Albert Camus francia filozófus szerint csak egyetlen igazi filozófiai kérdés van: az öngyilkosságé. Az ember legrejtélyesebb cselekedete, amely ellentmond a természet ősi parancsának: élni és szaporodni! Miért fordul az ember önmaga ellen?
Miért érzi úgy, hogy számára már nincs járható út ezen a világon? Egyáltalán: meg lehet-e válaszolni a megválaszolhatatlant, meg lehet-e fejteni a megfejthetetlent? Dr. Zonda Tamás pszichiátert, öngyilkosság-kutatót kérdeztük.
– Már kopogtat a nyár az ablakon, virágoznak a fák, zöldell a fű, hétágra süt a nap, újraéled a természet. Ebben az idilli hangulatban kevesen gondolnánk, hogy a napsütéses napok számának emelkedésével az öngyilkosságok száma is növekszik. Miért éppen ezeket a szép napokat választják az öngyilkosok?
– Azt gondolhatnánk, hogy a ködös, borongós, esős, sötét téli napokon az emberek jobban elvesztik az életkedvüket. Pedig éppen ellenkezőleg! Ebben az időszakban csökken az öngyilkosok száma, viszont május-júniusban észlelhető a „csúcs”. A pontos ok még nem tisztázott. Biológiai és szociológiai magyarázat ismert, és mindkettőben van részigazság. Valószínűleg Émile Durkheim francia szociológus tapintott rá a lényegre (öngyilkosságról szóló könyve 1890-ben jelent meg). Ő azzal magyarázta ezt a jelenséget, hogy míg télen bezárkózik, tavasszal kinyílik a világ. Csökken az emberek közötti kommunikációk száma, így a konfliktusoké is. Télen mintha konzerválnánk bánatainkat, „eltesszük” őket tavaszra, tudat alatt remélve, hogy a kinyíló természet, az új év megoldást hoz. Ám amikor eljön a várva várt szép idő, kiderül, hogy bajainkat áthoztuk a tavaszba, nem változott semmi. Élesedik az ellentét az elvárások és a valóság között, érzékenyebben éljük meg a kontrasztot, mint a téli ködös időben. Ez megkönnyíthet egy tragikus elhatározást.
Egyébként mindig egy új időszak kezdete a legnehezebb – ez még a hét elejére is érvényes. Hiszen a hétvégével kapcsolatban mindig fokozott elvárásaink, elképzeléseink vannak, amelyek kiemelik ezt a két napot a hétköznapok szürkeségéből. Aztán elmúlik a hétvége úgy, hogy nem teljesülnek elvárásaink, reményeink széttörnek, és újra itt egy kilátástalan, hosszú hét.
– A szenvedélybetegségekkel kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy az emberek 8-10%-ában megvan a hajlam a devianciára, tekintet nélkül anyagi és szociális körülményeire. Mi a helyzet az öngyilkossággal?
– Az öngyilkosság szociológiailag – tehát a közösségi együttéléssel – erősen meghatározott jelenség. Emellett mindig is kérdés volt, és az ma is: miért mondja száz emberből 5 ugyanabban a helyzetben, ugyanazon bánat, fájdalom, baj esetén, hogy ő nem csinálja tovább, és eldobja az életét, míg a többi 95 tovább küzd? Az utóbbi években kiderült, hogy bizonyos személyiségtípus hajlamosít az öngyilkosságra. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindegyikük öngyilkos lesz! Az impulzív embereknél például, akikben gyorsan generálódik az indulat, és nem nagyon mérlegelnek, gyorsabban jelentkezik ez a megoldási séma. Ez a bizonyos személyiségtípus biológiailag megalapozott, de nem igazán tudható, milyen mértékben játszik szerepet egy öngyilkosságban. Az öngyilkosság-kutatás biológiai okainak tisztázása viszonylag új kutatási terület.
– Van-e összefüggés a depresszió és az öngyilkosság között?
– Az öngyilkosságok 50-60%-át mindenképpen valamilyen mentális-pszichiátriai betegség előzi meg. Ami azt jelenti: az öngyilkosok többsége lelkileg nem stabil ember. Viszont sok olyan emberről is tudunk, akik gazdasági, esetleg politikai okokból lesznek öngyilkosok. Kétségtelen, hogy az öngyilkosok számában nagyobb a depressziósok aránya, mint az átlag populációban, ám nekik is rendelkezniük kell az előbb említett karakterrel. Hiszen ha a depresszió olyan mértékben hajlamosítana öngyilkosságra, ahogy mondják, akkor minden depressziós öngyilkos lenne. Ám nemcsak a depresszió játszik szerepet, hanem a pszichopátia (régi nevén), a skizofrénia, az alkoholizmus, a kábítószer-fogyasztás is az öngyilkosság melegágyai lehetnek.
– Vannak-e előjelei az öngyilkosságnak? Felismerhető-e, ha hozzátartozónk ilyen szörnyű gondolatokat forgat a fejében?
– Nagy felmérésekből kiderült, hogy a későbbi elkövető kommunikálja az öngyilkossági szándékot, melyben egyfajta segítségkérés („cry for help”) is benne foglaltatik. Van, amikor a jelzés direkten utal az elhatározásra, sokszor azonban a közlés indirekt, rejtett, nehezen „dekódolható”. Szomorú, hogy a környezet sokszor még az egyértelmű közléseket sem veszi komolyan. Súlyos tévhit, miszerint, aki sokat mondja, soha nem követi el. Hajlamos a környezet a bagatellizálásra is, banális biztatásokra, mondván: „Ugyan már, majd jobban leszel! Szedd össze magad!” De ez csak olaj a tűzre. A jelzések sokszor még a szakember számára is nehezen felismerhetőek. A laikusok pedig megpróbálnak racionalizálni, utólag keresnek valamit, amihez hozzáköthetik a tettet: nem sikerült a vizsgája, elvált, tönkrement. Az ilyen történéseknek persze van szerepe, de többnyire csak a „jéghegy csúcsa”. Az öngyilkosság ritkán pillanatnyi elhatározás, inkább egy hosszabb folyamat eredménye.
A bajba került ember először (többnyire) megpróbálja megoldani a gondjait. Ez sajnos sokszor nem sikerül, és ilyenkor segítségkérés helyett az önpusztítást választja, pedig az okok többnyire rendezhetők lennének. Egy empatikus, segítő ember is elég lehet, vagy szakember. Segítség kérése nélkül nem szabadna, azt kell mondanom, „felháborító” ezt az utat választani!
– Mi az oka annak, hogy míg az öngyilkossági kísérletek számát tekintve a nők „vezetnek”, a befejezett öngyilkosságok számában viszont a férfiak? Szerepe van ebben annak, hogy a nők a kevésbé drasztikus módszereket választják, ezért több az esélyük a túlélésre?
– Nem véletlen, hogy háromszor-négyszer annyi férfi lesz öngyilkos, mint nő. A nőkben nagyobb a hajlam segítségkérésre. Nyitottabbak, praktikusabbak, alternatívák keresésére, mérlegelésre alkalmasabbak. A férfiak nem hajlandók segítséget kérni, indulataik gyorsabban „pörögnek fel”, döntéseikben nem mérlegelnek, hirtelenek, ezért több a végzetes döntés. A férfiak általában a durvább módszereket választják: fegyver, akasztás, amitől a nők viszolyognak. A nők körében a kísérletek száma nagyobb, ami csaknem minden esetben segélykérés. Szokás zsarolásról is beszélni, ez azonban – a közhiedelemmel ellentétben – jóval kevésbé gyakori. A női befejezett cselekmények hátterében csaknem minden esetben kóros lelki állapot valószínűsíthető.
– A legveszélyeztetettebb korosztály a 70 feletti és a 45-55 közötti férfiak. Mi ennek az oka?
– Mióta világ a világ, a betegség, a magány, az öregség hajlamosítanak az öngyilkosságra. Így tehát az idős nők körében is magasabb az önkezű halál. Magyarországon különösen magas az idősek között. Ennek egyik oka, hogy a szociális háló elég gyengén működik, másrészt pedig a fiatalok is elutasítók, türelmetlenek az idősekkel, ezért az idős családtag nyűgnek, tehernek érzi magát. A 45-55 közötti férfiak esetében valóban és fokozottan igaz a multikauzalitás, tehát több ok halmozódása. Ebben az életkorban jönnek a házassági konfliktusok, az első egészségügyi problémák, a romló szexuális teljesítőképesség, ilyenkor válik családi problémává a túlzott alkoholfogyasztás. Felnőnek a gyerekek, valamiféle feleslegességérzés is jelentkezik ilyenkor. Ebben a korban fogy el a férfinép ereje!
Banalitás, de egyre komolyabban kellene venni a régi intést: jobban figyeljünk egymásra, csökkenjen a közöny, törődjünk többet a mellettünk, velünk élőkkel!
Bernád Emese
