Eddig azt hittük, hogy a házasság legnagyobb ellensége a hűtlenség. Hát tévedtünk, van ennél veszélyesebb ellenfél is! Ez a MÁSIK szinte észrevétlenül kúszik be a mindennapjainkba, hogy sivárrá tegyen mindent körülöttünk. Ez az örökös fáradtság ÉS kimerültség.

Zsuzsáék tízéves házasok, még egészen kicsi gyerekeik vannak. Amikor a férje este hazajön a munkából, Zsuzsa mindig úgy érzi, végre itt a segítség, végre nem kell ROBOTOLNI. De nem így van. Sanyi mintha meg sem hallaná, mit beszél. Egyenesen a tévé vagy a számítógép felé veszi az irányt, és a Híradót vagy a Trónok harcát bámulja. Semmit sem hall ebből: „Ma megfürdetnéd, drágám, a gyerekeket?“ Vagy : „Pakolj el, kérlek, az asztalról!“ Legfeljebb ennyit szól: „Ne nyüzsögj már annyit, menj aludni“.

miert-nem-szeretkezik-anyuka-apukaval-kezdo.jpg
(© Giulia Rosa)

Majd máskor!

Egyes kutatások szerint a házasok többet szexelnek, mint a szinglik. Hát ebben Zsuzsa egyáltalán nem hisz! Szerinte a szinglik szexuális élete sokkal izgalmasabb. Mert hiába él házasságban, mindig van valami fontosabb teendője, munkája, elvégeznivalója, mint az éjszakai összebújás. Amikor meg végre sor kerülhetne az aktusra, mikor már végképp nincs semmi kibúvó, mikor már végképp nincs mire hivatkozni – Zsuzsa annyira fáradt, hogy elalszik. És a férje is fáradt. Azzal telnek az estéik, hogy egymást tromfolva sorolják, ki dolgozott többet aznap.

Zsuzsa gyermekgondozási szabadságon van a két gyerekkel, és csak részmunkaidőben dolgozik a cégének. (Besegít a könyvelésbe.) Kimeríti az egész napos mókuskerék a gyerekekkel. Azt mondja, az egyetlen szex, amelyre lefekvés előtt vágyik, éppen a Szex és New York – és megy is aludni. Anett, Zsuzsa barátnője pár éve bizalmasan elárulta, hogy hét év házasság után úgy élnek a férjével egymás mellett, mint két testvér. Ezen akkoriban Zsuzsa igencsak megütközött. S lám, most meg ők járnak ugyanebben a cipőben.

Az a legfurcsább, hogy ha végre történik köztük valami, aminek férfi és nő közt történnie kell, mindketten úgy találják, hogy milyen jó volt, és nem értik, miért nem csinálják gyakrabban. Épp, mint a tornában: amikor végre tornázunk, fantasztikus élmény, elönt az endorfin, de nem biztos, hogy a legközelebbi alkalommal nem győz ismét a lustaság, és nem megyünk el az edzésre.

Ki tehet róla?

Zsuzsa mindig fáradtnak érzi magát, állandóan kávét inna, vagy megenne egy süteményt, csak hogy pótolja az elvesztett energiákat. Szinte szünet nélkül ez a fáradtsága jár az eszében. Arra jóval kevesebbet gondol, hogy de jó, hogy ilyen szép családja van! Persze, ő is tudja, hogy ez a kimerültség nem a napi házimunka és a részmunkaidős munkája miatt jelentkezett. Ennek, bizony, lelki okai vannak. A pszichológusok azt tanácsolják: tartsunk olyan napot, amikor összeírjuk, milyen a napi rutin, mit ettünk, mit tettünk aznap. Egy átlagos nap banális leírása...

Ebből aztán kiderül, hogy miért vagyunk fáradtak. Hiába az egészséges étrend, a jóga, ha szinte senki sem alszik napi nyolc órát (márpedig ennyi a legtöbb ember alvásigénye). Alvásmegvonásban szenvedünk. Zsuzsa belátta, hogy ő nemcsak, hogy keveset alszik, de már jó ideje nem tornázik. Hiszen ha tornázna (ezzel győzködi magát), másnap olyan kimerült lenne, hogy két szalmaszálat sem tudna keresztbe tenni, nemhogy vezetni a háztartást. Az egészséges étkezés sem a legjellemzőbb rá: csoki nélkül életképtelen lenne.

minden_reggel_ujno.sk_0.png

Apa vagy anya a kimerültebb?

Egy vicces videóban azt láthatjuk, hogy mit csinál egy anya a gyermekgondozási szabadság alatt. Az anyuka és a kicsi békésen pihennek a kanapén, amikor anya meglátja, hogy apa hamarosan hazaérkezik. Nosza, mindent szétdobál a nappaliban, ruhákat, játékokat. A kicsi meg jól összekeni magát. A férj együtt érzően néz, milyen nehéz dolga is van egy anyának odahaza, és gyorsan átveszi tőle a gyereket, hadd pihenjen már egy kicsit. Amilyen vicces, olyan felháborító. Merthogy ez egyáltalán nem így van.

Nincs az a férj, aki munka után a gyerekére akarna vigyázni, vagy házimunkát végezni. Mégis kinek van igaza? Dolgozzon-e a háztartásban is a férj, ha a felesége éppen egész nap otthon van? Van-e különbség a munkában megfáradt férj és a házimunkától elgyötört feleség között?

Kinek mi a szerepköre?

Ahhoz, hogy kipihentnek érezzük magunkat, arra van szükségünk, hogy az agyunk sokféle ingert kapjon. Például emiatt utazunk szívesen, hogy idegen tájakat lássunk, amik aztán új ingerekkel látnak el minket. A gyermekével otthon maradó anya élete eléggé ingerszegény, mi tagadás, unalmas. Mindig ugyanaz a lakás, ugyanazok a bútorok, ugyanazok a munkák.

A férj helyzete merőben más, hiszen ő a munkában általában mindig újabb és újabb ingerekkel találkozik. Őt meg túl sok inger éri a nap folyamán, attól fárad el. Ezért van szüksége a hazaérkezése után legalább fél óra csöndre. Most akkor elvárható-e, hogy segítsen a háztartásban?

Ha egy férfi átlagon felül képes bebiztosítani a családja életét, megérdemli, hogy otthon megpihenhessen. Egy ilyen pasi nem fog mosogatni, porszívózni – inkább megfizet egy bejárónőt. És ezzel mindketten jól járnak. A legnagyobb gond azokkal a párokkal szokott lenni, ahol mindketten dolgoznak, ezért a házimunkát becsületesen meg kell osztaniuk egymás között. A veszekedések legalább hetven százalékát éppen a házimunka megosztása generálja. Mi a női munka, és mi a férfiak feladata? A nők emancipálódtak, bátran felveszik a küzdelmet a férfiakkal, szinte minden munkakörben. A pasik is emancipálódtak, eszük ágában sincs egy személyben eltartani a családjukat.

Ráadásul a nagymamák is emancipálódtak, és nem unokákra akarnak vigyázni szinte mindennap, hanem a saját kis izgalmas, jól megszervezett életüket élik – amelybe olykor, persze, befér az unoka is, de csak előre megtervezve. Az a nő, aki anyasági, majd gyermekgondozási szabadságra megy, egyedül marad. Nincs segítsége, még a nagyikra sem számíthat. Ráadásul azzal is tisztában van, hogy amíg a gyerekei kicsinyek, a karrierje is megfeneklik. S ki tudja, tudja-e folytatni a karrierépítést a gyermekgondozási szabadság letelte után. Jó, ha pár órában azért dolgozik tovább, és arra az időre megfizet egy nénit, hogy vigyázzon a gyerekeire. Máskülönben annyira kiesik a munkából, hogy nem biztos, hogy a gyermekgondozási szabadság leteltével be tud állni az ott hagyott státuszába. Mert aki kimarad, az lemarad. Az élet könyörtelenül megy tovább!

miert-nem-szeretkezik-anyuka-apukaval-belso.jpg
(© Giulia Rosa)

A család olyan, mint egy erőmű

Minél több fűtőanyagot adunk neki, annál jobban működik, annál több energiát termel. Csakhogy minden családtagnak fűtenie kell. A gyermektelen pároknak rendszerint elegendő energiájuk van, a napi „alapjárat“ mellett jut szórakozásra, utazásokra is. A gyermekek viszont hihetetlen mennyiségű energiát igényelnek. A kicsiknek elsősorban figyelemre van szükségük, a nagyobbaknak meg pénzre. A pici gyerek az anyától von el több energiát, a nagyobb már az apától – már ha ő a családfenntartó.

Zsuzsának be kellett látnia, hogy ő sem a teljes valóságot látja, amikor a férjét odahaza csak a kanapén, három távirányítóval a keze ügyében tudja elképzelni. Merthogy hajnali ötkor, amikor a férje felkel, Zsuzsi éppen csak konstatálja, hogy megint kezdődik egy nap! A baba és a mama alhatnak tovább. A férje munkában töltött óráit sem látja, ahogy a sok stresszhelyzetet sem, ami a pénzkeresettel jár.

Egy olyan férj, aki egész nap dolgozik, hogy eltartsa a családját, aki kedves, szeretetteljes, sőt, még hűséges is, megérdemli a megbecsülést. A feleség gondjaira az ilyen csodaférj mindig rákérdez, és együtt talán találnak majd megoldást. Fontos, hogy megdicsérjék egymást, és értékeljék azt a munkát, amit a másik a családért tesz.

Zsuzsa végül belátta, hogy annyira kimerült, amennyire nem lehetne, és orvoshoz ment. Vashiánya volt, és az orvosa azt is tanácsolta neki, hogy este tízkor feküdjön le aludni. Nagyon fontos a mély alvás és a sok alvás! Aki túl keveset alszik, stresszes lesz, hajlamos feleslegesen idegeskedni, kiabálni, és rosszul tűri a konfliktusokat. Az ilyen nők esténként gyakran számítógépes játékokat játszanak, hogy kikapcsolódjanak, vagy minden információt begyűjtenek a környezetükről (magyarul: pletykálkodnak), ahelyett, hogy pihennének. Gyakran panaszkodnak arra, hogy nem tudnak kikapcsolódni. A kiégés fázisában ellenben túl sokat alszanak. 

Egy szó, mint száz: Az lesz a legjobb, ha időben eljárunk aludni.

Varga Klára
Cookies