A nő, aki becserkészi a férfit, és nem rest használni – kizárólag örömszerzésre. Őt ma a modern terminológia poliamoristának mondja.

A férfit, akinek sok nővel volt dolga, olyan jelzőkkel szoktuk illetni, hogy nőfaló, kujon és még sorolhatnánk. Aztán van a másik oldal, a nő oldala: akinek ugyanilyen fontos a testi kapcsolat.

kendozetlenul-kezdo2.jpg

Virág rebbenő szemű, hosszú barna hajú nő, negyvenéves. Egy nagy fuvarozócégben menedzser, sok pénzt keres. Egyedül él egy tetőtéri lakásban, rengeteget dolgozik – de csak kevesen tudják, hogyan él. Ha most Virágot cicababának képzeljük el, téves úton járunk. Nincs rajta semmi mű, annyira természetes, hogy Mona Lisa jutott róla az eszembe.

– Mikor lett az életedben a többszívűség a legfontosabb? Vagyis a több férfival folytatott örömszerző élet?

– Az első szexuális kapcsolatomra 18 éves koromban került sor. Pityuban életem szerelmét láttam, ő nem sokkal az aktus után lapátra tett. Másfél évvel később megismertem Lacit, gyógyír volt a kifosztott lelkemre. Őt meg rajtakaptam egy másik lánnyal – s ez így ment a végtelenségig. Harminchárom éves voltam, mikor a szobámban zokogva megfogadtam, hogy innentől kezdve én leszek a fontos. Az én örömöm, az én szívem.

– Ez hogyan sikerült? És előtte miért nem sikerült?

– Mert több, nem csupán egyetlen szeretőben gondolkodtam. A „házi nyúlra nem lövünk taktikát” alkalmaztam. Idegen férfiakat kerestem, akik semmilyen szállal nem kötődtek S.-hez, ahol élek. A televízió teletextoldalát használtam. Az elejétől nyílt lapokkal játszottam, senki nem vett zsákbamacskát! Tisztáztam velük, hogy más kakasok is vannak az én ketrecemben. A férfiak belelkesültek.

A szerelemhez valami felfokozott állapotot társítunk. A mai generáció egy túlerotizált világban nőtt fel: s ez jócskán feljebb tolta az ingerküszöbünket. Megszállottan csak az élményeket akarjuk, azt hisszük, ez a legtöbb, amit az élettől kaphatunk.

– Nem féltél idegenekkel találkozni?

– Nem, egyetlen percig sem. Van egy jó barátnőm, aki mindenről tud. Megszerettem a szexet, élveztem, hogy irányíthatok. Végre én osztottam a lapokat.

– Nem volt fájó, hogy más nő is ott van a pakliban?

– Nem. Hisz nálam is mindig ott van más férfi is, s ezt a férfiak is tudják. Megtanultam, hogy az érzelmekkel vigyázni kell. Egyszer az egyiket jobban megkedveltem, mint a többit, mire közölte, hogy kimegy Angliába pincérkedni. Akkor egy kicsit elegem lett, bezáródtam, mint éjszakára a tulipán. De fél év után megráztam magam. Azóta nemigen szegtem meg a magam által felállított szabályokat. Újra ismerkedni kezdtem, de akkor már a világhálón.

– Kinyílt Pandora szelencéje?

– Beregisztráltam minden szóba jöhető ismerkedő oldalra. Rádöbbentem, hogy a világ tele van kiéhezett férfiakkal, akik csak a vadat hajtanák. Volt, akivel motelbe mentem, másnak a lakására. Sor került légyottra autóban, parkban, öltözőkabinban, szórakozóhelyen. Az ember nagyon találékony tud lenni. Bécsbe vagy Pestre is kiutaztam, azok voltak a legromantikusabb találkák. Néha akadtak különleges kérések is, például kötözzem ki a férfit. Ez tetszett, de mikor velem csinálták, az már nem. Végre igazi önmagam lehettem, senkinek nem kellett megfelelni.

hirlevel_web_banner_1_336.jpg

– Te is könnyen megfogalmazod az igényeidet?

– Ezeket a kapcsolatokat kizárólag azért kerestem, hogy nekem jó legyen – és persze nekik is, mert elkezdtem élvezni az örömadást. A férfi egy játékszer, de én is az vagyok. Fifti-fifti. Minden férfi azt hiszi magáról, hogy ő különleges, és el tud majd kápráztatni. Én ilyenkor csak várok, várok, a végén már fejben a bevásárlólistát rakom össze. Engem nehéz meglepni.

– Van elvárásod, hogy milyen legyen a szerető külseje?

– Szeretem a rövid hajú, tetkós pasikat, akiknek rosszfiús a kinézetük. Ha bejön a pasi, videóbeszélgetést kezdeményezek, ott hamar kibújik a szög a zsákból. Sokan szóban félénkebbek, mint írásban: őket kizárom. Nem leszek a dadusuk. Az egyik nap bejelölt egy régi osztálytársam öccse: nem értette, mit keresek én itt? Mire visszakérdeztem: és te? Nősen? Nagy volt a szája, mígnem azt mondtam, hogy találkozzunk. Másnap egy kávézó előtt felvett, és egy közeli erdőben tüzetesebben megismerkedtünk. Azóta is tart a viszony.

– Megkérdezted már magadtól, miért felel meg ez neked?

– Itt én számítok, nem csupán a férfi vágya. A férfiak nehezen kezelik, hogy nem tudnak irányítani. Rámenős vagyok. Biztosan meglincselnek a nőtársaim, de engem egyáltalán nem érdekel, ha a pasinak két pici gyereke van és szerető hitvese. Ha őt nem zavarja, hogy virágról virágra száll a párja... Mert nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy többen vannak az ágyban. Ha meg nem, akkor az a férfi nem is érdekli.

Jelenleg három férfi van tartósan az életemben, az egyik a nős férfi, ő több mint öt éve, Tamás két éve és Zoli három éve. Mindkettőjüknek van élettársa, de azt mondják, nem elég az otthoni cicus. Mellettük néha vannak kalandjaim.

– Van valami, amire általuk döbbentél rá?

– Mindig az kell, ami nincs. Ismerem a nős férfi feleségét, tipp-topp nő. Haja beszárítva, rebeg a műszempillája, tökéletes az alakja... A férfiak az ilyen nőkre mondják, hogy „fullos”. A férjnek meg mindig az a kívánsága, hogy én legyek csak egyszerűen felöltözve. Ne legyen rajtam smink, a hajamat kössem lófarokba.

– Tamás az egyik, akit a keresztnevén említettél...

– A legcsodásabb szexuális élményeket neki köszönhetem. Egy predátor, ragadozó, a barátnője sem bírja a tempóját. Netes ismertségből indult ez a kapcsolat is. Tamással jólesik találkozni, mert hihetetlen jó szerető: de ennyi. Én a családról nem beszélgetek vele, s ez neki is kényelmes. Hát még nekem! Tamás néha hárít, mert megszólal a lelkiismerete. „Ez így nem lesz jó, nem lehet ezt tovább folytatni.” Szerinte olyan vagyok neki, mint a drog.

– Ha összeszámolod, mennyi pasival volt már dolgod?

– Nem számolom, de sokkal. Mindig monogám kapcsolatra vágytam, de nem tudom, hogyan kell csinálni. Ott mindig kiszolgáltatott leszek. Ez így nekem jobb! Volt egy fazon, akinek a használt alsóneműimet küldözgettem. Mindig arra kért, csomagoljam zacskóba, nehogy elillanjon az illatom. Voltak, akikkel csak egy alkalommal találkoztam, de vannak olyanok is, akik vissza-vissza járogatnak hozzám. Fogamzásgátlót szedek, de mellette az óvszeres védekezés is fontos. Egyszer pórul jártam, az egyik fiúról kiderült, hogy férfiakkal is összefekszik néha! Rám jött a para, mert mi sem védekeztünk. Hétfőn már rohantam a nőgyógyászomhoz, akinél minden lehetséges nemi betegségre kivizsgáltattam magam. Mikor kiderült, egészséges vagyok, megfogadtam, hogy ilyen többé nem lesz. Tamás és a nős pasi kivételek, bennük megbízom.

kendozetlenul-belso_0.jpg

– A környezeted mit lát a poliamorista életedből?

– A város szélén lakom, sok a beköltöző, ez egy „alvó” városrész. Az emberek nem kíváncsiak egymásra, későn járnak haza. Egyedül élek, anyagilag teljesen független vagyok. Szüleim néha előhúzzák, a „mikor lesz már neked is normális kapcsolatod” kártyát, de egyre ritkábban. Szerintük karrierista vagyok, s én meghagyom őket a téveszméjükben.

– Szerinted meddig lehet még ezt az életvitelt folytatni?

– Ameddig örömöt fog nekem nyújtani. Közben, persze, ábrándozom a nagy Ő-ről, de reggel mindig kijózanodok. Nem akarok megint a párnámba sírni. Sok barátom van, és egy igazi testi-lelki jó barátnőm, akinek mindent elmondhatok. Őt csalja a férje, de a gyerekek miatt nem válnak. Az én életem színessége tartja benne a lelket. Bezzeg, ha neki nem lenne két kicsi lánya...

Én persze kicsit irigylem a kislányok miatt, akiknek én vagyok a keresztanyjuk. Ha gyerekricsajra vágyom, családi zajokra, kutyusra és gyerekre, csak átugrom hozzájuk... Ezt dobta nekem a gép, mára elfogadtam.

Mit szólunk mi ehhez?

Félünk szeretni százszázalékosan – korunk a lenormázott szerelmek kora. Megelégszünk az ötven-, harmincszázalékos szerelmekkel. Félünk ugyanis a csalódástól és a szenvedéstől, amit a csalódás vagy a vigasztalan szerelem okoz. Ez persze mindig benne volt az emberben: régen is voltak, akik kivonták az érzelmi elköteleződést az életükből, mert előtte csalódtak, sérültek az érzéseikben. A mai ember elkényelmesedett, csak a jót, a szépet akarja megélni, s nem akar szenvedni. Virág pontosan ezt az életet választotta. Kiszívom a jót, az édes mézet, a többi nem az én ügyem. Jogom van a boldogságra! S ha csak úgy lehetek boldog, hogy nem rakom bele az érzelmeimet, akkor nem fogok érezni. Na és?

Varga Klára