Az ütőerek falának megkeményedésével (szklérosz görögül kemény) és mészlerakódással járó érelmeszesedés – népbetegség. Orvosi neve az artérioszklerózis, vagy rövidített formában „szklerózis”, jól ismert a laikusok előtt is.

Kevésbé köztudott, hogy létezik egy másfajta „szklerózis” is, amely sokkal ritkábban fordul elő ugyan, azonban következményeiben, szövődményeiben tud olyan súlyos lenni, mint a szívinfarktushoz vagy szélütéshez vezető érelmeszesedés.

masik-szklerozis-kezdo.jpg
(© Chris Madden/Getty Images)

A két betegség nem csak az előfordulási gyakoriságot illetően különbözik egymástól. Amíg a gyakoribb kór a verőereket támadja meg, a „másik” szklerózis fő támadási helye az idegrendszer, ill. az azt alkotó idegek. Az idegek egymással idegnyúlványok segítségével „beszélnek”.

A betegség az idegnyúlványokat burkoló, „mielin”-nek nevezett hüvelyt támadja meg. E hüvelyen hiányok, lyukak keletkeznek. A szervezet igyekszik ezeket a hiányokat pótolni, ám ez a pótlás – hasonlóan a sebforradásnál keletkező heghez – már nem az eredeti anyaggal, hanem támasztószövettel történik. Így alakulnak ki a kemény (szklerotikus) csomók az idegek mentén.

S mivel ilyen gócok egyszerre sok helyen jönnek létre, ezért ezt a szklerózist „sokszorosnak”, azaz „multiplexnek” nevezzük. A szklerózis multiplex az orvosi szakzsargonban SM néven szerepel.

Az SM valódi oka ismeretlen. A kórfolyamat lényege a gyulladás, mégpedig az ún. autoimmun gyulladás. Ilyenkor a szervezet immunrendszere saját maga ellen fordul, és a nyiroksejtek az idegek hüvelyét alkotó mielint roncsolják. A hüvely nélkül maradt idegrostok pedig nem tudják vezetni az ingerületet az izmokhoz, ezért azok működése is romlik, ami különféle bénulásos tünetekhez vezet.

Az SM leggyakoribb tünetei a homályos és/vagy kettős látás, a nyelészavar, zsibbadás, fáradékonyság. A beszéd érthetősége romlik, kézremegés jelentkezhet, egyre nagyobb gondot okoz a vizelet-, ill. székletürítés és a járás. A tünetek intenzitása változó. Vannak teljesen enyhe, éveken át nem rosszabbodó esetek, mások viszont egy-két éven belül tolószékhez, ágyhoz kötötté válnak. A betegség lefolyása is hullámzó – létezik ún. „visszaeső-javuló forma” és lehet a lefolyás „egyenletesen súlyosbodó” is. Visszaeséshez, ill. a tünetek súlyosbodásához vezethet minden stressz: megfázás, lázas betegség, műtét, de akár a védőoltás is!

minden_reggel_ujno.sk_358.png

Az első tünetek fellépésekor a diagnózis felállítása nem könnyű, ám ha az orvos gondol az SM lehetőségére, az idegrendszer speciális vizsgálata (mágneses rezonancia, MRI) ma már lehetővé teszi a korai felismerést. Sajnos az alattomos kezdet miatt a betegek többsége csak késve fordul az orvoshoz, ill. idegkimerültséggel, vitaminhiánnyal stb. „magyarázza” az SM kezdeti tüneteit (látászavar, zsibbadás, fáradékonyság, vizeletvisszatartási gondok). A beteg kezelését, gondozását speciális központokban végzik.

Az SM ma még gyógyíthatatlan, ám az immunrendszerre ható gyógyszerek, ill. intenzív gyógytorna segítségével csökkenthető a visszaesések száma, és lassítható a rokkantság kialakulása is.

Dr. Kiss László
Cookies