Eszemben sem jutott az elején, hogy 17 évig fog tartani. 17 év boldogság. Aztán ő bejelentette, hogy van valaki más... Egy korabeli nő. Őszinte volt, elmondta, hogy nagyon jól érzi magát vele. S ekkor szétmentünk.
– Azért erre lehetett számítani... Ilyenkor mondja a dal: bánatvirág nyílt a szívemben.
– Számítottam rá, de jelét nem láttam, hogy mást keresne. Nem haragszom rá, sőt megértem. Így is rengeteg szépet kaptam tőle. Csak fáj, hogy nem vagyunk együtt, mert nagyon szerettem.
– Azóta milyen a kapcsolatuk? Még mindig tudnak egymásról?
– Bár több mint két éve szétmentünk, azért barátok vagyunk. Törődik velem, hiszen egyedül maradtam. S bár bírom a munkát, van, amivel nem bírok. Ilyenkor jön, és segít, én meg főzök neki, pakolok neki a munkába. Érdeklődik felőlem, reggel is küld sms-t, hogy „Jó reggelt!“, este is jó éjszakát kíván. Kérdeztem is tőle: „Mi van a barátnőddel? Elveszed feleségül?” Azt mondta, soha nem nősül már meg, mivel nőt nem fog úgy szeretni, ahogy engem szeretett. És hogy mindig fog velem törődni.
– Jó ez így?
– Jó. Próbálok másfelé is nyitni, voltam kétszer is amolyan randevúfélén, de hiányzott a szikra.
– Akár korabeli férfi is szóba jöhetne?
– Igen, bár annak a férfinak tartania kell magát.
Nem tetszik, mikor a hatvanas-hetvenes korosztálybeli elhagyja magát. Sör és tévé. Csúnya, szétesett öregember nálam nem rúghat labdába.
– 73 évesen is csinos hölgy, tele energiával. Hogyan törődik magával?
– A jó gének sokat jelentenek, a lányom is fiatalabbnak néz ki. Figyelek az étkezésre, sok gyümölcsöt és halat eszem. Mellette egész nap talpon vagyok. A hajamat magam festem, néha megyek csak fodrászhoz. A krémeimet a gyógyszertárból szerzem be.
– Ha visszanéz az életére, semmit sem bánt meg?
– Többé nem mennék férjhez 18 évesen. Nem mennék férjhez úgy, hogy előtte nem ismertem más férfit. Édesapámnak borbélyműhelye volt, lánykoromban segítettem szappanozni, s fiatal legények hívtak a szomszédos cukrászdába. Nem mentem, mert szemérmes lány voltam. És naiv. Azt hittem, az én férjem is úgy fog bánni velem, mint ahogy apukám bánt édesanyámmal. Édes drágának nevezte, és boldogan tette le az asztalra a napi keresetét. Anyukám a háztartást vezette, beosztották azt a pénzt, megbecsülés volt közöttük. Én ebben éltem egész gyerekkoromban.
Márta fényképet mutat. Valóban. A korkülönbség nem volt szembetűnő. Boldog kisugárzású, elégedett nő egy érett fiatalember mellett. Összepasszolnak, gondolom. S Márti megerősíti: „Igen, mi összepasszoltunk.“
