Az online értekezletek mindennapjaink részévé váltak a koronavírus alatt, és a takarítónőktől kezdve a menedzsereken át egészen a zenetanárokig mindenki ilyen formában adta és kapta napi feladatait. Megtanultuk, hogyan állítsuk be a kamerát úgy, hogy a legjobb arcunkat mutassa, és hogy hol is van az a mikrofont bekapcsoló fránya gomb.

A digitális formában tartott meetingek a nagyobb cégeknél bevett szokásnak számítanak, azonban mi a helyzet például egy zeneiskolával? Hogyan értekezik egy tanári kar? A nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola igazgatónőjével, Csicsay Földes Évával beszélgettünk az online értekezletekről.

online-meeting-kezdo.jpg
(© miro.com)

– Miért az online értekezleteket tartotta a leghatékonyabb módszernek a járványhelyzet alatti megbeszélésekhez?

– Intézményvezetőként nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolában dolgozó tanárok állandó kapcsolatban legyenek egymással ez alatt a nehéz időszak alatt is. A jelenlegi rendkívüli helyzetben ugyanúgy jelen vannak a megoldásra váró problémák, mint normális körülmények között. Ahhoz, hogy ezekkel foglalkozni tudjunk, szükséges, hogy egyszerre legyen jelen minden kolléga: ebben nyújt nagy segítséget az online értekezlet.

– Hogyan viszonyultak a kollégák ahhoz, hogy interneten keresztül kell részt venniük az értekezleteken?

– A kialakult helyzet bennünket is váratlanul ért, egyáltalán nem volt forgatókönyvünk egy ilyen helyzetre. Gyorsan ki kellett dolgoznunk egy módszert arra, hogy egymással is kapcsolatot tudjunk tartani, és az online tanítás is működjön. Nehézséget az okozott, hogy nem mindenki rendelkezett kellő jártassággal a számítástechnika területén, mivel korábban nem használtak közösségi platformokat. Büszke vagyok arra, hogy a kezdeti problémákat legyőzve gyorsan beletanultak a videochat használatába, és a mai napig is ezen keresztül folyik például a tanítás.

Nehézséget okozott, hogy nem mindenki rendelkezett kellő jártassággal a számítástechnika területén, mivel korábban nem használtak közösségi platformokat.

– Melyik felületet, alkalmazást használják, és miért ezt választották?

– Számos lehetőség létezik ilyen célokra, mi az egyetemeken és az üzleti életben is népszerű Zoom alkalmazást használtuk, és használjuk mind a mai napig. Számunkra bevált, bár a 40 perces időkorlát az elején kevésnek bizonyult, mivel hosszú idő telt el, mire összeállt egy-egy megbeszélés elején a csapat. Vannak, akik telefonon, mások számítógépen keresztül kapcsolódnak be az értekezletbe.

– Milyen előnyeit, hátrányait érzi az online értekezletnek?

– Előnyét abban látom, hogy könnyebben tudom átadni az információkat, gyorsabban meg tudjuk beszélni a felmerülő problémákat. A szervezés terén nagy segítséget jelent, mert könnyebb kiosztani a feladatokat, és amennyiben kérdések merülnének fel, rögtön meg is tudjuk válaszolni azokat. Hátrányát egyelőre csak abban érzem, ha nincs megfelelő sebességű internetkapcsolata minden résztvevőnek, akkor előfordulhat, hogy az alkalmazás kidobja az illetőt …

709-1024.jpg
Csicsay Földes Éva, a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola igazgatónője

– Hetente hányszor találkozik ilyen értekezlet formájában a kollégáival? Biztosan nem egyszerű felkészülni ezekre az alkalmakra, hiszen egy vezetőnek sokkal összeszedettebbnek kell lennie ilyenkor…

– Kezdetben minden héten három alkalommal találkoztunk. Ez egyrészt abban segített, hogy a technikailag kevésbé jártas kollégák gyorsabban beletanuljanak a platform használatába, ugyanakkor azért is indokolt volt, mert azokban a hetekben dolgoztuk ki az online oktatás módszereit. Minden második nap meg tudtuk beszélni, kinek milyen tapasztalatai vannak a tanítás terén. Minden értekezlet előtt megnézem, van-e valami törvényi változás, mely bennünket is érint, s amelyről a kollégáknak is feltétlenül tudniuk kell.

– A nagy cégeknél igen, azonban egy zeneiskolában nem megszokott ez a módszer: megbeszéltek-e az online találkozásokkal kapcsolatban valamiféle (n)etikettet?

– Nagyon jó kollektíva a miénk, nem vágnak egymás szavába, végighallgatják a másikat. Nekünk az vált be, hogy a mikrofonokat mindenki bekapcsolva hagyja, és mivel nincsen háttérzaj, felesleges fecsegés, így nincs zavaró körülmény sem.

A legnagyobb kihívást a már hagyományos, a beiratkozást megelőző nevelői koncertek pótlása okozta. A korábbi években vendégül láttuk az óvodásokat, illetve a többi érdeklődőt, vagy mi magunk mentünk el egy-egy intézménybe, de ez a jelenlegi helyzetben nem volt kivitelezhető.

– Milyen témákat volt a legnehezebb megbeszélni, eldönteni, éppen az online forma miatt? Hiszen közeledik a beíratás, és valahogy hallatniuk kell az iskoláról, hogy szeptemberben elegendő számú gyerekkel tudják elkezdeni a munkát!

– A legnagyobb kihívást a már hagyományos, a beiratkozást megelőző nevelői koncertek pótlása okozta. A korábbi években vendégül láttuk az óvodásokat, illetve a többi érdeklődőt, vagy mi magunk mentünk el egy-egy intézménybe, de ez a jelenlegi helyzetben nem volt kivitelezhető. Ezért döntöttünk egy „csalogató” videó elkészítése mellett. Ennek szervezése az online értekezleteken történt. Kiválasztottuk a dalt, egyikünk megírta a szöveget, a rajzoktatók elkészítették az animációhoz szükséges illusztrációkat, a hangszert, drámát és táncot tanító kollégák pedig a stúdióban feljátszották a szükséges hanganyagot. Az így elkészült felvétel a Kopogtató címet kapta, amelyet megosztottunk az iskola Facebook- oldalán, és azóta már nagyon magas nézettségnek örvend.

video_0.jpg
A Kopogtató című csalogató videó elkészítése is az online értekezleteken keresztül valósult meg.

A videó ITT tekinthető meg!

Az online tanítás a zeneiskolákban még nagyobb kihívást jelent, mint egy egyszerű általános iskolában, hiszen itt nem az elméleten, hanem a gyakorlaton van a hangsúly a tanulás során. Talán azt gondoljuk, hogy a pedagógusoknak ez a helyzet kész nyaralás volt: azonban Éva kiemeli, hogy náluk minden órarend szerint zajlott.

– A tanárok videohíváson keresztül folyamatosan kapcsolatban álltak a gyerekekkel, és velük együtt gyakoroltak. Ez az időszak sok-sok kihívás elé állított mindenkit, azonban hihetetlenül büszke vagyok a kollégáimra, hogy az online értekezleteken keresztül is ennyi mindent létre tudtak hozni, és segítették egymás munkáját!

 

Slávik-Varga Virág
Kapcsolódó írásunk 
Cookies