Pár évvel ezelőtt történt, hogy álltam egy szálloda dizájnos fürdőszobájában, és a fémből megálmodott fát idéző zuhany előtt próbáltam rájönni, hogyan is tudnám megengedni a vizet. Nem volt ott se vízcsap, se fogantyú, semmi. Akkor jutott eszembe először: lehet, hogy túl régimódi vagyok ehhez a mai modern világhoz...
Változik a világ. Özönlenek az újítások, javulnak az eszközök, amelyek megkönnyítik az életünket. De erősödik bennem az érzés, hogy minden bonyolultabbá is válik, és az élet ezzel együtt egyre fárasztóbb lesz.
A bevezetőben említett eset után még sokszor szembekerültem az új technológiákkal. Például amikor ebédelni akartam egy külföldi plázában, ahol robotok hordták ki az ételeket. Ez a csodapincér érthetetlen volt: köszönt, motyogott, kérdezett és utasított. Én annyira ledöbbentem a látványtól, hogy nem tudtam értelmezni az utasításokat, bepánikoltam, s amikor remegő kézzel átvettem a salátámat (amihez ekkorra már nem volt étvágyam), a nyafogó szörnyeteg kiadta a parancsot: „Tegye vissza!” Álltam ott értetlenül, amíg rá nem jöttem, hogy az átvétel előtt meg kellett volna nyomnom egy gombot...
Hűségkártyák és elfelejtett jelszavak
A nagyáruházakban működő önkiszolgáló kassza volt az első fecske, amely előrevetítette számomra ezt az új világot. Folyton azt ismételgette, hogy tegyem az árut a csomagolóterületre, amikor az már régen a megadott helyen volt, és mindig azt akarta, hogy szkenneljem be a hűségkártyámat, amikor nincs is olyanom. S utána jön a megalázás, mert oda kell hívni a személyzetet, és restelkedve bevallani, hogy „ezt én valahogy nem értem”, s aztán elviselni a szemforgatást és sóhajtozást.
S akkor jön a gondolat: hát igazán olyan tehetetlen és oktondi vagyok, hogy nem tudom megjegyezni, hogyan működik a rendszer, és képtelen vagyok megtalálni a „napraforgómaggal megszórt croissant” árucikket?
Utálom a kuponokat, a gyűjthető pontokat, a hűségkártyákat, és unom, hogy ezerszer el kell ismételnem, hogy „nekem olyanom nincs”, „nem kérem”, „nem igénylem”. Aztán hallgatni, ahogy az előttem álló sorban ismételgetik a vásárlók, hogy „van, de otthon felejtettem” vagy „nem találom az applikációt”.
Hát rendben van, igyekszem én is. Letöltöttem egyet, de amikor fel akartam használni, akkor kioktattak, hogy „az applikáció még nem működik”, de ha ímélcímmel bejelentkezem, és visszaigazolom a fiókomat az SMS-ben küldött számsorral, akkor működni fog. Sajnos azonban időközben elfelejtettem a jelszót, amit megadtam. Persze, könnyedén visszaszerezhetem, ha rákattintok az „elfelejtettem a jelszót” gombra, megvárom az ímélt, beírom az új jelszót... Mindezek után lehet, hogy megkapom azt a hosszú számkígyót, amely feljogosít arra, hogy a huszadik kávét ingyen átvegyem…
Talán bennem van a hiba, hogy türelmetlen vagyok az új dolgokhoz, de azt is be kell vallanom: gyakran felötlik bennem, hogy semmit nem értek és öreg vagyok én már ehhez...
Más idők jönnek
Szerencsémre jó pár hozzám hasonlóan „értetlen” ember van a környezetemben. A barátnőm még ma is szégyenkezve meséli, hogy egy sportboltban egy szót sem értett abból, amit az elárusítónő mondott neki, és mindenre vissza kellett kérdeznie. Vagy ott van a másik barátnőm, aki egy luxusétterem hasonlóképpen emelkedett stílusú toalettjében sehogy sem tudott hozzáférni a kéztörlő papírhoz. A megjelölt hely előtt mozgatta a kezét, megnyomott minden gombnak látszó valamit… de semmi. „Érted te ezt, hogy szégyenszemre vizes kézzel hagytam el a mosdót?” – kérdezte kétségbeesve.
Értem én. Persze hogy értem. De egyszer el kellett érkeznie ennek a pillanatnak.
Még emlékszem azokra az időkre, amikor a toalettekben minden világos és érthető volt. Amikor a pénztárnál ott ült a pénztárosnő, a könyvelést élő emberek végezték, és minden évben türelmesen elmagyarázták, hogy mit hol kell aláírnom.
Ugyanakkor ebben az új rendszerben mindjárt az elején gond van, ha nem jut eszembe a jelszó vagy a bejelentkezési kód. Félek, hogy olyan kor következik, amikor az utcákat megtöltik az összezavarodott nyugdíjasok, akik nem tudnak ennivalót vásárolni maguknak, vagy ott toporognak az „okos” automata toalettek előtt, és még a kisdolgukat sem tudják nyugodtan elvégezni...
