Tisztelt Szerkesztőség! Anyukám úgy él az emlékezetemben, mint egy gyönyörű, a megjelenésére mindig odafigyelő, jókedvű nő, aki apámmal együtt a társaság középpontjában áll.
A baráti társaságuk gyakran jött össze nálunk: nevettek, koccintgattak, jól érezték magukat; mi, gyerekek pedig élveztük a közös játékot. Az édesanyám nem vetette meg az alkoholt, de nem emlékszem rá, hogy valaha is részeg vagy másnapos lett volna.
(© Ashley Klinger)
A problémák édesapám tíz évvel ezelőtti, hirtelen halála után kezdődtek. Ekkoriban már mindkét testvéremmel együtt családot alapítottunk és elköltöztünk. Anyu egyedül maradt a kétszintes házban. Nehezen dolgozta fel édesapám halálát, és csakhamar az alkoholban talált vigaszt. Úgy érzem, nem tudtunk rá kellőképpen odafigyelni, mert mindannyian a kisgyerekeinkkel meg a karrierépítéssel voltunk elfoglalva, ő pedig hamar elindult a lejtőn.
Először a munkahelyéről bocsátották el, mert többször is részegen ment be. Egy-két helyre még felvették, de hamar el is búcsúztak tőle az alkohol miatt. Nem volt munkája, hát még többet ivott. Nem fizette a számlákat, és kéregetni kezdett az ismerősöktől. Szerettük volna elvonóra elküldeni, persze nem akart menni.
Számtalanszor megígérte, hogy már abbahagyja az italozást, az ígéretét azonban nem képes megtartani. A felhalmozott adósságai miatt eladtuk a családi házat, és kétszobás panellakásba költöztettük.
Reménykedtünk benne, hogy a környezetváltozás jót fog neki tenni. A testvéreimmel azon igyekeztünk, hogy legalább esténként ne legyen egyedül, így beosztottuk, ki melyik estét tölti vele. Ám hiába törekedtünk, anyu naphosszat a városi parkban üldögél – ivócimborákat szerzett magának, és minden este mámorosan dől be a lakásba. A szomszédok is panaszkodnak rá, hogy felengedi a lakásba a szesztestvéreit.
A korábban oly csinos nőt teljesen elcsúfította az ital: az arca vörös, a ruha lóg rajta, a haja pedig, mint egy madárijesztőé. Ha kimegyek a városba, fohászkodom, hogy csak össze ne fussak vele. Mert olyankor mindig jelenetet rendez, ha nyilvános helyen találkozik valamelyikünkkel. Szégyent érzek és tehetetlen dühöt. Hogyan tudnék az édesanyámon segíteni?
I.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
