Igazság szerint manapság bármit építhetünk bárhova – akárcsak a Monopolyban. Lehet bevásárlóközpont a város közepén, összeszerelő csarnok a családi házak gyűrűjében, fél kilométernyi szupermarket a parkban, hotel az ipari negyedben... És nekünk ebben és ezzel együtt kell élni.
Nézzük csak meg, hogy néz ki az újmódi városrendezés. A város a zöldövezetben lakóparkot „nyit”. Másnap gyártelepet építenek melléjük, mögéjük zajos bevásárlóközpontot, kilométer hosszút. A park fáit kivágják, az iskola udvarára parkoló kerül (másnaptól a tanító a saját hangját sem hallja)... Lassan annak kell örülni, hogy csak egy újabb benzinkút épül a szomszédságunkban, nem egy kábelgyár. Kisvároskáinkból, amelyekben pontosan azért szerettünk élni, mert kedélyesen folydogált bennük az élet, zajos és koszos lakótelepek lesznek.
(Kép forrása: instagram.com/tanakatatsuya)
– Létezik egyáltalán várostervezés? – tettük fel a kérdést Füzék Balázs komáromi építésznek.
– Az urbanizmus manapság oldalvágányra került. A városrendezés és várostervezés kérdésében a törvények csak ajánlásokat fogalmaznak meg, ezért aztán aki bírja, marja. Nagy a káosz.
– Miben rejlik a probléma gyökere?
– Én azt gondolom, hogy amíg a politikában nincs rend, addig a tervezésben sem lesz. A posztkommunizmus őrületében mindenki azt tesz, amit akar. Jó pénzért mindent kiárusítanak, vagy a szemfülesek olcsón megszerzik a haszonnal kecsegtető telkeket. Az a baj, hogy az urbanistáknak meg kell felelniük a nagybefektetők és a helyi kiskirályok nyomásának.
– Suba alatt folynak ezek az ügyek – mondja egy építész, aki jól ismeri kisvároskáinkban a „fejlesztési” viszonyokat. – Minden településnek rendelkeznie kell egy úgynevezett fejlesztési tervvel, mely tartalmazza a település három funkciójának – munka, lakhatás és pihenés – jövőbeni beosztását. A tervezet nem szentírás, megfelelő indokkal lehet rajta változtatni, hogy az egyensúly fenntartható maradjon, illetve hogy az egyes funkciók ne keveredjenek egymással. Sajnos, rengeteg a kiskapu, és a tűz közelében ülők ezt ki is használják – a saját zsebükre! Vannak például előírások, melyek szabályozzák az épületek közti távolságokat, de ezek a szabályok nem egyértelműek, szükség szerint „értelmezhetőek”. A nagybefektetők – például a külföldi áruházláncok – erőszakosak, ők szeretnék diktálni a feltételeket, a potenciális vásárlókhoz közel akarnak letelepedni.
A döntéshozók pedig lefizethetőek. Amikor a beruházó előáll az igényeivel, előveszik a fejlesztési tervet, hogy az igények összeegyeztethetőek-e vele. Pénz meg ravaszság kérdése, hogy a kettő egyezzen! Így épülhet például Tesco a sportpályán, összeszerelő csarnok a lakótelep közepén, üzletház az iskolaudvaron.
– Normális esetben a beruházó előterjeszti a javaslatát a település szakbizottságának, amely véleményezi, hogy szükség van-e az adott beruházásra, vagy sem. Igazság szerint a többség úgy bólogat, ahogy azt a polgármester elvárja, hiszen tőle kapják a fizetésüket. Véleményezés után az ügy átkerül az építési engedélyek kiadására jogosult hivatalba, ahol (ha a város pozitív véleményeket adott ki) nem fognak ellenkezni. Esetleg egy kicsit kéretik magukat, míg ők is meg nem kapják a jussukat. Az engedélyeztetésnek van egy időrendje, de az ilyen, előre lekent akciókat 1-2 héten belül is rendezni tudják. Egyszerűen meghamisítják a dátumokat.
– Miért van szükségünk a zöldövezetekre, parkokra, fasorokra? – kérdeztük Izsák Gábor tájépítészt, a Duna menti ártéri erdők tájvédelmi körzet felügyelőségének munkatársát.
– Azért, mert emberek vagyunk, és a természetből származunk, ezért szükségünk van a természeti közegre, hogy testileg és szellemileg is egészségesek maradjunk. Ha például egy utcában egyik percről a másikra kivágják az összes fát, annak következményeként az utca – mondjuk – 320 lakója közül lehet, hogy 9 asztmás lesz, kettő pedig tüdőrákban meghal. A zöldövezetek, de főleg a fák és a bokrok ugyanis megvédenek minket a levegőben keringő, gyakran karcinogén, mikroszkopikus portól, amely ellen nem léteznek filterek. Ez a por a városok levegőjében folyamatosan kering, és ha az eső le is veri, a víz elpárolgása után újra a levegőbe jut. Egyedül a növények képesek a leveleiken lévő apró zsákocskáikkal megkötni ezt a finom szemcséjű, egészségünkre ártalmas anyagokat hordozó port, amely a levelekből már nem szabadul. Ez a legjobb és egyben environmentális módszer arra, hogy megszabadítsuk lakókörnyezetünket ettől a kártékony portól.
– Léteznek arányszámok arra nézve, hogy egy-egy város nagyságához mérten mekkora zöldterületre van szükség?
– Nem szükséges, hogy egy város zöldövezetekkel rendelkezzen, ha a lakosok ötperces sétával már erdőben vagy folyóparton találják magukat. Ilyen városaink például Nyitra vagy Zólyom. A megalomániás tervek már a kisebb városok számára is akár 200-250 hektáros ipari területekkel számolnak. Az ideális az lenne, ha mindezt legalább fele ekkora terület parkosításával ellensúlyoznák! Ehelyett inkább a meglévő vagy zöldövezetnek minősített területeket is idővel átminősítik lakott, üzleti vagy ipari területekké.
– Mi a helyzet kisvárosainkban? Van hol pihennünk?
– Csallóközi vagyok, az itteni városkákat ismerem. Komárom és Somorja helyzete különleges. Somorján a Duna közelsége, illetve a gát környezetének újjáéledése hivatott a lakosság természet iránti vágyát kielégíteni, és még ott van, ugye, a Pomlé nevezetű őspark. Komáromot pedig – folyóinak köszönhetően – nem sikerült élhetetlenné tenni. Dunaszerdahely és Nagymegyer azonban koránt sincsenek jó helyzetben. A környéken nincsenek folyók, a városok közvetlen környezetét pedig mezőgazdasági területek alkotják. Itt nagyon fontos lenne, hogy a tájjal kapcsolatot teremtő és maguk is pozitív tájépítési jelleggel bíró közparkok épüljenek. A városnak magának kéne ilyen jellegű beruházásokat véghezvinnie, például az erre a célra megvásárolt területeken vagy a megmaradt szélfogók felhasználásával. Dunaszerdahelyen azonban semmiféle tervezet nem számol ilyen fajsúlyú projektekkel.
– Törvények nem szabályozzák a zöldövezetek kialakítását, illetve beépítését?
– A hiba ott van, hogy a törvények és a különféle hivatalok is csak ajánlásokat fogalmaznak meg, a községek fejlesztési tervei pedig tőkeorientáltak.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akié a földterület, az dönti el, hogy mit épít rajta. Sajnos, a mai törvényeink nem ismerik azt a fogalmat, hogy nem beépíthető terület. Ezért, ha az anyagi érdekek úgy diktálják, bármely területre kiadják az építési engedélyt.
– A német kisvárosokat átgondoltan fejlesztik – mondja a sárosfai Szalay Erika, aki a bajorországi Erkheimban élt hosszabb ideig. – A központban sétálóutcák, kiülős kávéházak vannak, a helyi kiskereskedők, pékek, hentesek kínálják portékáikat: lassan, ráérősen csordogál az élet. A nagyáruházak a város szélén kapnak helyet, a gyárak az ipari negyedben: nincs kavarodás, a funkciók szépen szét vannak választva. Bár Erkheimnek három bevásárlóközpontja van, a központban lévő kiskereskedők mégsem kényszerülnek bezárni boltjaikat, mert az itteniek megbecsülnek mindent, ami helyi. A belvárosban tradicionális bajor házakat látni, melyek ablakaiból csak úgy ömlenek a tarka virágok. Persze, ez nem azt jelenti, hogy errefelé nincsenek modern épületek, de azok egy kijelölt negyedben kapnak helyet. A gyalogosok számára, még ha az utcák keskenyek is, járdákat alakítanak ki, de gondolnak a kerékpárosokra és a kismamákra is.
– Erkheimban fontosak a gyermekek, ezért jól felszerelt játszótereket építettek. Parkokat azonban nem találni. Nincs is rájuk szükség, hiszen az egész városka a Fekete-erdő ölelésében fekszik, s az ember csakhamar a természetben találja magát. Amit azonban az erkheimiaktól leginkább irigyelhetünk: az összetartás. A városkában rengeteg egyesület működik, melyek a város szélén kaptak helyet, ahol elég hely van a különféle sport- és gyakorlópályákra, de itt található a fürdő is. Ezek az egyesületek pedig folyamatosan szerveznek különféle rendezvényeket, így itt sohasem unatkozik az ember, mindig értelmesen tudja eltölteni a szabadidejét.
(Kép forrása: instagram.com/tanakatatsuya)
A fejetlen városrendezésnek hála, kisvárosaink mára elveszítették vidékies jellegüket – élhetetlenné váltak. A belvárosból kiszorulnak a kisüzletek, elfogynak a kávézók, az autók a kerékpárosokat és gyalogosokat ledudálják... Babakocsival meg már inkább útnak se induljunk. Még a járdán se fogunk elférni, esélyünk sincs eljutni a közeli parkig. Ja, bocsánat, a közelben nincs is park – sőt, a mi városkánkban egyáltalán nincs park, mert az újabb módi szerint mifelénk a fákat vágják, nem ültetik. Nincs hova kimenni, nincs hol szusszanni egyet... Az ablakokon nem fény zúdul be, hanem zaj és a por. Napot soha többé nem látunk, mivel a házunk elé emeltek még egy lakótömböt – vagy kétszer akkorát, mint a miénk. Mindent feltúrnak, hogy aztán csigatempóban valami rondaságot alkossanak, persze gagyi minőségben, ami két év múlva újra ok a túrásra.
Egy példa
Alábbi példánk azt mutatja, hogyan lehet egy kórház területén többfunkciós épületet és Billa áruházat építeni, zárt parkolóval – miközben a kórházba siető betegek nem tudnak hol parkolni, a közlekedési viszonyok szégyenletesek. Mikor a hírről tudomást szereztem, az jutott az eszembe: aki ebbe belement, annak a fejével valami baj van. Logisztikai vagy akármilyen szempontból ilyesmit kitervelni nem vall ép észre. Jellemző, hogy a hírt a városi képviselők is az újságból tudták meg. Ravasz Marián építészt, Dunaszerdahely városának önkormányzati képviselőjét kérdeztük.
– A Billa üzletlánc már régóta próbálja megvetni a lábát a városban. Először a Jesenský utcai játszópark területét, majd az autóbusz-állomás épületét vették célba, de nem sikerült egyezségre jutniuk. Ami a kórházat illeti, tudni kell, hogy a megyéhez tartozik. Ami pedig a kórház parkját illeti, ahol a Billa és egy többfunkciós épület épülne: a beruházók kikérték a városi építésügyi szakosztály véleményét. A kórház területe a fejlesztési tervben úgy szerepel, mint szolgáltatási terület (mivel az egészségügyi ellátás is a szolgáltatások közé tartozik), így engedélyezhető a területen az üzleti tevékenység.
Persze, mikor ez a terv készült, nem éppen áruházzal számolt, hanem olyan létesítményekkel, melyek az egészségügyi szolgáltatást kiegészítik, mint például a gyógyszertárak. A fejlesztési tervben azonban ez nincs konkretizálva, s mivel szó esik benne üzleti tevékenységről, nincs szükség a terv módosítására.
– Ebből kifolyólag a városi képviselő-testületnek sincs (!) beleszólása az ügybe. A Billa ügye azért rázós, mert közlekedési problémát okoz, hiszen ez az út már most is túl van terhelve. Ki kell hozzá alakítani egy letérő sávot, mely a tervek szerint 15 parkolóhelyet venne el az amúgy is szűkös parkolási kapacitásból. A telek árából a régi kórház bejáratnál 24 parkolóhelyet alakítanának ki. De itt már most is legalább 15 kocsi parkol naponta. A parkolási gondokon tehát nem segítenének, sőt, még hat hellyel csökkentené a kapacitást. A Billa nem számol nyitott parkolóval, vásárlói számára sorompóval lezárt parkolót szeretne létesíteni (ami érthető, hisz a betegek ott parkolnának). Az áruszállítás kérdése sem megoldott, hiszen ez a szakasz nemhogy a kamionok, de még a kisebb teherforgalom fogadására sem alkalmas.
– Még semmi sem végérvényes, hiszen hiányzik az építési engedély. Ön szerint lesz Billa Szerdahelyen?
– A viszonyok ismeretében, ha engem kérdez, valószínűleg megépül.
