Jókai szívügyei

Laborfalvi Róza

Az 1848. március tizenötödikei események kollektív emlékezetünk részei. Landerer nyomda, tizenkét pont, Nemzeti dal, Táncsics kiszabadítása mindannyiunk számára ismert tények. De mi a helyzet a legendákkal? A magyarság ‒ megkockáztatom ‒ legdicsőbb napján a Bánk bánt adták a Nemzeti Színházban. A fáma szerint Jókai ekkor találkozott a Gertrudist alakító Laborfalvi Rózával. Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora c. regényében így ír: „Laborfalvi Róza levett a saját kebléről egy nemzeti színű kokárdát és Jókai szíve fölé tűzte, aztán a szeme közé nézett mélán, édesen, rejtelmesen. És Jókai e pillanatban érezte bizsergő ereiben, hogy ez a nézés az ő jutalma a végzettől a mai napért, és hogy ez a jutalom egy egész életre szól.” Elkezdődött a nagy szerelem. Róza a kor ünnepelt színésznője volt. A tragikai szerepek illettek hozzá leginkább, melyeket mély átéléssel játszott. 

Öt hónap és tizennégy nap

Ennyi idő telt el megismerkedésük és házasságkötésük között. Ezt a gyorsan igen komolyra forduló szerelmet Jókai barátai közül senki sem nézte jó szemmel. Petőfi is győzködte az akkor nála lakó írót, hogy szakítson a színésznővel. A barát még Jókai édesanyjának is írt, hogy segítsen megakadályozni a házasságot. A pesti pletyka szerint Róza ugyanis híres csábító volt, sőt házasságon kívüli gyermeke is született, akit az apa nem vett nevére. A Jókai és közte lévő korkülönbségről pedig még nem is beszéltünk ‒ a színésznő nyolc évvel volt idősebb az írónál. Jókai édesanyja és testvére megpróbált a szerző lelkére beszélni, váratlanul megjelentek svábhegyi otthonánál. Így írt erről később: „Az asztaltól ugrottunk föl, mely künn volt a fák alatt. Üldöztek! Engem! ... Hogy engemet kergessenek maguk előtt az én áldott jó anyám, a kedves néném…” Végül az anya, Pulay Mária kitagadta fiát, akinek így írói bevételeiből kellett fenntartania magát. Petőfi a következőket vallotta róla egy levelében: „…én semmit, de semmit nem tudok, nem is akarok felőle tudni.” Innentől kezdve Jókai már csak egyetlen emberre számíthatott: Laborfalvi Rózára, aki eleget is tett házassági esküjének. A szabadságharc leverése után együtt bujkáltak, még egy Klapka-féle komáromi menlevelet is sikerült szereznie Jókai számára. Ezzel az író elkerülte a büntetőjogi felelősségre vonást, de csak óvatosan tért vissza korábbi életéhez. Megélhetésüket ekkoriban Laborfalvi színészi fizetése biztosította. Róza viselkedése és tettei végül megenyhítették Jókai édesanyját, haragja eloszlott menye iránt. 

Szerepcsere

Az áttörés 1853-ban következett be Jókai karrierjében: regényeit vitték, mint a cukrot. Ő lett az első magyar szerző, aki könyvei bevételeiből nagypolgári színvonalon élhetett. Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán honoráriumából vásárolta meg svábhegyi telkét, ahol kitartó és következetes munkával feleségével kialakították legendássá vált kertjüket. Együtt ültették a fákat, a bokrokat, a szőlőt. Az íróból szenvedélyes kertész, a színésznőből mesterszakács vált. Erről Jókai Jolán, az író unokahúga így áradozott: „A reggelit maga főzte, és a kávéfőzés mellett tanulta szerepét. Sohasem ittam annál jobb kávét, mint amit ő főzött… Mire Móric bátyánk fölkelt, készen várta a pompás tejszínes kávé és a foszlós bélű kalács, amit szintén maga dagasztott Róza néni.” Laborfalvi konyhája nagy hírnévre tett szert, és nem ok nélkül: a szüreteken bográcsban főzött birkapörköltje, szalonnazsírral locsolt csirkesültje mennyei illatát a környéken mindenki érezhette. De ezek mellett még bent a konyhában is főzött. Jókai szerette ezt a kulináris tékozlást: „A szerelem oltárán elhamvadnak a lángok, de a tűzhely vonzereje örökké tart. Minden tál étel egy szerelmi vallomás, vagy ellenkezője: egy csöndes válóper.” Persze megesett, hogy Róza a ló túloldalán találta magát: befőzéskor még a zongorán is üvegek sorakoztak, a paradicsomok pedig időnként a díványon, papírra kipakolva értek.

Meleg szívet, jó szót mindenki talált

Jókai egy hajókirándulás alkalmával eljutott Balatonfüredre. Akkora hatást gyakorolt rá a festői szépségű táj, hogy eldöntötte, telket vásárol itt, és építkezésbe kezd. A füredi villa tizenhat év múlva épült fel teljesen, több mint két évtizeden át a nyugalom szigetét jelentette a házaspárnak. A kertből szemet gyönyörködtető kilátás nyílt a magyar tenger hullámzó habjaira. Jókai reggelente szemrevételezte növényeit, ahová ritka, külföldről hozott rózsákat is ültetett, majd íróasztalhoz ült, hogy elvégezze aznapra kiírt munkáját. Ezután sétálni indult feleségével a gyönyörű panorámát nyújtó sétányra. Gyakran fogadtak vendégeket. Eötvös Károly így emlékezett vissza az ott töltött időre: „Néha minden szoba, szék, asztal, pamlag úgy tele volt mindenféle konyhai és éléstári készséggel… hogy ha odamentünk, alig tudtuk a kalapunkat hova tenni. De meleg szívet, jó szót mindenki talált.”

Jolán által betekintést nyerhetünk a házaspár intimebb pillanataiba is: „Móric bácsi rendesen szombaton jött Füredre, és hétfőn visszament Pestre. Mikor őt vártuk, volt nagy sütés-főzés, minden, ami kedvenc étele volt Móric bácsinak, azt mind elkészítette Róza néni, de ha Móric bácsi Füredre jött, ő is mindig hozott magával valami meglepetést Róza néni számára. Sohasem láttam házasfelek között azt a gyengéd figyelmet, amellyel ők egymás iránt voltak.”

Nem fenékig tejfel

Ám ne higgyük, hogy Róza és Móric kapcsolata ennyire idilli lett volna. Az ilyen csak romantikus regényekben és naiv lányok képzeletében létezik. Sokak szerint a feleség „hordta a nadrágot”. Egy anekdota szerint olykor despotai magaslatokba emelkedett: az író csak akkor kapott enni, ha bemutatta feleségének az aznapra tervezett munka mennyiségét. Ugyanakkor azt nem tudta megakadályozni, hogy férje alkalmanként szabadon értelmezze a házastársi hűséget, és zűrös szerelmi ügyekbe keveredjen. Természetesen, ahogyan az lenni szokott, ezek nem maradtak titokban. Róza kisebb-nagyobb botrányokat csapott, amikor egy-egy viszonyra fény derült. A Lukanics Ottiliával folytatott románcnak, akit Jókai korábban gyámleányul fogadott, különösen nagy visszhangja volt. Az író róla mintázta leghíresebb regénye, Az arany ember Noémiét. A helyzet pikantériáját fokozta, hogy a csomagot, melyben a lány egy levágott hajfürtjét küldte el, maga Róza bontotta ki. Bár a házastársak között olykor kemény ellentétek és parázs viták voltak, az író nagyon szerette a feleségét, aki nemcsak támasza, de legnagyobb múzsája is volt. Kapcsolatuk az összes botrányt túlélte, közös életüknek csak Róza tüdőgyulladás miatt bekövetkező halála vetett véget 1886-ban. „Jókainak és az irodalomnak szüksége volt Laborfalvi Rózára. Ez az asszony ébren tartotta hiúságát, acélozta munkakedvét, nem engedte se elcsüggedni, se elbizakodni. Zsarnoka volt, aki uralkodott felette, és jó szelleme, aki piedesztált építgetett alája” ‒ írja Mikszáth.

Alább Jókai Mór korabeli tolltartója:

Nagy Bella

1897 tavaszán kopogtattak Jókai ajtaján. A küszöbön egy akkor húszéves nő álldogált. „Remegő hangon adta elő, hogy olthatatlan vágy űzi a művészi pályára, színésznő akar lenni, hivatást érez magában, ámde szülei szegények, s nem tudják érte a színiiskolai tandíjat fizetni. Ha a méltóságos úr meghallgatná a szavalását és méltónak találná rája, vegye pártfogásába...” ‒ írta le az esetet a Tolnai Világlapja. Jókai hátradőlt a karosszékében, és Nagy Bella elszavalta a Tetemre hívást. Ezzel az eseménnyel kezdődött az író és a nála ötvennégy évvel fiatalabb színésznő kapcsolata. Jókai komolyan vette ígéretét: Bellát bejuttatta a Nemzeti Színházba, majd Rákosi Szidi tanodájában szerzett neki tandíjmentes helyet. Fellépett az Óbudai Színházban és a Krisztinavárosi Nyári Színházban is, többnyire Jókai darabjaiban. Szárnyra kapott a pletyka, hogy ez a figyelem nem puszta érdeklődés, hanem az egyre mélyülő vonzalom jele, és házasságra kívánnak lépni. Erre az író családja ‒ igyekezve elkerülni a botrányt ‒ cáfolatot jelentetett meg a lapokban. A jelentős korkülönbség, valamint a lány rossz anyagi háttere (apja szegény zsidó gépész volt) elég indokot adott az aggodalomra, hogy Belláról a legrosszabbat feltételezzék: csakis a pénzéért van az idősödő író mellett. Néhány nappal a házasság megkötése előtt a rokonok már cselekvőképtelennek akarták nyilváníttatni Jókait. „A fölött tanácskoznak, hogy lehetne engem az utolsó órában erőhatalommal elszakítani a menyasszonyomtól, s mint őrültet, a bolondok házába csukatni.”Minden igyekezet ellenére a pár 1899. szeptember 16-án egybekelt. 

Telenovella

„Ebben az országban sok minden, sőt minden: megtörténhetik. És megtörténhetik teljes nyugalommal és zavartalanul. Megtörténhetett az is, hogy meggyalázták, besározták az ország legszentebb öreg emberét…” – fakadt ki Ady. Nemcsak a közvélemény, de a család is nagyobb fokozatba kapcsolt: amikor a házaspár ellátogatott Laborfalvi Róza sírjához, hogy kegyeletüket leróják, Jókai koszorúja mellé Bella is elhelyezte a magáét. Ezt meglátva Jókai Róza (az író fogadott gyermeke) felháborodásában a koszorú szalagját összetépte. Olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy az író végül minden kapcsolatot megszakított családjával, egyetlen örökösévé pedig hamvas feleségét tette meg. Házasságuk azonban mindössze öt évig tartott, Jókai 1904-ben bekövetkező haláláig. A hercehurca viszont nem állt meg: komoly pereskedés indult Jókainé és az író családja között, akik bíróságon próbálták meg visszaperelni az örökséget és az életmű tulajdonjogát. Sikertelenül. Bella a második világháború kitörésekor Londonba költözött, s ott halt meg 1947-ben.