Mára bebizonyosodott, hogy nem csak az értelmi intelligenciánk (IQ) a fontos. Az érzelmi intelligenciánk (EQ) még fontosabb! Mégpedig azért, mert segítségével tudjuk megfelelően irányítani életünket a gyakorlatban, tudunk jól dönteni az adott pillanatokban.
Kétféle elménk van. Az értelmi elme racionális gondolkodása tudatos: a figyelem és a latolgatás jellemzi. A racionális elme az érzelmi elméhez képest egy-két másodpercnyi hátrányban van. A szív adja az első lökést, nem a fej. A szélsőséges érzelmek tönkretehetik az értelem sikerét. Ebből azonban nem az következik, hogy ki kell irtani az erős érzelmeket. Az értelem tud az érzelmekről, és az érzelmek érzik az értelmet. Az érzelmek azonban gyakran sokkal többet tudnak, mint amennyit az értelem. Az emberekkel való bánáshoz feltétlenül szükséges az értelmi és az érzelmi elme összhangja.
Bármilyen furcsa is, de érzelmi intelligenciánk segít abban, hogy tudatosabban éljük az életünket, és helyes döntéseket hozzunk. Az emlékezés arra, hogy a múltban milyen cselekedeteink vittek bennünket rossz irányba, nagyon hasznos lehet a jövő tekintetében. Hiszen ha tudatosítjuk, hogy döntéseink mit vontak maguk után, némi gyakorlással és akarattal életünket teljesen megváltoztathatjuk. Csak rajtunk múlik minden! Azok, akik fejlett érzelmi intelligenciával rendelkeznek, sokkal jobban tudják kezelni társas kapcsolataikat. (Szerencsére az EQ tanulással elsajátítható – persze mindenképpen szükséges hozzá az önismeret.)
A nők sokszor panaszkodnak, hogy nem értik meg a férfiakat. Ez érthető is, ha tekintetbe vesszük, hogy a női agy másként működik, mint a férfiagy. S ne feledjük azt se, hogy a nők világa a férfiakról szól, a férfiaké pedig a világról! Mert így nevelik az embert.
Úgy tartják, a férfiaknak is vannak érzéseik, csak nem tudják azokat megfelelően kifejezni. Pedig lehet, hogy csak másként fejezik ki, mint a nők.
Egy elmélet szerint a férfi csak a kapcsolat első pár hónapjában képes az érzelmeiről beszélni szíve választottjának. Akkor még ügyel arra, nehogy megbántsa kedvesét, nehogy késve érkezzen a randevúra. Képes arra, hogy megossza vele a gondolatait, és kérés nélkül is a fülébe suttogja a varázsszót: szeretlek. A kezdeti, eufóriával teli hónapok után azonban a férfi érzelmei kifakulni látszanak. Egyre kevesebbet beszél önmagáról, ritkábban hangzanak el a becéző szavak, majd a férfi lassan, de biztosan légmentesen elzárja lelke kapuit. Végül odáig jut a dolog, hogy mellettünk van ugyan egy rendes férfiú, de csak annyit tudunk róla, amennyit ő látni enged magából. Vagyis, hogy nincs tiszta inge, nem találja a zokniját, esetleg, hogy azon töpreng, mire költjük azt a sok pénzt, amit a családi költségvetésbe ad.
Hogy miért van ez így? Azért, mert a férfi világa mindig az életről szól. Az életnek pedig sok-sok területe van. Az egyik ilyen szegmens a nő és a szerelem. De mikor úgy gondolja, hogy ezt már megismerte, ez már az övé, akkor továbblép, és egy másik dologgal kezd foglalkozni. Életének ugyanis nem az a célja, hogy megismerje a nők világát, annak minden pici zegzugával együtt, hanem az, hogy minél többet tudjon – mindenről.
Érzelmi világunk annál fejlettebb, minél jobban megismerjük önmagunkat, minél reálisabban értékeljük magunkat, minél inkább képesek vagyunk az önkontrollra. Az érzelmi intelligencia kapcsolatépítési és -tartási képességeinket is mutatja. Azt, hogy mennyire vagyunk képesek felismerni és kinyilvánítani érzelmeinket, tehát milyen fokú a beleérző-beleélő képességünk. Bizonyítottan kiegyensúlyozottabb a kapcsolatunk, ha a megértés, az egymást segítés jellemzi, ha őszintén barátságosak vagyunk másokkal szemben. Ez persze nem mindig könnyű. Viszont ha jóindulatúak vagyunk, simábban megegyezünk.
Hogyan lesz harmonikusabb a kapcsolatunk? Hogyan érthetünk könnyebben szót a párunkkal? A szakemberek a következő kezelési módokat ajánlják (természetesen elsősorban a nőknek, mintha kizárólag az ő feladatuk lenne): Ha párunkkal nem szokásunk beszélni az érzelmeinkről, akkor ne várjuk, hogy egy nap alatt megoldódnak a problémáink. Már az is jó jel, ha mindezt tudatosítjuk. Ezután lépésről lépésre kell haladnunk. Amikor először próbálkozunk nyíltsággal, a párunk valószínűleg otthagy minket azzal, hogy fontos dolga van. A szituáció még néhányszor megismétlődik, de mikor rájön, hogy nem akarunk neki rosszat, nyíltabb lesz.
A nyíltság mellett meg kell tanulnunk bánni a szavakkal. Nem szabad kijelentéseket tenni mások nevében, mint ahogy nem szabad magunkat hibáztatni mások érzelmeiért. (Mindenki a saját érzéseiért felelős.)
Kellemetlenül érezzük magunkat unalmas kedvesünk, sértődött barátnőnk vagy erőszakos főnökünk miatt. Az unatkozó kedvesünknek kijelentjük: neked semmi se jó, mi? Sértődött barátnőnknek azt mondjuk: te sosem értesz meg engem! Az erőszakos főnöknek pedig egyáltalán semmit se mondunk. Próbáljuk meg másképpen! Mondjuk azt: jaj, ez a film nekem sem tetszett, drágám! A barátnőnknek: nagyon felidegesítettél, de én akkor is szeretlek. Az őrjöngő főnökünknek pedig – ne mondjunk semmit se!
A férfiaknak (akárcsak a nőknek) szükségük van a kikapcsolódásra: kocsmába mennek, szórakoznak a haverokkal, horgásznak, vagy csak úgy „elmennek valahova“. Aztán éjfél után vagy hajnaltájban jönnek haza. Igaz, hogy már majdnem minden férjnek van mobiltelefonja, de azt ki lehet kapcsolni, nem kell mindig felvenni, s előfordul, hogy nem hallja a csörgést. A feleségek pedig hajlamosak az idegeskedésre, ha férjüket nem tudják „lőtávolon belül“. Ilyenkor, ha végre felbukkan az elveszettnek hitt férfi, az addigra már halálra vált feleség hajlamos a túlzásokra. (Jegyezzük meg, hogy a férfiaknak nincs időérzékük, hiába vettünk nekik karácsonyra, szülinapra vagy csak úgy egy pontos karórát, márkás, búvárkodásra is alkalmas, vízálló órát, arany zsebórát. Nekünk se kéne, hogy legyen időérzékünk. Érthetetlen is, miért ragaszkodunk annyira a pontos időhöz? De vajon mit szólna a világ, ha mi is két-három óra késéssel vagy másnap érkeznénk a gyerekért az óvodába, iskolába, vagy haza, amikor látogatóba jönnek az anyósék?)
Vagyis a „Hol voltál, te érzéketlen fatuskó? Önző, utálatos, felelőtlen, részeges disznó vagy!“ kezdetű fogadtatás helyett minden esetben rebegjük el, mennyire aggódtunk érte. Már azt hittük, elütötte egy villamos, leütötte egy rabló, vagy megerőszakolták a buszvégállomáson! Talán megérti: őszintén aggódunk érte, hiszen nagyon fontos nekünk – és legközelebb időben jelzi majd, hogy késni fog.
A tőlünk okosabbak még azt tanácsolják, hogy ne akarjuk a konfliktusokat helyben megoldani. Például: ha a konyhában tört ki a veszekedés, az „érzelmi agyunk“ nem tud (a konyhában) lecsillapodni, hiszen a környezet okozta rossz érzésektől stresszelve van, nem látja át a valódi helyzetet. Ennélfogva előfordulhat, hogy az ember lánya dühében a földhöz csapkodja az amúgy ízléses tányérokat, a drága kávéskészletet vagy a kristálypoharakat. Az okozott anyagi kár pedig nem ér meg annyit. A veszekedést tehát hagyjuk abba (se kompromisszumra, se helyes megoldásra úgysem jutunk általa), vagy el se kezdjük! Ehelyett beszéljünk meg a párunkkal egy közös ebédet, ahol – tekintve a másféle miliőt – kevésbé ragadtatjuk el magunkat, és szépen, emberi hangon mondjuk el egymásnak, mi az, ami bánt bennünket, ami rosszulesik nekünk. Vagy menjünk el közösen sétálni a parkba, ahol a friss levegő jótékonyan hat az agyunk oxigénellátására, és mindjárt könnyebben megtaláljuk a közös nevezőt.
Úgy érezzük, nagyon és főleg igazságtalanul megbántott a kedvesünk/férjünk, és azt gondoljuk, neki kéne megtennie az első lépést? Adjunk magunknak időt! Várjunk pár napot, míg lecsillapodunk, és vágjunk bele! Mondjuk el, ami a szívünket nyomja! Próbáljuk meg újra és újra, legyünk nagyon türelmesek, őszinték és nyitottak!
Egészen addig, amíg úgy érezzük – a szívünkkel és az agyunkkal is –, hogy még van értelme. (És már csak az az egy kérdés marad megválaszolatlanul a nők számára: vajon ki lesz velünk is ilyen empátiás?)
Az az igazság, hogy furcsa világban élünk. Nem nagyon figyelünk önmagunkra, sem egymásra, sem arra, hogy a viselkedésünkkel milyen hatást váltunk ki a környezetünkben. Az öntudatos fiatalok száma sem növekszik – épp ellenkezőleg. A szülőknek egyre kevesebb az idejük a gyermekükre, így nagyon fontos lenne, hogy az iskolák is foglalkozzanak velük. Az iskolákban azonban nem fordítanak figyelmet a konfliktusmegoldás tanítására, pedig az érzelmi intelligencia tanítható. A tanárnak kellene kezdeményeznie, hogy a gyerekek odafigyeljenek egymásra, hogy meghallgassák egymást, vagy beleéljék magukat egymás helyzetébe. Ha a pedagógus tudatosan fejleszti tanítványai kezdeményezőkész-ségét, többet segít, mint azzal, hogy visszakérdezi a gyakran elavult tananyagot.
Egyes pszichológusok szerint az önmegismerés még nem jelenti azt, hogy megszűnik a neurózisunk. Mások viszont azt állítják: az önismeret az egyetlen megoldás, hogy saját sorsunkat megváltoztassuk, jobbá tegyük. Az érzelmi intelligencia arra ösztönöz, hogy bátran vállaljuk érzelmeinket, legyünk öntudatosak, kreatívak, toleránsak, gyakoroljuk az empátiát, figyeljünk a másik emberre, tanuljunk meg dönteni saját dolgainkban. Ha mindent megteszünk önmagunkért, akkor egész biztosan sikeresebbek lesznek az emberi kapcsolataink, jobb minőségű lesz az életünk.
Póda Erzsébet
