A lányom szerint dinoszaurusz vagyok

Mária tavaly nyáron töltötte be a bűvös ötvenet, ami kissé kibillentette. Főleg, hogy kamasz lánya dinoszaurusznak nevezi. Örült volna, ha egy profi csapat kezelésbe veszi, és igazán széppé varázsolja. Olyan magabiztosan széppé, hogy a lánya is hanyatt essen, mikor meglátja.

Nagy Mária (50, Nagymegyer) húsz éve minden hónapban lapozgatja az Új Nőt az anyósánál. Így bukkant rá Átváltoztatjuk! felhívásunkra. Mikor először találkoztunk Máriával, egyidejűleg, szinkronban csodálkoztunk. Mi rajta, ő meg rajtunk. Mi azon hüledeztünk, hogy miért is akar ő megváltozni. Ilyen izgalmas arccal, mint az övé, ritkán találkozni! Karakteres arc­él, rövid frizurájának volumene van, slank és magas. Mária meg volt lepve, hogy őt, az őskövületet valaki még érdekesnek találhatja. Hisz a lányától nem sok dicséretet kap. S ez fáj neki, mély fájdalommal. Azt, hogy jelentkezett a felhívásunkra, a párján kívül senki nem tudta. Sőt, azt sem, hogy meghívtuk egy csevejre. (Fotók: Cséfalvay Á. András)

 Tudom, hogy az élet minden fájdalmával együtt ajándék – kezdi Mária a beszélgetést. – De most egy válságos életszakaszomban vagyok. A kamasz lányom régimódinak tart. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen mély generációs ellentét választ el bennünket. Teljesen megváltozott, amióta Dunaszerdahelyre került. Új barátokra lelt a középiskolában, ő pedig igazodni akar. Abban a baráti társaságban mindent szabad, mindent lehet, még iskolába sem kell menni, ha úgy jön ki. Mi azért vagyunk őskövületek az édesapjával, mert az a jó szülő, aki bólogat hozzá, és visszahúzódik a csigaházába. 

– Ezek szerint miatta jelentkezett az Átváltoztatjuk!-ba?

– Igen. Satuban érzem magam, s nem tudom, hogy léphetnék ki belőle. Nem könnyű kilenc hónap áll mögöttünk. A lányom 16 éves, és mindent jobban tud, mint mi. Hiába mondom neki, hogy az élet árnyaltabb, s nem szabad ítélkezni. Más véleményt nem hall meg, csak a kortársaiét. 

Kétélű fegyver a közösségi média. Annyira torzít, hogy a fiatalok azt hiszik, csak nekik áll a zászló. Pedig ők még csak az útkeresés időszakában vannak. Az anyák tiszteletet érdemelnek – csak nem erről szól ma az ének. Mária akkor lesz győztes, ha elhiszi, hogy az éveket nem teherként, hanem lehetőségként hordozzuk.

– A világ sosem volt ilyen hangos és zajos, mint most. Sok fiatal nehezen igazodik ki benne, és elbújik a buborékjában. Nem erről van szó?

– Szerintem a világ mindig is zajos volt! A kamasz pedig keresi magát, s közben viharokon, felhőkön megy át. Én olyan anya vagyok, aki nem szeretné hagyni, hogy útközben teljesen elázzon. Ő az egyetlen gyerekünk, fontos számunkra, hogy milyen lesz a jövője. Szerintem nem kell mindent kipróbálni, mert a rosszal való találkozás rosszá is tehet. Vannak dolgok, amik ellen nem jó lázadni. A munkaügyi hivatalban dolgozom, sok nehéz sorssal találkozom. Nagyon könnyű elkanyarodni a rossz felé, szinte észre sem vesszük, s máris jóvátehetetlen helyzetekbe sodródunk. Közelről látom, milyen rombolást tud végezni a családban egy félrelépés. A gyerek akár az iskolát is otthagyja, munkát nem tud vállalni, mert kiskorú, pénzre viszont szüksége van. Próbálom a lányomnak elmagyarázni, hogy a nehézségeket nem lehet kikerülni. Azok az élet velejárói, de nem mindegy, hogy milyen kiutat választunk.

– Ezek szerint vannak dolgok, amiket szeretne megtanítani a lányának?

– A lányom okos és szép, büszke vagyok rá. De most elbolondította ez a „mindent szabad” szemlélet. Az, hogy nincs jó és rossz, csak az van, amit én akarok vagy szeretnék! A barátai nem ismerik a kötöttséget, nincsenek korlátok. Ha délután ötkor ébrednek fel, és elfelejtenek iskolába menni, senki nem feddi meg őket. A lányom nem akarja megérteni, hogy pont az a legnagyobb korlát, ha elmosom a határaimat. Pedig nem erre neveltük. Az apja sokat dolgozik, hogy mindent be tudjon biztosítani a családnak. A lányom meg azt mondja rá, hogy egy paraszt. De milyen világ az, ahol a törekvés vagy a munka szégyen? A párom mezőgazdálkodással foglalkozik. Két kezével építette fel a gazdaságot, nem nagy földterületet művel meg, csak éppen annyit, amennyit fenn tud tartani, állataink is vannak. Szülői értekezleten a tanárnő meg is jegyezte, hogy milyen szép munkája van a férjemnek, a szabadban dolgozik, a két kezével teremt. A lányom szerint meg lealacsonyító, amit csinál, én viszont nagyon büszke vagyok a páromra! Szívesen beülök mellé a traktorba. 

– Milyen céljai vannak a lányának? Tudnak beszélgetni ezekről a dolgokról? 

– Én nem vagyok a lázadás ellen, a kamasz merjen elesni, hibázni, keresse magát, az utat, amin járni akar. A lányom viszont egy buborékban él, mint a mai influenszerek. Sok pénzt szeretne keresni nulla munkával. Elsőéves a középiskolában, vidékfejlesztést és idegenforgalmat tanul. Mi azon vagyunk, hogy legyen szakma a kezében, közben tanuljon nyelvet, utazzon, tapasztalja meg, hogy ki ő és milyenné válhat. De nem hiszem, hogy munka és tanulás nélkül is boldog lehet az ember.

Minden este imádkozom Istenhez, hogy minden jóra forduljon. Próbálunk lazább szülők lenni, hogy ne csak a szigorúságot érezze részünkről.

– Ebben az is benne van, hogy a lánya merhet más lenni?

– Merjen más lenni, de bízom benne, hogy a 15 év alatt azért adtunk neki egy jó alapot.

– Valóban meg kell változni?

– Ezen a kérdésen Mária kicsit elgondolkodik. Mi ugyanis úgy látjuk, hogy rendben van magával, hisz harmóniát sugároz kifelé. Valóban meg kell neki változni külsőleg? Hiszen nem maga miatt, hanem a lánya miatt szeretne más lenni.

– Szíve szerint mit változtatna meg magán?

– Nem is tudom. Én hűséges típus vagyok. Például soha nem volt hosszú a hajam. Hűséges vagyok a körmösömhöz és a fodrászomhoz. Nagyon régóta járok hozzájuk. Fiatalon koromfeketére festettem a hajam, majd beszőkültem, aztán kicsit sötétbarnára váltottam. Szerintem ennyi belefér. Szeretem a rövid hajat.

– Van valami hobbija? Mire figyel az életében, mi az, ami fontos?

– Két éve bokszolok. Eredetileg a lányomnak kerestem valami épeszű sportot, hogy levezesse a felesleges energiáit. Ő pár hónap után befejezte, én meg ottragadtam. Most volt egy kisebb sérülésem, de alig várom, hogy ismét felvegyem a bokszkesztyűt. Bokszolás közben jó hormonok szabadulnak fel. Az edző mindig azt mondja: Üssétek a zsákot, s elpárolog a haragotok! Szerintem minden sport kontrollra és kitartásra tanít. Úgy tartja a mondás, hogy: Boldog anya, boldog család. Nekem a sport hiányzott ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb legyek. 

„Majd meglepődnek, ha kezükbe veszik a magazint!”  Mária elmosolyodik. A zsűri azon a nézeten volt, hogy nincs igazán mit alakítani az arcán. Szép, karakteres, igazi adomány. A nők a TikTokon ilyen arccal és külsővel tekintélyes követőtáborral rendelkeznek.

– Miért, előtte nem volt az?

– Az élet kóstolgat bennünket. Öt évvel ezelőtt meghalt az édesanyám, korainak éreztem a halálát. Nehéz elviselni az űrt, amit maga után hagyott. Az apró dolgok hiányoznak, anyu például mindenkinek ismerte a kedvenc süteményét. Nála zajlottak a nagy családi összejövetelek. Van egy bátyám, neki három gyermeke van, mindig együtt ünneplünk. Miután apu is elment, én vettem át a stafétát – de én nem anyu vagyok! Igazság szerint már semmi sem a régi. Anyukámtól tanultam, hogy a család a legfontosabb. Én is így gondolom, és sokáig azt hittem, hogy mindenki más is így gondolja. Ma már tudom, hogy más másként is gondolhatja.

– Milyen a stílusa? Milyen ruhákat szeret hordani? 

– Szeretek elegánsan munkába járni. Szeretem a kosztümöt, a fekete-fehér szetteket. A klasszikusan elegáns stílus az én világom, például nyáron egy szép, lenge ruha. A táskák a gyengéim, rengeteg van belőlük. A sima, letisztult vonalvezetést szeretem, illetve a minimál színességet.

– Mindig ilyen volt az ízlése? 

– Anyukámtól tanultam a jó ízlést. Kulcsodon nőttem fel, egy varrónő volt a faluban, mindenki nála varratott. Mikor nagyobbacska lettem, anyu már vitt magával. Ma az interneten rendelt ruhák a divatosak, egyszer-kétszer felveszik, és mehet a kukába. Én ezt nem szeretem, a tartós divat híve vagyok. 

– Ékszereket szívesen visel?

– Mikor anyu meghalt, apu a három lányunoka között szétosztotta az ékszereket. Én megkaptam anyu karikagyűrűjét, itt van az ujjamon. Számomra ez egy nagyon kedves emlék. Ötven évig voltak házasok a szüleim.

– Hozott változást az életében az ötvenedik születésnapja?

– A családi ünnepségen azt mondtam a vendégeknek, hogy most kerek az életem. Van egy csodálatos családom, a munkámat még hétfő reggel is szeretem. Fantasztikus kollégákkal vagyok körülvéve. Otthon pedig vár a férjem, ha éppen nincs munka a földeken. S úgy vár haza, hogy már megfőzött – a csülkös babja verhetetlen. Kell ennél több? Az utóbbi időben azért megváltoztam. Kerülöm a konfliktusokat, el tudok engedni olyan embereket, akik csak az energiámat szívják le. Ez nagyon felszabadító érzés, még ha veszteséggel is jár. Ma már csak olyan eseményre megyek el, ahová valóban el szeretnék menni. A helyi könyvtárban van olvasóklubunk, havonta egyszer. Ott beszéljük meg az olvasmányainkat, mert olvasni nagyon szeretek. Tavaly vezettem egy füzetben – összesen hetvenkét könyvet olvastam el. Rendszeresen kibiciklizünk a tóhoz, mindig viszek magammal egy könyvet, s míg a férjem horgászik, én olvasok. Ilyenkor a nyugalom szigetén ejtőzünk, tudunk egymás mellett csöndben létezni. Egyszóval az olvasás – na meg a kvízest az, ami feltölt.

– Kvízest?

– A kocsmában zajlik, de csak azért, mert kinőttük a paplakot. Ugyanis a református tiszteletesünk szervezi a kvízesteket: jó kis csapatok rázódnak össze, igazi versenyhangulat uralkodik. Más községekből is csatlakoznak hozzánk, jócskán elterjedt a hírünk. Mert az emberi, szociális kapcsolatokra nagy szükség van. Ezek tartanak meg bennünket az életben. 

– A lányával is van külön programja?

–Igen, de általában a férjem is jön velünk. Hármasban utazgatunk, műemlékeket, szép épületeket nézegetünk. Karácsonyra repjegyekkel lepett meg minket a lányunk, Rómába mentünk.  

– Van-e még esetleg terve, valami célja? 

– Hogyne! Az értelmes cél a legnagyobb hajtóerő az életben, mert nem engedi, hogy csak sodródjunk. Az is a célom, hogy ne érezzem magam régimódinak, s ne jusson többé az eszembe, hogy dinoszaurusz voltam.