Mit gondol egy szép nő a nőiségről? Kurucz Klaudia (28, Királyfiakarcsa) modellként az ideális nőt testesíti meg. Már többször dolgoztunk vele divatanyagainkban, időről időre az Új Nő címlapján is feltűnik.
– A modell, mint a tökéletes nő? – Klaudia mosolyog. – Hajlamosak vagyunk abban a torzításban élni, hogy aki szép, annak minden egyszerű. Készpénznek vesszük, hogy a szép nő mindig elégedett: nem küzd napi problémákkal, sohasem érheti elutasítás... Pedig dehogyisnem!
– A húszas éveid elején sokat fotóztak. Hogyan befolyásolta ez a nőiségedről alkotott képedet?
– Már azelőtt meg kellett tanulnom nőiesen viselkedni, minthogy igazi nőnek éreztem volna magamat. Tiniként fiús lány voltam, sportcipőben jártam. A többi lány hamarabb elkezdett nővé érni, mint én, ők már a fiúk iránt érdeklődtek. Én csak néző voltam: egy vékonyka, hosszú lábú „virág”, aki kívülről figyel, mint a színházban. Aztán jóval később – hirtelen felindulásból, hisz a magasságom, a paramétereim megvoltak hozzá – beneveztem egy szépségversenyre. Itt és most nyerni kell, mondogattam magamnak. S hirtelen magas sarkút kellett húzni, szoknyában pózolni, sminkelni. Nyertem, ami sokat dobott a magabiztosságomon. Szerencsém volt, mert kevés lány kerül ki ilyen plusszal a szépségversenyek világából, inkább sérülnek.
– Azt mondod, inkább fiús voltál, mint lányos – ami számunkra értelmezhetetlen.
– Először a modellszakma kezdett érdekelni. Kikerültem Japánba, tetszett, hogy mindenhol mást tudnak belőlem kihozni, az adott szépségkultúrától függően. Van, ahol a babaarc volt a zsáner, máshol a dögös nőt szerették bennem. Igazság szerint viszonylag későn – 22 évesen – jött ez a szépségversenyesdi. Akkor már lehetőséget és kihívást láttam benne.
– A fiúk is felfigyeltek rád?
– Szerintem a férfi figyelme nem ehhez kötődik. Ha egy nőnek nincs kisugárzása, lehet szép, mint a festett kép, nem fog rá felfigyelni egyetlen férfi sem. És itt nem a szexis kinézetre gondolok, hanem arra, hogy a lány merjen flörtölni!
Merjen úgy ránézni a fiúra, hogy annak átjöjjön az üzenet: „De elmennék veled egy kávéra!” Tinikoromban egyáltalán nem tudtam, hogyan is kell ezt csinálni. Vagy: hogy csak ennyit kell csinálni...
– Mikor érezted először, hogy öntudatra ébredt, magabiztos nő vagy?
– Szerintem két évvel ezelőtt, amikor elköltöztem otthonról. Egyszerre lettem felnőtt nő és háziasszony; legfőképp meg azt éreztem, hogy végre! A magam ura vagyok. Anyukám 13 éves koromtól egyedül nevelt. A testvéremmel azt láttuk, hogy ő hordja a nadrágot: rákényszerítette az élet a keménységet. Mellette mi is szívós csajokká nevelődtünk: képletesen mondva, nem várunk a férfira, hogy beverje a szöget a falba.
– Anyukád egyben a női mintád is volt?
– Anyukám inkább az anyamintám volt. Persze, mindig felnéztem rá, hogy milyen gyönyörű, milyen magas, milyen szépen jár – de ő nekem elsőképp az anyukám volt, nem a nőideálom. Anyában az volt a fontos, hogy hordónyi szeretetet ad. A nőiséget inkább a férfiak mellett éltem meg, hogyan viselkedik „a nő”. A férfitársadalom erősen formálja a nőit; persze, ez oda-vissza érvényes.
– Mit tapasztaltál meg a férfiak oldalán?
– A nő sokszor rákényszerül, hogy idomuljon, vagyis alkalmazkodjon a férfi személyiségéhez. Vagy éppen fordítva, ha a nő az erősebbik jellem. Valamilyen kompromisszumnak mindenképp születnie kell. Az egyik ismerősömnek 20 évvel idősebb a párja: mégsem az van, hogy a lány hozzáöregszik. Találtak egy köztes síkot, ahol működni tudnak. Hogy mennyire vagyok nő, az attól is függ, mennyire férfi a párom. Volt olyan barátom, aki nem tudta kihozni belőlem a gyöngédséget, és olyan is volt, aki mellett a külső mindent vitt: „meg kellett jelenni”.
– És ilyenkor nőiesnek érezted magad?
– Inkább csak csininek. Megvolt hozzá a jó társaság, a nagyon „fancy”, pompázó környezet... Érdekesképp én akkor érzem magam energikus nőnek, mikor a dolgaimat intézem. Azon a napon költöztem be az új lakásomba, amikor az új munkahelyen kezdtem dolgozni (Klaudia ma marketingesként keresi a kenyerét – a szerk. megj.), majd jött hozzá egy vesegyulladás... S győztem!
– Hogy állsz azokhoz a tulajdonságokhoz – lágyság, gondoskodás, törődés –, melyeket a nőkhöz társítunk?
– Féltem ettől a kérdéstől. Nem vagyok édes nő, „az a kis, kedves lány”. Sőt, sokáig „befogadni” sem tudtam az ilyesfajta viselkedést, nem volt rá vevőkészülékem. Az utóbbi pár évben jutottam el odáig, hogy beláttam: a jégkirálynő a végén semmit sem visz. Úgyhogy azóta igyekszem lágyabb lenni, többet mosolygok... Érzem is az eredményét. Ha közvetlen vagy, a környezeted is barátságos lesz hozzád! Törődni pedig csak az igazi férfival tudok, de inkább csak érzelmileg. Egyelőre nem vagyok az a nő, aki inget vasal, aki feltakarít a férfi után. Nem tudom, leszek-e valaha konyhatündér? Egyáltalán: kötelező minden nőnek konyhatündérkedni?!
– Hiányolod magadban ezeket a tulajdonságokat?
– Azért is jó jóban maradni az exünkkel, mert tükröt tart elénk. A fejlődéshez kell a negatív visszacsatolás is. Nekem ez a lágyságtéma visszatérő motívum, szinte mindig gondot jelentett. Mert ha nem nyilvánul meg bennem, akkor a férfiból sem tudom előcsalogatni azt a védő, óvó férfiasságot, amelyre meg nekem lenne szükségem. És így egy végtelen nyolcas leszünk: olyat várunk el a másiktól, amit semmiképp sem kaphatunk meg.
Egyébként sohasem akartam éreztetni senkivel, hogy te „kevés vagy”. Csak én épp egy önellátó, önérvényesítő nő vagyok. De már tudom, hogy ebből visszább kellene venni: mondjuk, néha át lehet adni a munkát a férfinak.
– És megy?
– Épp most vettem egy fúrót. Szerinted? (Nevet.) Díjazom, ha egy férfi főz nekem... Néha úgy érzem, hogy még egy egyetemet el kéne végeznem, csak most háztartásvezetőit.
– Hogy látod, milyen nálunk a szinglik megítélése?
– A harminctagú családomból húszan már megkérdezték, hol hagytam a barátomat... (Mosolyog.) Persze, azt is tudom, hogy sokan a régi mintát követik, és abból indulnak ki, hogy nekik ennyi idősen már gyerekeik voltak. Én realista vagyok: csak akkor kergetek ábrándokat, ha biztos talajt érzek a lábam alatt. Arról is nehéz elfeledkezni, hogy mennyire sok a válás, mennyi gyerek nő fel egyedülálló anya mellett. Sajnos, a saját bőrömön is megtapasztaltam ennek a fonákját. Nem szeretném, ha az én házasságom is úgy végződne, hogy a gyerekeink majd anyuka és apuka közt pendliznek. Inkább várok! Én társat keresek, valódit. Az én felfogásomban az élet úgy kerek, ha a nő egyszerre anya, társ és dolgozó nő.
– Mit gondolsz, könnyebben érvényesül egy szép nő?
– „Ügyes is vagy, nem csak szép.” Ezt már sokszor megkaptam. Nem gondolom, hogy egy szép nőnek könnyebb.
– Hogy egy újabb sztereotípiával jöjjek: azt is hallottuk már, hogy a szép nőket nem (vagy csak ritkán) éri elutasítás. Erről mi a véleményed?
– Mindenkit ér elutasítás. Az első nagy csalódásom akkor ért, amikor 3 hónapra kimentem Tokióba, az első hosszabb távú modellmunkámra. Rengeteg kilót kellett lefogynom, én pedig elhittem, hogy most már mindenkinek én fogok kelleni. Rövid úton kiderült, épphogy senkinek sem kellek. Azt mondták, ne is várjam a fotózásos munkákat, mert túl felnőttes az arcom az ázsiai piachoz. Végül harmincasnak sminkeltek. Szóval, meg kellett tanulnom, igenis van olyan, hogy azt mondják neked, hogy nem; de ez nem azt jelenti, hogy értéktelen ember vagy. Egyszer egy kliphez kerestek modelleket, végül egy másik lányt választottak ki. Később megtudtam, hogy zombinak sminkelték... Ekkor megértettem, hogy én azért nem kellettem, mert nem voltam hozzá elég ronda. (Nevet.) Minden csak nézőpont kérdése!
– A nők közt nagy a rivalizálás. Hogy viszonyulsz a jelenséghez?
– Tokióban egy életre megtanultam: mindig lesz olyan, aki szebb és sikeresebb nálam. A mai napig tudom, hogy kik azok, akik utálnak, mert a rossz érzés megmarad az emberben.
A rivalizálás, a féltékenység és az irigység a legfeleslegesebb érzések ezen a világon. A végén – lassan ölő méregként – az egész téged mérgez meg. Érdemes úgy élni, hogy mindig azt nézed, miben jobbak mások? Nem hiszem.
– Hogyan írnád le: milyen számodra a nagybetűs Nő?
– Betipeg ide a kávézóba, és mosolyog. A szél belekap a frissen mosott hajába, meglibbenti a ruháját, mi pedig megérezzük a diszkrét parfümillatot... Az ilyen jelenségre mindenki felkapja a fejét.
– Össze tudnád foglalni, te mit szeretsz leginkább a női létben?
– Hogy kapcsolatokat tudok teremteni a nőiségem segítségével – főleg, hogy dolgozni kezdtem a női tulajdonságaim megerősítésén. Kedvesebb üzemmódban létezve egyszerűbb az élet! S bár fontos a külső, fordítsunk legalább akkora figyelmet a belsőnkre is. Mert ha rendbe rakjuk a dolgainkat, sokkal boldogabb lesz az életünk. Például nem fogunk irreális testképeket „kergetni”, mert más lesz a fontos.
