Tisztelt Szerkesztőség! Úton vagyok a negyvenhez, de eddig szinte észre sem vettem, hogyan szaladnak az évek.
Az egyetem után külföldön töltöttem pár évet: éltem Németországban, aztán Londonban is. Hat év után az egyik régi osztálytársam kitűnő állásajánlattal keresett meg, hát úgy döntöttem, hazajövök.
A szüleim nagyon örültek a döntésnek, azt hitték, többet látnak majd. Az új munka miatt azonban a fővárosba költöztem, először csak albérletbe, négy évvel ezelőtt pedig saját lakást vettem. A cégnél, ahová tíz évvel ezelőtt beléptem, évről évre feljebb jutottam. Egyre többet kerestem, de egyre többet költöttem is. Úgy gondoltam, a megjelenésem is kulcsa a sikeremnek, így havonta jártam bécsi bevásárlótúrákra és minden másnap fodrász készítette el a frizurámat. A kozmetikusommal és a manikűrössel is többet beszéltem, mint a családommal.
Emellett a barátnőimmel szórakozni is eljártunk, pénteken és szombaton a környék legjobb helyein múlattuk az időt. Mindig tele volt a naptáram, pörögtem ezerrel.
Ebbe az életritmusba nem fért bele sem a családalapítás, de még egy társ sem. Jól éreztem magam egyedül, élveztem, hogy a magam ura lehetek, nem tartozom senkinek elszámolással sem az időmmel, sem a bankszámlámmal kapcsolatban. A feketeleves váratlanul ért: a főnököm fél évvel ezelőtt hívatott, és nemes egyszerűséggel közölte, nincs többé szüksége rám. Egy pillanat alatt foszlott semmivé a jól felépített életem. A nagy stressz miatt kisebb agyvérzést kaptam. Szerencsés vagyok, mert épp ez döbbentett rá, mennyi felesleges dolog volt eddig fontos számomra.
Miután kiengedtek a kórházból, visszaköltöztem a szüleimhez, és úgy döntöttem, hogy lelassítom az életemet. Élvezem a falu beszédes csendjét, édesanyámmal dolgozunk a kertben, gyümölcsöt szedünk, lekvárt főzünk, és közben nagyokat beszélgetünk. Úgy döntöttem, szeretnék abból megélni, amit a kertünk és a gazdaságunk nyújt. Új életre vágyom, melyben nincs helye a stressznek, a rohanásnak sem a felszínes kapcsolatoknak. Hiszem, hogy most kezdődik csak igazán az életem.
Anikó
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
