Kedves barátnőm panaszkodik, hogy rengeteg uborkát kapott, de neki nincs kedve dolgozni vele. Hiába hajtogatta a férje, hogy a saját savanyúság jobb, mint a bolti (legalább tudjuk, mi van benne), barátnőm nem engedett. Így végül a férj állt oda a nagy fazék mellé. Alábbi receptjeinkkel kedvet szeretnénk csinálni a kedveszegett háziasszonyoknak a befőzéshez, mert egy szó, mint száz: ebből is a házi a jobb! 

Július végétől szeptemberig kapni a pia­con eltenni való paradicsomot. A vastag héjú, idegtépően egyforma hűtőházi ször­nyeket ívben kerüljük. Az igazinak a zöld gallérkája illatozik, a héja vékony, a belseje leves, ízes.

kedvcsinalok-befozeshez-paradicsomle.jpg

PARADICSOMLÉ

Hozzávalók:

5 kg paradicsom (ez alatt nem érdemes vacakolni vele)
egy kevéske olívaolaj

Eszközök:

Vájdling, nagy lábasok, paradicsompasszí­rozó, tölcsér, merőkanál, szűk nyakú üve­g, celofán (csatos üveghez nem kell!).

Elkészítés:

A megmosott paradicsomot kicsumázom, felnégyelem, és fél óráig főzöm. Utána átpasszí­rozom, visszateszem kis lángra, és ami­kor megint bugyogni kezd, nyakig töltöm az üvegeket (először csak egy-egy merő­kanálnyit, el ne repedjenek). Megy a tete­jükre egy kanálka olaj, aztán lehet lezárni, majd nyo­más a dunsztba, és kész.

Felhasználása:

A sima lé levesnek és téli ételekhez (káposzta, krumpli, főtt hús stb.) jó, de inni is finom. Akkor ízesítem szükség szerint, amikor kinyitok egyet. 

elofizetes_uj_no_0.png

TÉSZTASZÓSZ

Hozzávalók:

4 kg paradicsom
2-3 szál nagy sárgarépa
2-3 szál nagy fehérrépa
1 db nagy zellergumó
2-3 fej vöröshagyma
1 fej fokhagyma
1/2 l olaj
10-15 db babérlevél
1-1 szűk marék friss rozmaringlevél és szurokfű (oregánó)
1 nagy marék friss bazsalikom
Koronás cukor
só, őrölt bors

Eszközök:

Tálak, két nagy fazék, vágódeszka, éles kis kés, fokhagymaprés, botmixer vagy turmixgép, merőkanál, kis üvegek, celofán.

Elkészítés:

A paradicsomból a fent leírt módon sűrű levet főzök, és félreteszem. A zöldsé­geket és a hagymát fölaprítom, a fok­hagymát gerezdekre szedem. Az olajban megpirongatom a gyökérzöldségeket: jó, ha egyik-másik kap egy kis színt. Köz­ben hozzáadom a hagymát, végül bele­nyomom a fokhagymát is. Felöntöm a paradicsomlével, belerakom a babérlevelet, a sót, a cukrot meg a borsot, és főzöm az egészet, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Csak az utolsó tíz perc­ben teszem hozzá a zöld fűszereket, mert azoknak árt a hosszasabb hőkezelés. A babért kihalászom, a szószt simára turmixolom, és pár percre visszateszem a tűzre, hogy jó forrón tudjam beüvegezni.

Felhasználása:

Összerottyanthatjuk egy kis gombával vagy egy tonhalkonzervvel, darált hús­sal, két kanál tejföllel, koronának meg jöhet egy marék reszelt sajt. Pizzá­ra, melegszendvicsre, sós palacsintákhoz is kiváló.

kedvcsinalok-befozeshez-paradicsomszosz.jpg

LECSÓ

Hozzávalók:

5 kg paprika
3 kg paradicsom
1 kg hagyma
1 l olaj
1/2 marék

Eszközök:

Vájdlingok, nagy fazék, vágódeszka, éles kis kés, nagyobb üvegek, celofán.

Elkészítés:

A hagymát szálára, a paprikát szeletek­re, a kicsumázott paradicsomot négyfelé vágom. A hagymát fölteszem az olajban, és amikor üvegesedik, hozzáadom a papri­kát. Amikor összeesett, jön a paradicsom meg a só. Keverni kell, mert odakap! Ha megfőtt, forrón, gyorsan beüvegezem, az üvegeket fejre állítom, majd megy a dunsztba, és kész. Az olaj fel fog jönni a tetejére, és megóvja a romlástól. Ha a paradicsomot pár pillanatra for­ró vízbe mártjuk, könnyen le lehet húz­ni a bőrét. Kicsit időigényes, de tényleg jobb, ha nem pöndörög benne annyi héj. Ami az arányokat illeti: ahány ház, annyi recept. Van, aki mindenből egyforma mennyiséget vesz, van, aki hagyma nél­kül teszi el.

kedvcsinalok-befozeshez-lecso.jpg

RUMOS DINNYE

Macerás és költséges finomság, de bőven megéri a ráfordított pénzt és időt.

Hozzávalók:

2 kg kemény sárgadinnye (tisztán mér­ve, héj és mag nélkül)
1,2 kg Koronás kristálycukor
8 dl víz
5 dl rum

Eszközök:

Tálak, nagy fazék, éles nagy és kis kés, fa vagy műanyag szűrőkanál, üvegek, celofán.

Elkészítés:

A dinnyét 2 cm-es kockákra vágom. Cukorból és a vízből szirupot készítek, felforralom, leszedem a habját, majd hozzátöltöm a rumot, és amikor újra forr, beleteszem a gyümölcsöt. Addig kell főzni, amíg üveges nem lesz. Kever­ni nem jó, csak rázogatni kell. A kockákat a szűrőkanállal kihalászom a szirup­ból egy cseréptálba, a levet pedig lassú tűzön addig főzöm tovább, amíg be nem sűrűsödik, mint a méz. Ráöntöm a dinnyére, letakarom, és két napig hűvös helyen pihentetem. Akkor a levet megint leszű­röm, felforralom, és forrón a dinnyére öntöm. Amikor kihűlt, be lehet üvegezni, mehet egyenest a spájzba. Ugyanez készíthető kemény ősziba­rackból vagy a kettőből vegyesen. Per­sze, jól néz ki, ha többféle színű dinnyét vagdosunk a tálba. Karalábévájóval csi­nos gombóckákat is lehet kanyarintani a gyümölcsből (a gyerekek boldogan fog­ják kirágni a csipkés maradék héjat).

Felhasználása:

Szemenként! Fagyit, tortaszeleteket koro­názni, még apróbbra vágva gyümölcs­rizsbe – vagy egy bánatos téli estén csak úgy bekapni egyet-kettőt, vigasztalásul. Nem gyerekcsemege.

kedvcsinalok-befozeshez-rumos-dinnye.jpg

SÁRGADINNYE BORECETBEN

Hozzávalók:

2 kg nem túl érett sárgadinnye (héjastul mérve)
60 dkg Koronás cukor
1 l jó borecet
1 mk. frissen törött bors
pár szál friss kapor

Eszközök:

Tálak, nagy fazék, éles nagy és kis kés, üvegek, celofán.

Elkészítés:

A dinnyét lehámozom, kibelezem, szelet­kékre vágom, és nyakon öntöm az ecettel úgy, hogy teljesen lepje el. Pár órát leta­karva áll, majd lecsurgatom. A cukor­ból és az ecet feléből szirupot főzök, pár percig forralom benne a dinnyét, hozzá­adom a borsot és a kaprot, és 24 óráig állni hagyom. Másnap leszűröm, és a dinnyét üvegekbe rakom. A levét felfor­ralom, a dinnyére öntöm, az üvegeket gyorsan lezárom, fejre állítom, és negyedóra múlva mehetnek a dunsztolókosárba. Pecsenyékhez, hideg sültekhez ritka finom savanyúság.

kedvcsinalok-befozeshez-sargadinnye.jpg

–néva–
Cookies