Mit jelent az ünnep, mit mondjunk a gyereknek, van-e ünnepi varázslat? Ezekre a kérdésekre keresi a választ két fiatal anyuka (történetesen a munkatársaink), ám mindketten a maguk módján. Az egyiknek van fegyvere a varázshoz, a másik úgy érzi: üres a keze. Vajon melyiküknek könnyebb?
Megint itt van a kedves füllentések időszaka. Minden nap elmegyünk a kislányommal a vevőkre váró fenyőfák mellett, miközben a miénket az angyalka hozza. Minden nap azon gondolkodom, mit fogok mondani, ha megkérdezi, miért vesznek az emberek fenyőfát, ha az angyalka úgyis hoz nekik…
Végh Koncz Csilla
Gyönyörködik bennük általában, még díszítetlenül is: és ez a bámészkodás nekem épp kapóra jön. Volt már, hogy azt mondtam, az üzletekbe viszik a fákat, mert oda nem jár az angyalka, vagy hogy a fenyőfát megveszik, de éjjel az angyalka díszíti suttyomban. Fordítva is rémlik, amikor nem is a fákra, hanem a fenyőkön pompázó díszekre lett figyelmes. Olyankor a fát az angyalka hozza, a szülők pedig segítenek díszíteni. Szerencsére nem nyomoz tovább, elégedett a szerencsétlen, döcögő válaszokkal.
Én gyerekkoromban a testvéreimmel díszítettem a karácsonyfát. Az angyalka nem jött szóba. Talán mert már csak én voltam kicsi, vagy mert a díszítés jó közös program volt. Sok (hamis) énekléssel, karácsonyi lemezzel, sütiillattal. Mióta anya lettem, és lévén a családban több kisgyermek, belementem ebbe a jóindulatú hazudozásba. Néha belegabalyodik a nyelvem, mert a Jézuskát is belekeverik – és most már belekeverem én is. A lányom nem foglalkozik vele túlzottan, hogy ki is volt ő, csak azt tudja, hogy karácsonykor született, meg hogy ő teszi az ajándékokat a fa alá. De akkor miért írnak és írunk mi is levelet a Télapónak? És ki a csuda az a Mikulás?
Végh Koncz Csilla
Egyelőre úgy tesz különbséget, hogy a Mikulásnak, akit Miklósnak is emleget, süvege van, a Télapónak meg gombócos piros sapkája. Általában zöld kesztyűt rajzolok neki, de ő bizony látta, hogy egyszer fekete volt a kezén. A legjobb, amikor a mesekönyvben gombócos sapkás fickót rajzolnak, és a szövegben Mikulás van. Ha nem veszem észre időben, és nem Télapónak olvasom, akkor felháborodottan javít ki.
A Mikulás csomagot hoz, vagy szenet (csak fel ne kerüljek a szenes listára! – mondta egyszer), pedig nagyon közel voltam hozzá, hogy felindultságomban szenet csomagoljak neki. A Mikulás szerencsére megbocsátott – persze komoly feltételekhez kötötte a csomagot. A Télapónak a levélben viszont konkrét ajándékokat kell írni. Valószínűleg összedolgoznak a Jézuskával, sőt az egész pereputty dolgozik, a mesékben látott/hallott manók, a Télapó, a felesége, az angyalkák és egy csomó mindenki.
A Mikulást néha tűzoltó bácsik kísérgetik mifelénk, és a krampuszt is hozza magával. Az oviba egyedül megy, gondolom, hogy ne sírjon a sok kisgyermek, magyarázom. A krampusz főleg azért figyel odakinn, hogy ki hogyan viselkedik.
Aztán ott vannak a kandallóra vagy az ágyakra felakasztott zoknik. Nálunk cipőket kell tisztogatni Mikuláskor, másoknál meg zoknikat karácsonykor. Ahány ház, annyi szokás. A kéménybe majdnem beszoruló Télapó, akinek forró csokit meg kekszet kell hagyni, bejön neki. Vicces és kedves.
– Ma meggyújtjuk a második gyertyát? – kérdezi.
– Nem tehetjük, majd csak vasárnap, ahogy az előzőt is. Négy adventi vasárnap van karácsonyig, és mindegyiken meggyújtunk egyet.
– De akkor a kalendáriumból miért vesszük ki minden nap, ami benne van?
– Mert az december első napjától egészen karácsonyig minden egyes napra tartogat meglepetést.
Ezután megvizsgáljuk a számokat, egytől huszonnégyig. Aztán örömében – némi segítséggel – elszámol százig. Valahogy így telnek adventi napjaink, narancsot tűzdelünk, és minden rendrakás után újabb rendrakás jön. Mert a koszorúval, szaloncukorral díszített asztal nem maradhat színes ceruzák, kifestők, csokipapírok nélkül.
Ez az időszak nemcsak apró füllentésekkel jár, hanem nagy fejtöréssel is. Oké, hogy írunk a Télapónak, oké, hogy vannak kívánságok, az ajándékokat is igyekszem időben beszerezni, de hogyan oldjam meg, ha valaki IGAZI szárnyas egyszarvút kér karácsonyra? (A lóra felszerelt játékszarv, sajnos, nem bizonyul jó megoldásnak.)
Aki mesél: Varga Henrietta
Varga Henrietta
Psszt… Abigél végre elaludt. Most már mesélhetek a mi karácsonyi csodánkról… A kislányom minden nap mesére és imára alszik el. Egy anyának megható, mikor gyermekével együtt énekelheti a „Jézuskám, Jézuskám, figyelj most reám…” kezdetű gyermekdalt. Abigél egyre fogékonyabb mindenre. Főleg most, hogy lélekben már a karácsonyra készülődünk.
Gyakoroljuk a „Mennyből az angyal”-t és a „Kiskarácsony, nagykarácsony” kezdetű karácsonyi dalocskákat. Emlékszem, gyermekként milyen nagy öröm volt számomra a karácsonyi közös éneklés. Mindig én voltam a leghangosabb, pedig én voltam a legkisebb. A nagyszüleimnél megvacsoráztunk, majd a nővéremmel felálltam a lépcső legmagasabb fokára – és onnét énekeltünk a családnak. Az angyali csengőszóra vártunk, ez adta meg a jelet, hogy nyílhat az ajtó: Jézuska már gondosan elrendezte az ajándékokat a karácsonyfa alatt.
Uzsgyi, fel a nappaliba, apa, anya, mama, nagypapa pedig szaladt utánunk, hogy együtt örüljenek velünk. Lelkünk díszbe öltözött, a csillagok sorban kigyúltak, s ahogy múltak az órák, egyre türelmetlenebbül vártuk az éjféli misét. A Jézuska valahogy mindig a templomba vitte a világ legdíszesebb és legmagasabb karácsonyfáját... Gyermekként ez jelentette nekem a karácsony csimborasszóját!
Ma ugyanúgy nevelem a kislányomat a karácsony csodájára, ahogy engemet neveltek a szüleim gyermekkoromban. Abigél ugyanúgy szereti a karácsonyi varázst, ahogy én szerettem ennyi idősen. Három héttel ezelőtt, amikor meggyújtottuk az adventi koszorún az első gyertyát, elmagyaráztam neki, hogy mind a négy lángnak megvan a maga jelentése: béke-hit-szeretet-remény. A hitre felkapta a fejét.
– Anya, mi az a hit?
– A hit azt jelenti, hogy minden nap imádkozunk a családunkért az Istenkéhez.
Egyéb magyarázatot nem kívánt a kérdés. Abigél azóta alig várja, hogy a negyedik gyertya is lángra kapjon, mivel tudja, hogy utána már csak pár nap van hátra karácsonyig. Minden nap megkérdezi tőlem, hogy mikor megyünk a templomocskába… Füleken van egy szépen feldíszített, ember nagyságú betlehem, amihez mindig kilátogatunk. A kis Jézuska még nincs a betlehemben, csak karácsonykor helyezik a jászolba. Abigél a maga módján várakozik. Minden este Jézuskáról szólnak a meséink, ő pedig csupa fül. Utánam ismételi, hogy Jézuska hozza szeretetcsomagjában a karácsonyfát és az ajándékokat. Jézuskától kapunk minden jót az életben...
A karácsonyfát mindig szenteste előtti éjjel díszítjük fel nagy titokban. Másnap Abigél angyali csengettyűszóra ébred. Óriási meglepetés a nappaliban álló díszes karácsonyfa. Az ajándékokat este, a közös családi vacsora után teszi Jézuska a fa alá. Ahogy az én gyerekkoromban is.
Abigél még nem kérdezi meg, hogyan képes valaki egy éjszaka alatt minden gyereknek ajándékot vinni, hogy bír el ennyi csomagot, vagy hogy jut át az ablakon... A kicsiknek ezek a csodák még mind elképzelhetők. Mesékben, varázslatokban gondolkodnak, nincs számukra lehetetlen. Valahogy hiszek benne, hogy a gyerekeknek szükségük van mesés lényekre, tündérekre, manókra, Mikulásra és Kisjézusra. Számukra az év utolsó hónapja maga a valóra vált mese. Édesapám évekig a Mikulás hazájában dolgozott, és egy decemberi napon meglátogatta őt, hogy az unokák nevében „megköszönje” a fáradozását, hogy minden évben meglátogat bennünket. Egy csodálatos fotó is készült róluk. Anyukám minden év decemberében kiteszi ezt a képet az előszoba asztalára. Ahányszor Abigél csak ránéz, mindig megkérdezi nagyapát:
– Papa, te jártál a Mikulás házában?
– Igen, jártam – mosolyodik el édesapám.
– Én is elmennék hozzá. Anyával készítettünk neki papírgurigából Mikulást és hóembert – magyarázza, majd tovább faggatózik:
– És jól ismered őt?
– Ami azt illeti, igen. Van rá kapcsolatom – kuncog a papa.
– Akkor mondd meg neki, hogy küldje el értünk a szánját. Anyával elvinném neki az ajándékomat. Anya azt mondta, hogy jobb adni, mint kapni. Én sok ajándékot kapok, de lehet, hogy a Mikulás senkitől sem kap ajándékot. Ő csak mindig ad!
Abigél még nem kérdezi meg, hogyan képes valaki egy éjszaka alatt minden gyereknek ajándékot vinni, hogy bír el ennyi csomagot, vagy hogy jut át az ablakon... A kicsiknek ezek a csodák még mind elképzelhetők.
A konklúzió: fontos, hogy kiskorában mindenki megtapasztalja az önzetlen ajándékozás örömét. De nekünk, felnőtteknek is szükségünk van a megfoghatatlanra, a misztikumra. Én és a nővérem rég tudjuk, hogy nem a lappföldi Mikulás hozza az ajándékokat, és nem Jézuska díszíti fel a karácsonyfát – mégis, a mai napig hinni akarunk a varázsban.
Mert olyankor, ha csak kis időre is, de újra egy gyermek szemével nézhetünk bele a nagyvilágba. Abika nemrégiben kapott egy bukszát a nagyszüleitől, melybe az aprót gyűjti. Hogy mire? Hát a „nagy útra”. A nagy útra a Mikulás hazájába...
Végh Koncz Csilla, Varga Henrietta
