Lila ibolyacsokrok, zsenge fű, sárga virágporzókkal bólogató barkák jelzik a húsvéti időt. Ilyenkor a régi gyerekek új ruhát és új cipőt kaptak, hogy tisztán, ünneplőben vehessenek részt a kereszténység legnagyobb ünnepének szertartásain.

A húsvét az önfeláldozás, a jóság ünnepe. Az egész világ emlékezik a Megváltóra, akiben megtestesült a jóság. Elébe ment a sorsának, vállalta a lelki fájdalmat, amikor szerettei elárulták, és a testi fájdalmat, amelyet a kor kegyetlen szokásai diktáltak. Elszenvedte a megaláztatást is, hogy megszabadulhasson élete szennyétől mindenki, a létező és eljövendő emberek megszámlálhatatlan serege. 

josag-uzenete-kezdo.jpg

A jóság ritka madár manapság. Testvéreivel – a belátással, elfogadással, megbocsátással, segítséggel, önmegtagadással, a másik szeretetével – is csak életünk szép napjain találkozunk.

A mai huszon- és harmincévesekkel, a bölcsődéből óvodába, iskolai napközibe vándorló „kulcsos” gyerekekkel nem foglalkoztak gondos nagymamák és háziasszonyként élő anyák, akik meleg ebéddel várták őket otthon, és megtanították arra, hogy „szép hangosan köszönj a néninek”, ha ismerőssel találkoztak az utcán. 

Nem volt, aki megmondja nekik, hogy az „idősebbet előre kell engedni az ajtón”, „add át a helyedet az autóbuszban”, „nem szabad a másik szavába vágni, ha beszél”, hiszen a gyerekközösségekben farkastörvények uralkodnak – iskolás fiam egyszer, amikor hazajött, dühösen kifakadt, és azt mondta, soha többet nem fog felállni senkinek, hogy átadja a helyét, mert amikor megtette, az egész osztály kigúnyolta. Pedig kellemesebb lenne az élet, ha a másik emberre is figyelnénk, nem csak magunkra. Az „én, én” mellett sok idő, hely és alkalom van az „ő, ő” megsegítésére, támogatására is.

hirlevel_web_banner_1_155.jpg

Megváltozik az ember hangulata, ha a zebra előtt várakozva, a közelgő autó megáll, és a sofőr int, hogy „tessék”; ha az elárusítónő ránéz a vevőre, és kedvesen csomagolja be az árut; ha a postás szépen összehajtogatva dobja be az újságot a postaládába, vagy ha a férj azt mondja ebéd után: „maradj csak, majd én elmosogatok”. Napjainkat megszépítik az önzetlenség, a másikra figyelés kisebb-nagyobb jelei, nem beszélve arról, hogy a példákból tanulnak a gyerekek is. 

A húsvét nemcsak a szenvedés szinonimája, hanem a szereteté is. A nagy szereteté és a jóságé, amelynek hétköznapi változatait minden ember maga is gyakorolhatja az év minden napján. 

K. Cséfalvay Eszter