Nem én lennék, ha nem próbáltam volna ki a szaloncukorfőzést. Titkon remélem, hogy múltidéző kuktáskodásom hatására idén többen kinyitják a fa alá betolt szaloncukros dobozt, és gyerekeikkel, unokáikkal felcsomózzák és felaggatják a fára a szaloncukrot. Ott a helye.
Egyre gyakrabban hallok arról, hogy a szaloncukor nem kerül fel a karácsonyfára. Legjobb esetben egy kosárba vagy dobozba helyezve teszik a feldíszített fa alá. Hogyan?! Felnőtt egy generáció, amelyik nem tudja, milyen érzés felfűzni két-három doboznyi szaloncukrot? Mi 5-8 évesen már nyálas kis kézzel kötöttünk csomókat az állandóan összegabalyodott cérnaszálakra. A fehér cérnát a cipősdoboz oldalára tekertük, úgy mértük ki, hogy egyforma hosszúságúak legyenek a zsinórok. Mindezt miért? Semmiért! Néhány nap múlva óvatosan kibontva a ruhájából lecsentük a fáról a finom zselés, gesztenyés, kókuszos kis csokifalatkákat.
Az én gyermekeim sem tartották be a szabályt, hogy legalább december 28-áig nincs csórás a fáról. Sőt, úgy tudtak csalni vele, hogy sokáig észre sem vettem. Én éppoly édesszájú vagyok, mint ők, így bizony ettem már nagyon finom, kevésbé finom és szinte ehetetlen szaloncukorkockát is. Ma már sokféle állagú és ízesítésű kapható – de ez nem volt mindig így.
Mi bizony főztük a Garam mentén!
Annyi biztos, hogy nagyanyáink, dédanyáink idejében nem igazán kerülhetett üzleti szaloncukor a fára (vagy a fenyőgallyra, hiszen ínséges időkben az helyettesítette fát). Az idősebbek még emlékezhetnek, hogyan főzték otthon a mamák a cukorszirupot, ízesítették azzal, ami éppen volt otthon, majd tepsire öntve kihűtötték a kamra polcán. Ezután már csak kis téglalapokra kellett vágni, és a minden évben újrafelhasznált (majd használat után elrakott) papírkákba csomagolni. A tejben felfőzött cukorszirupba legtöbbször darált dió került, később kókuszt, kakaót, háztartási kekszet kevertek hozzá egy kis rummal.
A vízzel készült cukorsziruphoz pedig málnaszörpöt vagy citromlevet csorgattak. Esetleg a lábasban karamellizált cukrot tejszínnel öntötték nyakon, s el is készült a Krówka-féle tejkaramella. (A csokiöntettel akkor még nemigen bajlódtak, a megdermedt cukortéglácskákat csomagolták be.)
A szoci alatt kollekció!
A nyolcvanas években már boltban vettük a szaloncukrot félkilós kiszerelésben, és a szakszervezet is meglepte a „szocialista dolgozókat” egy-egy doboz csokikollekcióval. Ezekben is volt pár szaloncukor. A konzumszaloncukrok még erősen hasonlítottak az otthon főzött cukorsziruposra, csak már csokiruhát kaptak. A bátrabbak Magyarországról szerezték be a zselés szaloncukrot, rendszerváltás után pedig már nálunk is megjelent: évekig ez volt a nyerő. Ma már zserbós, gesztenyés, meggyes, sőt pisztáciás ízben is kapható.
A kézműves szaloncukrok iránt is nagy az érdeklődés, sőt ma már tejmentes, vegán vagy bioalapanyagokból készült finomságokat is árulnak. Értem, hogy ma már egyetlen karácsonyfára sem kerül fel 100 darab szaloncukor, mint anno, mert hát a kakaó és a cukor ára az egekbe szökött, mégis!
Zita főzte!
Nem én lennék, ha nem próbáltam volna ki a szaloncukorfőzést a kis konyhámban. A régmúltat akartam így megidézni, ezért két retró receptre esett a választásom. Először a kókuszos tejkaramella keltette fel az érdeklődésemet, majd a klasszikus főzött cukor és gyümölcsszörp kombinációja.
A végeredménnyel elégedett vagyok, csak bizony ezek tömény cukorbombák – és olyan édesek, hogy én, a nagy cukorfaló is megelégszem egy-egy szemmel. Úgyhogy egészségesebb verziót is választottam egy datolyaalapú szaloncukor formájában, amelyik elkészítése ráadásul gyorsabb, hiszen kimarad a főzés-hűtés. S még cukor sincsen benne! Dermedés után jött a csomagolás, de mivel nem tudtam beszerezni selyempapírt és sztaniolt, azt használtam, amit otthon találtam. Fehér csomagolópapírt kis arannyal megbolondítva. Olyan szépek lettek, hogy idén biztos nem veszek szaloncukrot. (Kíváncsi vagyok: vajon ezeket is „kipakolják” majd a gyerekeim?!)
⬇︎⬇︎⬇︎
A receptek IDE KATTINTVA érhetők el!
