Segítségre van szükségem, mert nem tudom mitévő legyek, hogyan orvosoljam bajomat. A helyzet az, hogy anyukám halálával kapcsolatban lelkiismeretfurdalásom van!

Hogy megértse történetemet, kezdem az elején. Kétéves koromban az anyukám, arra hivatkozva, hogy képtelen engem is, és újszülött öcsémet is rendesen ellátni, egyszerűen „odaadott” az egyedül élő nagymamámnak. Ő ugyanabban a városban lakott, mint mi. Jó lesz ott a gyereknek – mondták.

karma-kezdo-2.jpg

Végül is jó sorom volt, megkaptam a szabadságot, a nagyanyai szeretgetést – de megfosztottak a család egységétől. És mi tagadás, hiányzott az anyai ölelés is. 14 éves koromban hirtelen gondoltak egyet, és mégis hazavittek (ahová időközben még egy húgom is született), de már nem igazán tudtak mit kezdeni velem. Így az alapiskola után egy távoli középiskolába kerültem, ahol kollégiumban laktam. Akkor nem tudatosítottam, de most már tudom, hogy az átélt gyermekkori traumák mély nyomot hagytak bennem.

Anyuval nehéz természete miatt sose találtuk meg a közös hangot. Viszont apukámmal sikerült jó kapcsolatot kialakítani. Amikor öcsém 32 évesen egy autóbalesetben meghalt, anyám még jobban megkeményedett. Később apu meghalt, s az akkor már idős anyukám végképp megbetegedett. Egyre rosszabbodott az állapota. Testvéremmel naponta látogattuk, segítettük, amiben csak tudtuk.

Beosztottuk időnket, hogy reggel, este legyen vele valaki. De egy nap az orvos azt mondta: állandó felügyeletre van szüksége. Húgom kijelentette, ő nem vállalja, és különben is, annak idején aput ő ápolta.

Utána csak nagy nehezen talált munkát, és igazán megérthetem, hogy ezt már nem tudja beáldozni. Azt mondta, most rajtam a sor. Engem meg kivert a víz, és éreztem: erre képtelen vagyok! Meg én is féltem, hogy elvesztem az állásomat. Egy hónap fizetetlent kivehettem volna ugyan. Szerettük volna anyut megbízható helyen tudni, de csak egy nem éppen jó hírű otthonban tudtuk elhelyezni, ahová nekünk kellett naponta bevinni az ágyneműt, és mi kísértük a heti orvosi vizitekre is. Anyu ekkor már magatehetetlen volt. Láttuk, hogy rosszul bánnak vele, kiabálnak rá, ráncigálják, de nem tudtunk megoldást találni.

Aztán egy nap bekövetkezet: épp a szokásos heti orvosi kivizsgálásra vártunk a váróteremben, amikor anyu a tolószékben egyszer csak meghalt. Egy pillanat műve volt az egész, engem mégis borzasztóan megrázott. Soha nem gondoltam volna, hogy a kezeim között hal meg. Azóta gyötör a lelkiismeretfurdalás, mert nem tudok szabadulni a gondolattól: ha otthon ápolom, akkor talán még mindig élne! De képtelen voltam rá!

Rebeka

hirlevel_web_banner_2_357.jpg

Kedves Rebeka!

Nézzük spirituális szempontból, az ok-okozat törvénye alapján, mi is történt Önöknél. Az édesanya a második gyermeke születésekor úgy érzi, nem fog tudni a nagyobbik, akkor kétéves lányáról is gondoskodni – így hárít. A nehéznek ítélt feladatot áthárítja másra. Kapóra jön, hogy a nagymama egyedül marad. Szabad akaratából átadja nevelésre kislányát, nem gondolván bele, hogy mit tesz... Milyen következménye lesz a tettének a lánya és az egész család számára. Itt olyan tudatszintű lélekről van szó, aki nem érzi a felelősség súlyát. Egyedül az önös érdek motiválja!

A lélek, fejlődésének ebben a szakaszában, még nincs tisztában azzal, hogy minden egyes döntésünk, cselekedetünk megméretik az adok-kapok törvény alapján. Ha jót adok, jót kapok vissza, ha mást, akkor azt. Senki sem kivétel ez alól. Régebben akár több inkarnációt (leszületést) is kellett várni a léleknek a karma ledolgozására, az anya viszont megkapta a lehetőséget, hogy még ebben az életében elrendezze az elrendezendőt. Először akkor, amikor fiútestvérük, akinek születése miatt édesanyja másra bízta a nevelését, autóbalesetben meghalt. Anyukája egészségi állapota megrendült, és az apa halála után végérvényesen kezdett leépülni.

És habár a húgával felváltva reggel-este látogatta, főzött, mosott, takarított rá – ám a 24 órás felügyeletet már nem tudta bevállalni. De ez nem is volt kötelessége! Mert itt, ennél a pontnál aktivizálódott az édesanyja karmájának második része.

Meg kellett tapasztalnia az elhagyatottság, a kiszolgáltatottság érzését, amit annak idején Ön is átélt! Most az anyukáján volt a sor! Egy olyan intézetbe került, ahol rosszul bántak vele. Az anya a kórház várótermében lehelte ki lelkét, 85 évesen, egy tolókocsiban, amelyet pont az a gyermeke tolt aggódva, akit ő olyan könnyelműen a nagymamának adott. Önt mégis lelkiismeret-furdalás gyötri. Kedves Rebeka, ha legalább egy gesztust, egy felajánlást tett volna, hogy hazaviszi (amire nem került volna sor, mert az anyukája lelkének tapasztalásra volt szüksége), akkor ez most nem lenne. Mert ezzel megmutatta volna, hogy már nem haragszik – meg tudott bocsátani.

Így viszont nem marad más hátra, minthogy ezt megtegye. Mert a karma törvénye Önre is vonatkozik. Ha ez sikerül, végre megszabadul lelke a 60 éve cipelt sérelemtől, és a megbocsátó szeretet feloldozást ad az eltávozott anyukája lelkének is. Útravalóul hadd erősítsem meg e szép bibliai idézettel: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát a Mennyei Atyátok.” Máté 6,14